Vállalat: Hold Alapkezelő, Citadella Származtatott Befektetési Alap
Beosztás: portfóliókezelő
1997-ben, még a Közgazdaságtudományi Egyetemre járva kezdett dolgozni a ma már nem létező Wintrust Értékpapírügynökségnél elemzőként. 2000-től 2006-ig az AEGON-csoporton belül töltött be különböző pozíciókat, elemzőként, portfoliókezelőként, kereskedési igazgatóként, és ügyvezetőként is dolgozott a csoport értékpapírkereskedelemmel foglalkozó cégénél. 2002-ben létrehozta Magyarország első abszolút hozamú alapját, 2006-ban pedig származtatott alapokat gründolt. 2006-tól az alapok befektetési döntéshozatalát külsős tanácsadó cégén keresztül végezte. 2009-től új együttműködést kezdett a Hold (korábbi nevén Concorde) Alapkezelővel, azóta kezeli a Citadella Származtatott Befektetési Alapot, amely jelenleg 54 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik. 2011-ben bevezették a Budapesti Értéktőzsdére az általa irányított Plotinus Holding Nyrt.-t. A bevezetést követő hét évben, irányítása alatt a részvénybe befektetők több, mint megnégyszerezhették pénzüket.
Zsiday Viktor előadónk lesz a következő rendezvényen:
2024. október 17., Hotel InterContinental Budapest
A Budapest Economic Forum immár hagyományosan a Portfolio legjelentősebb makrogazdasági konferenciája, mely 14. alkalommal kerül megrendezésre 2024. október 17-én. A Budapest Economic Forumon minden szóba kerül, ami aktuálisan igazán foglalkoztatja a gazdasági és pénzügyi szféra képviselőit, évről évre a legforróbb témákhoz... Részletek
Korábban a következő Portfolio konferenciákon vett részt előadóként: