Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, KEHOP Helyettes Államtitkárság
főosztályvezető-helyettes
Eddigi szakmai munkája során több szakpolitikai terület támogatási, pályázati rendszerét érintően szerzett jártasságot, foglalkozott többek között turisztikai, illetve lakhatási célú fejlesztési támogatási programok megvalósításával, végrehajtásával. Természetvédelmi, illetve környezetvédelmi (azon belül is energiahatékonysági) pályázati konstrukciók lebonyolításában – a pályázati felhívások kidolgozásától kezdődően egészen a fenntartási ellenőrzések elvégzéséig – 2008 óta vezetőként vesz részt. A 2007-2013 közötti Környezet és Energia Operatív Program 4. (A megújuló energiaforrás-felhasználás növelése) és 5. (Hatékony energia-felhasználás) prioritásának végrehajtásába kezdetben az Energia Központ Kht., majd az NKEK Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nkft. munkatársaként (utóbbinál 2013. november és 2014. április között divízióvezetőként) kapcsolódott be. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium KEHOP Helyettes Államtitkárságán 2014. áprilisa óta dolgozik, jelenleg a Kiemelt Energetikai Projektek Végrehajtási Főosztályának főosztályvezető-helyettesként. A főosztály kiemelt feladataként felel a központi költségvetési szervek számára kiírt KEOP-5.6.0 konstrukció végrehajtásáért, illetve az elmúlt időszakban részt vett a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) energetikai területet érintő tervezésében is, közreműködve a 2014-2020 közötti időszak további operatív programjainak (GINOP; TOP, VEKOP) energetikai területeit érintően javaslatok kidolgozásában is.
Korábbi rendezvények, amelyeken előadóként vett részt
Töretlen lendülettel, egyre szélesebb körű érdeklődés és jelenlét mellett, már hagyományként rendezzük meg a Sustainable World 2026 - A jövő vállalatainak szóló konferenciát. A rendezvény immár iparági találkozó is egyben, ahol különböző szektorok képviselői találkoznak, hogy megvitassák a fenntarthatósági célok elérésének lehetőségeit és a kézzel fogható eredményeiket.
A fenntarthatósági törekvések és megoldások megkérdőjelezhetetlen súlyát, valamint a gazdaságban való kritikus szerepét 7 éve, az első Sustainable World konferencián még érdeklődő tekintetek figyelték, mostanra azonban kétségkívül az üzleti élet, a vállalati stratégiák szerves részévé vált.
Az üzleti világot folyamatos alkalmazkodásra és innovációra kényszerítik az olyan kihívások, mint a szabályozói környezet változása, a geopolitikai feszültségek, az átállási és fizikai klímakockázatok, a fogyasztók és befektetők igényváltozásai. A gyors reakció, az alkalmazkodás, a reziliencia olyan kulcsszavak, amelyeket több oldalról is kénytelenek voltak megtapasztalni a vállalatok. A hazai piac érettségét jól mutatja, hogy egyre többen vannak azok a szereplők, akik már látják, hogy milyen előnyökkel jár a fenntarthatóság élvonalába tartozni és biztos alapokkal tekinteni a jövőbe.
A rendezvény elsődleges fórummá és találkozóhellyé vált a zöld ipar szereplői számára, azoknak, akik stratégiai szemlélettel és elkötelezettséggel formálják a zöld gazdaságot. A Sustainable World konferencia iparáganként tárgyalja a legaktuálisabb kérdéseket, azokat az ügyeket, amelyek most lázban tartják a gazdasági élet szereplőit az ESG, a zöld pénzügyek és a fenntarthatóság területén.
A konferencia kihagyhatatlan témái közé tartozik a zöld gazdaság, az ESG - mind szabályozás, mind jelentéskészítés, mind stratégiai téren -, a zöld finanszírozási lehetőségek, a pénzügyi szektor elvárásai, az előremutató befektetési döntések, a zöldenergia-piac legfrissebb történései, az energiahatékonyság és a fenntartható vállalati gyakorlatok.
Debrecen, mint a keleti országrész kiemelkedő innovációs és üzleti központja, kulcsszerepet játszik Magyarország gazdasági dinamikájában. A Debrecen Economic Forum egyszerre foglalkozik a régió aktualitásaival, illetve olyan témákkal, amelyek elhelyezkedéstől függetlenül minden gazdasági és pénzügyi, valamint vállalati szereplőt foglalkoztatnak.
A konferencián előkerülnek a legforróbb gazdasági témák, illetve a speciális, Debrecen és környékére jellemző kihívások és válaszok, miközben a keleti országrész szereplőinek a találkozóhelyeként is szolgál. A megalapozott üzleti döntéshozatal égető kérdéseit járja körül: a magyar gazdaság pályájától és 2026 második felében várható meglepetésektől kezdve, a béremelkedésből és költségnövekedésből adódó kihívások sikeres áthidalásán át, egészen a debreceni beruházásokig és fejlesztésekig, valamint az elérhető finanszírozási forrásokig. Így ad lehetőséget a helyi és régiós vállalkozások, a kkv-k és nagyvállalatok számára, hogy hiteles információt kapjanak a legaktuálisabb gazdasági és pénzügyi folyamatokról.
A Debrecen Economic Forum magas szintű szakmai párbeszédet és értékes üzleti kapcsolatokat kínál a régiós növekedés érdekében.
A rendezvényen ebédszünettel és kávészünettel várjuk a résztvevőket!
Segíts te is a részvételeddel!
Több, mint egy kiemelkedő networking, szakmai és élménynap, ez már egy jó ügy! Egy közös ügy! A Portfolio idén is az X-Cycling Day teljes jegybevételét, vagyis a 15.000 forintos regisztrációs díjakat (a résztvevők számától függetlenül) a Szent Márton Gyermekmentő Alapítványnak ajánlja fel, melyet a CPI - az esemény kiemelt karitatív- és élménypartnere -, idén egy duplázó támogatással egészít ki!
Egyszer veszel jegyet! Duplán támogatsz!
Nézd meg a tavalyi Igazgyöngy Alapítványnak gyűjtött adományozásról készült beszámolót és regisztrálj mielőbb az idei eseményre!
Az adománygyűjtő kezdeményezésünkhöz bárkinek lehet csatlakozni, akár egyedi céges felajánlással és speciális együttműködéssel, akár egy jegy megvásárlásával.
Jelentkezz a Portfolio X-Cycling Day-re, válaszd az "Iron" útvonalat, vagyis a Budapest - Balatonfüred távot, vegyél adományjegyet és tekerd velünk végig június 2-án a távot! Jelentkezés, találkozás, letekerés!
A Portfolio X-Cycling élmény folytatódik idén is! Negyedik alkalommal pörgetjük fel a piaci szereplők fordulatszámát! Tekerj le velünk Budapestről (vagy a Velencei tótól, vagy Akarattyáról) Balatonfüredre, a hazai üzleti élet legfrissebb élménykonferenciájának helyszínére! A Portfolio kerékpáros napja a fenntarthatóság, a sport, a longevity, az ESG, a kötetlen networking és a valódi kihívás jegyében telik el idén is.
3 távon (Iron - Light 1-2) – 2 tempóban – 2 különböző terepen
A biciklitúrán mindenki a saját felelősségére tud részt venni, de esetleges műszaki és egyéb problémák esetén a Portfolio és partnerei azonnali segítséget nyújtanak.
Jelentkezési határidő: május 26.
A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója több mint két évtizede formálja a szakmai rendezvények piacát, folyamatosan piacvezető pozícióban. Országszerte évente átlagosan 70 üzleti konferenciát és közel 10 díjátadót szervezünk, 9 iparágban mutatjuk az irányt: gazdaság, agrár, ingatlan, egészségügy, pénzügy, járműipar, energia, IT, fenntarthatóság. Évente 40 ezer résztvevőt érünk el. A Portfolio Rendezvények név garancia a magas színvonalú szakmai tartalomra és a kiemelkedő B2B és B2C networkingre – prémium hotelekben, exkluzív környezetben, üzleti kapcsolatépítési és leadgenerálási lehetőségekkel. Eddig több mint 6 ezer előadó és több mint 30 ezer cég vett részt eseményeinken: szakértők, felsővezetők, döntéshozók, véleményvezérek, tulajdonosok. Csatlakozzon, és lépjen szintet - mi biztosítjuk a hazai üzleti szféra top közösségét!