Most különösen megéri műtárgyat venni (x)

PR cikk
ㅤA BÁV májusi árverésén több rekord is megdőlhet

Az aktuális gazdasági helyzet kedvez az alternatív befektéseknek. A BÁV 2023-ban készült kutatása szerint a megkérdezettek 80 százaléka jó választásnak tartja a műtárgybefektetést, mert az inflációval arányos, vagy akár azt meghaladó hozamot is realizálhat. Ha nem mellékes a nyereség, akkor érdemes egy olyan két napos aukción körülnézni, melyet a BÁV rendez május 23-án és 24-én, ahol közel 700 tétel közül lehet választani.

Nagy potenciál van a műtárgybefektetésben

A BÁV immár ötödik éve készíti el országos lefedettségű, reprezentatív kutatását, melyben a műtárgybefektetési hajlandóság mellett megvizsgálja a műtárgypiac aktuális megítélését is. Az idei Műtárgybefektetési index alátámasztja, hogy a piac felívelő fázisban van. A mutató ugyanis egy év alatt 8 százalékkal 40,6 pontra emelkedett, felülmúlva az eddigi rekordnak számító 2021-es értéket is.

Az eredmények alapján megállapítható, hogy a magas inflációs környezetben a reálhozam elérése megnehezedett, így a kockázatvállalási hajlandóság is jelentős erősödést mutat: a megkérdezettek 32 százaléka szívesen próbál ki új befektetési formákat.

Az elmúlt három év tekintetében kirajzolódik az is, hogy nagyobb növekedést csak a deviza, valamint az arany, ékszer és műtárgy kategóriák mutatnak. Különösen figyelemfelhívó a műtárgybefektetések várható hozamának pozitív megítélése: a megkérdezettek 80 százaléka szerint ugyanis az inflációval arányos vagy annál magasabb profitot képes realizálni.

A műtárgyvásárlás iránt nyitottak körében változatlanul a festmények (62%) örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, viszont szorosan mögöttük ott sorakoznak az ékszerbefektetések is, amelyek iránt az érdeklődés az elmúlt 5 évben 35-ről 53 százalékra nőtt, így még jobban megerősítették második helyüket a listán.

Hogy érdemes elkezdeni a műgyűjtést?

Az aukciók azért számítanak jó választásnak kezdő műgyűjtők számára, mert itt minden esetben olyan válogatott tételek szerepelnek, melyeket a szakértők már előzetesen felmértek és megvizsgáltak. A BÁV május 23-án és 24-én tartja 81. Művészeti aukcióját, ahol 700 tétel közül lehet választani. A cég egyik védjegye, hogy a magyar piacon egyedülálló módon fedi le a műkereskedelem széles spektrumát.

„A BÁV 250 éves történetének középpontjában mindig az ügyfeleink állnak, és a kor fejlődésével párhuzamosan felmerülő, új igények maximális kiszolgálása. Éppen ezért művészeti árveréseinken most már külön napot biztosítunk az ékszerek és a luxusórák szerelmeseinek”- emelte ki az egyik legfontosabb újítást Fertőszögi Péter, a BÁV ART művészeti vezetője.

Az idei árverés egyik kiemelt tétele egy közel 6000 briliánst tartalmazó fehérarany nyakék lesz, mely 8,5 milliós kikiáltási árával rendkívül jó befektetésnek számít, akárcsak a többi ékszer, főként, ha az elmúlt másfél év kiugró arany árfolyamának növekedését is figyelembe vesszük.

A luxusóra piac egyre növekvő népszerűségének oka a benne rejlő potencial. Nem meglepő módon a soron következő BÁV árverés legértékesebb óra tétel egy Rolex lesz, mely sokszor csak hosszú várólistával érhető el. A Rolex President Day-Date arany férfi karóra induló ára 6 millió forint.

De mind közül a legkiemelkedőbb tétel Kondor Béla Várvédők című nagyméretű festménye lesz. Az alkotás kikiáltási ára 65 millió forint, mellyel megszerezte a BÁV történetének legmagasabb áron induló tétele címet és nagy esély van arra, hogy megdönti az eladási rekordot is.

(x)

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF