Mentorprogramot indít az Egyenlítő alapítvány, női topmenedzserek közreműködésével

Portfolio
Mentorprogramot indít az Egyenlítő alapítvány, “#virághelyett vezetői ambíciót!” néven. Céljuk, hogy összekössék a legnagyobb egyetemek/főiskolák hallgatóit sikeres, női vezetőkkel.

10. alkalommal rendezte meg az Egyenlítő Alapítvány a Nőnapi Konferenciáját, amely a női vezetői ambíció támogatásának témája köré épült. “Virág helyett vezetői ambíciót!” – szólt a konferencia szlogenje, amit március 8-án, a Magyar Telekom székházában rendeztek meg. Az előadók a női karrier és életút lehetőségekről, nagyvállalati és egyéni követendő mintáról, női láthatóságról, a női vezetők csökkenő számáról de vállalati jó példákról is beszéltek.

Az Egyenlítő Alapítvány célja, hogy több női vezető legyen - mondta Heal Edina, az alapítvány vezetője.

Jelenleg hiányoznak a női vezetők a vállalatok éléről, a politikából, a döntéshozatalból. Az elmúlt két évben csökkent a női felsővezetők aránya a magyar cégek élén

  – mondta, és kiemelte, hogy a nők és férfiak együtt jobb döntéseket tudnak hozni, mint külön.

A konferencián olyan céges gyakorlatokat mutattak be a vállalatok is, amelyek egyensúlyt teremtenek a női és férfi karrierlehetőségek között. Ilyen a munkahelyi bölcsőde, óvoda, apaszabadság, hibrid és rugalmas munkavégzés, kapcsolattartás a szülési szabadságon lévőkkel, férfi munkatársak támogatása az apai életút megélésében, női öltöző vagy éppen szoptató helyiség létrehozása.

Mentorprogramot indítanak, sikeres női vezetőkkel

Az Egyenlítő alapítvány konferenciáján elindította a “#virághelyett vezetői ambíciót!”  mentorprogramját, melynek keretében vezető beosztásban lévő nők mentorálnak egyetemi, főiskolai és pályakezdő fiatal nőket.

Az Egyenlítő mentor programjában tapasztalt Egyenlítős női vezetők fognak egyetemista végzős, és friss munkakezdő nőket mentorálni. Számos felsővezető jelentkezett mentornak, például Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország ügyvezetője, Csiba-Herczeg Ágnes borszakértő, vagy Horváth Krisztina, a Rocham alelnöke.

Ők vállalták, hogy legalább egyszer találkoznak egy-vagy több fiatal nővel, megmutatják a munkahelyüket, a munkájukat, a szerepüket és mesélnek arról, miért is jó vezetőnek lenni. A szervezők szerint akár egy alkalom is fontos lehet abban, hogy egy fiatal ráállhasson arra a pályára, ami egy sikeres karrier felé vezet. A jelentkezéseket március 31-ig várják.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF