Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Dr. Rázsóné Szórády Csilla

Vállalat: Újház Zrt.
Beosztás: vezérigazgató
Dr. Rázsóné Szórády Csilla a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán – jelenleg BGF - szerzett diplomát, majd a Janus Pannonius Egyetemen mesterdiplomázott okleveles közgazdászként. Pályafutását 1997-ben kontrollerként kezdte az Észak-Dunántúli Gázszolgáltató Rt.-nél, majd rövid ideig számviteli vezetőként dolgozott a német anyavállatú WINDEL Magyarország Kft.-nél. 2001 és 2005 között az AKVA-GÁZ Kft gazdasági vezetője volt. Az Újház működését öt évig, 2005 és 2010 között gazdasági igazgatóként támogatta, ezt követően lépett elő cégvezetővé. 2014-től az Igazgatóság tagja, 2020 májusában az Új ház Zrt. közgyűlése vezérigazgatóvá nevezte ki. Az ő vezetésével váltak az egymástól független kereskedések az Újház franchise kötelékének tagjává, kinevezése óta a hálózat forgalma, dacára a 2010-es és a 2023-a két recessziós hullámnak megnégyszereződött. Tudatosan törekszik arra, hogy a vállalat mindenben úttörő legyen, és innovatív szerepet töltsön be a szektorban. Teszi mindezt adatalapú, ugyanakkor emberközpontú gondolkodással. Annak érdekében, hogy vezetői kompetenciáit tovább fejlessze, az elmúlt években nemzetközileg akkreditált képzéseken coach, illetve csoport és teamcoach képesítést szerzett, a cégvezetői tevékenységén túl a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) mentora. Stratégiai alapú gondolkozása, a folyamatos fejlődésre való törekvése és kollégái coaching szemléletű vezetése mellett a vállalat elérte, hogy mára az ország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatává nője ki magát, amellyel a HVG legnagyobb árbevételű vállalatait listázó TOP 500-as listájának 175. helyet foglalja el.

Önnek ajánljuk

Portfolio Property X 2024

Portfolio Property X 2024

2024. május 29 - 30.
Financial IT 2024

Financial IT 2024

2024. június 11.
AI in Business 2024

AI in Business 2024

2024. április 23.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.