100 ezer forintot is nyerhetsz egy jó gyakorlat bemutatásával

Portfolio
Egy újfajta, a 2014-2020-as ciklusban eddig példátlan verseny indult el a nyertes uniós projektek között, amelynek az a célja, hogy bemutassa a jó gyakorlatokat az egyes projektek végrehajtása során. Négy kategóriában lehet indulni és a benyújtott összefoglalók alapján akár 100 ezer forintos ajándékcsomagok, illetve különféle kulturális csoportos programok között is választhat a nyertes.

Megjelent a hivatalos uniós pályázati oldalon egy olyan hír, amely az EU-pályázatok kapcsán alkalmazott jó gyakorlatok között rendez versenyt. A felvezető szöveg szerint

Ha európai uniós forrásból megvalósított projektje során külön figyelmet szentelt az esélyegyenlőség, a fenntarthatósági vagy klímavédelmi szempontoknak, akkor érdemes jelentkeznie versenyünkre.

A versenyre jelentkezés, egyben a pályázat benyújtása ezen a linken lehetséges. A pályázat beküldésének határideje: 2020.02.29.

A verseny célja, hogy olyan projekteket azonosítson, ahol a horizontális elvek (nemek közötti egyenlőség, esélyegyenlőség, fenntartható fejlődés és a klímaváltozás elleni küzdelem) egyikének, vagy akár többnek a megvalósulása - bár nem a projekt fókuszfeladata volt - mintaértékűnek tekinthető és jó gyakorlatként megosztható.

A verseny a horizontális elvek megvalósítása kapcsán az alábbi négy kategóriában kerül meghirdetésre:

  1. A nők és férfiak közötti egyenlőség megteremtése – Azon intézkedések, amelyek segítenek fölszámolni a nőket vagy a férfiakat érintő egyenlőtlenséget a társadalmi élet valamennyi területén, beleértve a foglalkoztatást, a képzést, a gazdasági életet, a közéletet, a javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
  2. Hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlősége – Az esélyegyenlőség elősegítésének célja jellemzően a hátrányos megkülönböztetésből - mely alapulhat nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon - fakadó hátrányok társadalmi szintű csökkentése, az érintett emberek társadalmi-gazdasági aktivitásának, részvételének növelése, a társadalmi szintű esélyteremtés.
  3. Klímaváltozás elleni küzdelem – Az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz történő alkalmazkodást tűzi ki célul.
  4. Fenntartható fejlődés, környezetvédelem – A környezet védelmére vonatkozóan a 1303/2013/EU rendelet előírja környezet minőségének megóvását, védelmét, állapotának javítását, a szennyező fizet elv alkalmazását, az erőforrások hatékony felhasználását, a biológiai sokféleség védelmét, valamint a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség biztosítását és a kockázat megelőzését és kezelését.
A fenntarthatóság és a jó vállalati gyakorlatok bemutatása a Portfolio által szervezett Sustainable World 2020 című, április 22-i konferenciának is kiemelt témája. További részletek:

A kategóriánkénti legjobb pályaművek értékes nyereményben részesülnek, a példaértékű megoldásokból kiadvány is készül. A versenyt az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Collectivo Szakértői Közösség közösen szervezi a Horizontális elvek és politikák érvényesülése a gyakorlatban c. értékelés keretében. A pályázat kapcsán további részletek itt érhetők el.

Címlapkép forrása: Getty Images

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF