Mikó Zoltán

Vezérigazgató, Future FM Zrt.

Második alkalommal a listán

Műszaki mérnök, 2017-ben csatlakozott a cégcsoporthoz a facility management üzletág vezetőjeként, 2021 óta a Future FM Zrt. vezérigazgatója. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanít 2015 óta és elkötelezett híve a gazdaságos és környezetkímélő műszaki megoldásoknak. Mindennapi célkitűzése, hogy az iparág adta energiahatékony lehetőségeket partnereik a hétköznapi működésükbe beépítsék. Idén elvégezte a BCSDH által szervezett „ESG: A fenntarthatósági keretrendszer” nevű képzést.

A Future FM is fontosnak tartja környezetünk védelmét és megóvását. Tagja a Virtuális Erőmű Programnak és elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát hivatott igazolni. A cég vezetői személyes küldetésüknek érzik, hogy támogassák partnereik működését a jelenlegi energiaválságban is, a számukra és a környezet számára is leghatékonyabb megoldások megtalálásával.

A Future FM cégcsoport az elmúlt években beruházási és építési projektek kivitelezésével bővítette portfólióját, többek között közreműködtek az ország első hibrid műtőjének megépítésében. A több mint 30 éve alapított magyar tulajdonú cégcsoport a magyarországi létesítményüzemeltető piacon 1998 óta van jelen. Széles portfóliójuk magában foglalja többek között a budapesti repülőtér üzemeltetését és országos hálózattal rendelkező kereskedelmi egységek és bankfiókok teljes körű ellátását.

Előadónk volt az alábbi konferenciákon
  • Property Investment Forum 2023
  • Property Investment Forum 2022