Szenzáció: tech-óriás veszi meg a magyar sikersztorit

Turzó Ádám Pál

1 2

Sorba állnak a tech cégekért.
Senki sem akar céget venni?

Tavaly a globális felvásárlási piac nem tudott növekedni, nagyjából az egy évvel korábbi szinten stagnált mind a felvásárlások számát, mind értékét tekintve. Európában negyedéves alapon még csökkent is a cégértékesítések száma, 2013 utolsó negyedévében 2,7 százalékkal kevesebb, csupán 1410 megállapodás született. A felvásárlások összértéke pedig 2009-es szintjén tartózkodik, 446,8 milliárd dollárt tett ki egész Európában a Mergermarket adatai szerint.

Igaz, hogy a pénzintézeti szektorban az európai bankok 56 százaléka tervez értékesítést, vagy felvásárlást 2014 első fél évében, de az eladósorba került bankokért nincs nagy tolongás - derül ki az E&Y iparági felméréséből. A pénzügyi válságot és a lassú gazdasági növekedést megsínylő bankok inkább csak szeretnék, ha jó áron megválhatnának egy-egy leányvállalatuktól vagy üzletáguktól, de ezt sokszor (például Magyarországon működő bankok is) csak nagy veszteségek árán tehetnék meg. Épkézláb kereslet híján ugyanis csak szándék marad a cégek értékesítése.

Nem mindenhol gyászos a hangulat

A szemlátomást szenvedő M&A piacon azonban létezik olyan szektor is, ahol pezseg a piac: a technológiai vállalatoknál. A teljes európai felvásárlási piacon az értékesítések összegének több mint ötödét (20,8%), a szerződések közel 6 százalékát a technológia, média és telekommunikációs (TMT) szektorban kötötték meg tavaly. Európán belül a KKE-régióban különösen pörögnek a jól teljesítő tech-cégek, ezen belül is a pénzügyi informatikával foglalkozó vállalatok. A régió a felvásárlásokat tekintve tavaly továbbra is a legaktívabb piacnak számított: 654 szerződést kötöttek 121,4 milliárd dollár értékben.

A mobiltrend és a netbankok hódítanak

Nem véletlen, hogy a pénzügyi informatikában zajlanak az események, a sokszor kockázati tőke társaságok által pénzelt, garázscégként induló szoftverfejlesztő stratup vállalkozások iránti kereslet rendkívül megugrott az utóbbi években. A pénzintézetek ugyanis az ügyféligényeknek megfelelően egyre inkább átállnak a digitális csatornákra, a személyre szabott pénzügyi menedzsment (Personal Finance Management - PFM) alkalmazásokra.

A mobiltrend és az online bankolás, valamint a fizetési módozatok sora továbbra is az egyik legforróbb téma a pénzintézeteknél. A bankok egyrészt ügyintézésre fordított költségeket takaríthatnak meg, másrészt az online termékértékesítés és marketing szerepe is felértékelődött. A virtuális világban nem kell megfizetni a fiókhálózatok drága fenntartását sem, ami egyes becslések szerint a kereskedelmi bankok hagyományos bankoláshoz kötődő költségeinek akár felét is kiteheti. Így a pénzügyi válság sújtotta bankok (különösen a fejlett pénzügyi kultúrájú országokban) a digitális csatornák felé előre menekülve képesek optimalizálni (azaz csökkenteni) fiókhálózatukat és alkalmazotti létszámukat.

A trendet meglovagoló sikeres szoftverfejlesztő cégeket ezért sorra visszautasíthatatlan ajánlatokkal bombázzák azok az óriásvállalatok, amelyek már régóta a bankok informatikai beszállítói a nemzetközi piacokon.
1 2

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF