Kortárs magyar művészek munkái a kalapács alatt!
Bár a globális aukciósházaknál sokszor a kortárs művészet is erősen reprezentálva van, és gyakran végigsöpör az izgalom egy-egy feltörekvő fiatal művész kapcsán, azonban ez Magyarországon még nincs így. A magyar művészeti aukciókon csak elvétve szoktak előfordulni kortárs alkotások, és kimondottan ritkák azok az árverések, amik csak és kizárólag erre a piaci szegmensre fókuszálnak.
Pedig a kortárs művek gyűjtésében erős logika van. Egyrészt azok a nagy nevek, akiknek a műveik milliókért kelnek el az aukciós piacon is fiatal művészként kezdték a pályájukat. Így annak, aki bölcsen, jó érzékkel vásárol, a kortárs művészet kimondottan jövedelmező befektetés lehet. Természetesen ennek megvan a maga kockázata is, hiszen még nem lehet tudni, hogy a mai kortárs alkotók közül kit fog kanonizálni a művészettörténet, így a kortárs gyűjtés egy magasabb kockázattal, de magasabb potenciális haszonnal járó befektetés lehet. Ezen túl viszont a kortárs magyar művészek alkotásinak gyűjtése megadhatja azt a szubjektív érzést is, hogy az ember egy tehetséges fiatal alkotó pályafutását kíséri és támogatja.
Az alábbiakban olyan kortárs magyar műalkotásokat mutatunk be, melyek hamarosan licitálhatóak lesznek a hazai aukciós piacon.
Stark Attila a sajátos, képregényeket és graffitiket idéző képi világával egy különleges alakja a kortárs magyar művészetnek, akinek munkái talán leginkább Basquiat képeire hasonlítanak.

Stark Attila: Cím nélkül (2007), olaj, vászon 150x150 cm
Kikiáltási ár: 480.000 Ft
Gerhes Gábornak ez a nagyméretű fotója a művész többi munkájához hasonlóan egy nagyon sajátos, a fényképezés művi voltát mindig erősen hangsúlyozó nyelven szólal meg.Kikiáltási ár: 480.000 Ft
Gerhes Gábor: Hétköznapi teendők - Genezis (1999), C-print (1/5) 71x105 cm
Kikiáltási ár: 360.000 Ft
Eperjesi Ágnesnek ez a feminista műve 2004-ben a Szappanopera című tárlaton volt kiállítva a Műcsarnokban.Kikiáltási ár: 360.000 Ft
Eperjesi Ágnes: Konyhatransz sorozatból (2004), C-print, lightbox 41x41 cm
Kikiáltási ár: 120.000 Ft
Weiler Péter képei már messziről felismerhetőek a sajátos hideg és sematikus stílusukról, melyek ebben az esetben a művészeti világot parodizálják.Kikiáltási ár: 120.000 Ft
Weiler Péter: Kisképzős katalógus csempész a Bak Imre megnyitón (2015), giclée, vászon 80x80 cm
Kikiáltási ár: 280.000 Ft
Szabó Eszter Ágnes David Bowie-s falvédői az elmúlt években egészen kultikussá váltak az interneten, és most Bowie halála után elkészültek a történet végét jelző darabok is.Kikiáltási ár: 280.000 Ft
Szabó Eszter Ágnes: Amikor Nagymamám Zalai Imréné találkozott David Bowieval_A történet vége (2016)
Kikiáltási ár: 250.000 Ft
Lakner Antalnak a fizikai munkafolyamatokat divatos fitnesz-gépekké alakító sorozata nem csak képen létezik, hanem ki is lehetett próbálni a művész 2012-es Ludwig Múzeumbeli kiállításán.Kikiáltási ár: 250.000 Ft
Lakner Antal: INERS - The Power Home Transporter (1999), C- print 57x120 cm
Kikiáltási ár: 280.000 Ft
Kis Róka Csabának a festményei egy, a magyar művészeti hagyományban szokatlan hagyományhoz, a torz szörny- és rémalakokkal teli manierista formanyelvhez nyúlnak vissza.Kikiáltási ár: 280.000 Ft
Kis Róka Csaba: A lehetséges alkalmak legjobbika (2008), olaj, vászon 50x60 cm
Kikiáltási ár: 220.000 Ft
Horror Pistának már a művészneve is beszélő, a furcsa, szörnyekkel és szürreális képekkel teli művei pedig sokszor, mint ezen a képen is, a popkultúrával is át vannak szőve.Kikiáltási ár: 220.000 Ft
Máriás István aka Horror Pista: Tisztítótűz (2013), vegyes technika, papír 22,5x32 cm
Kikiáltási ár: 100.000 Ft
Kikiáltási ár: 100.000 Ft
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ