Terrortámadás érte Moszkvát, lángba borult egy épület

Portfolio
Legalább négy fegyveres támadást intézett a moszkvai „Crocus City Hall” ellen, több tucat halottja és sebesültje van a támadásnak. Az épület kigyulladt, akár száz ember is bennrekedhetett. A moszkvai hatóságok nagy erőkkel keresik a tetthelyről elmenekült férfiakat, miközben a rohamrendőrök a mentősökkel és a tűzoltókkal egyetemben behatoltak a lángoló épületbe, túlélők után kutatva.

A Ria Novosztyi beszámolója szerint pénteken este lövöldözés történt Moszkva északnyugati részén található Crocus City Hall koncerttermében. A tudósítás szerint három fegyveres géppisztollyal és gránátokkal támadt az épületre (az internetre kikerülő felvételeken csak kettőt látni).

A TASzSz információi szerint a koncert kezdete előtt érkeztek a fegyveresek, majd az előcsarnokban és magában az előadóteremben is tüzet nyitottak az egybegyűltekre. A szemtanúk szerint a robbanásokat csak később hallották, közvetlenül ezt követően gyulladt ki az épület teteje.

A baleset helyszínére több mint 50 mentőegységet vezényeltek ki

- közölte a moszkvai területi egészségügyi minisztérium. Velük együtt a rendfenntartó erők is a helyszínen vannak, köztük az Orosz Nemzeti Gárda egységei is.

Az előzetes információk szerint már legalább 12-en életüket vesztették a támadásban, 35 ember pedig megsebesült.

A lövöldözés után az épület teteje lángba borult, ráadásul már elkezdett beomlani. Orosz Telegram-csatornák szerint körülbelül 100 ember bennrekedt az épületben. Egyesek a tetőre menekültek, ott várják a mentőcsapatokat.

A Baza szerint a tűzoltókat egyelőre nem engedik az épület közelébe, ugyanis a fegyveresek még az épületben lehetnek, elbarikádozták magukat. Ugyanitt a csatorna már öt terroristát emleget.

Frissítés (19:33)

A halottak száma 40 főre emelkedett, míg a sebesülteké átlépte a 100-at. A közlekedési rendőröknek parancsba adták, hogy vizsgálják át az autókat.

A rohamrendőrök behatoltak az épületbe, illetve egy második robbanásról is érkeztek jelentések.

A rendőrök jelenleg négy férfi után kutatnak, akikről azt feltételezik, elhagyták az épületet.

Címlapkép forrása: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF