Nagy Márton új támogatási programot sürget
Nagy Márton megállapítása szerint uniós szintű elektromosjármű-vásárlásösztönző programot szükséges indítani, ugyanis az USA-val és Kínával szemben Európában nincs egységes ösztönző program, amely versenyelőnyt biztosítana az európai gyártású elektromos autók számára. Kifejtette ezért, hogy lépést kell tartani az Egyesült Államokkal és Kínával, amely országok jelentős költségvetési forrásokat fordítanak a saját iparuk támogatására.
A miniszter kifejtette, hogy 2023-ban globális szinten 14 millió elektromos személyautót adtak el, amelynek 58 százalékát Kínában értékesítették. Ezzel párhuzamosan világszinten Kína exportálta a legtöbb személygépjárművet. Kiemelte, hogy Kínában az eladott autók már közel 30 százaléka elektromos, ez az arány Európában 21, az USA-ban pedig csak 8 százalékot tesz ki. Ennek alakulását érdemben befolyásolja, hogy 2022-ben összességében Kína biztosította a legtöbb – több mint 22 milliárd dollár – állami támogatást az elektromos járművek vásárlásához.
Elmondta, hogy a bőkezű állami szubvenció miatt a zöld ipart is Kína dominálja, de az USA is gyors fejlődést mutat, többek közt az Infation Reduction Act-nak köszönhetően. Európa viszont az elégtelen ipartámogatás miatt egyre inkább le fog maradni a miniszter véleménye szerint: 2023-ban a zöld ipari gyártókapacitásokba történő beruházások értéke globális szinten 119 milliárd dollárt ért el, amelyből csak Kínában több mint 100 milliárd dollárnyi fejlesztést hajtottak végre, miközben a zöld ipar alapvető nyersanyagaiban is egyértelmű Kína dominanciája.
Ez jól megmutatkozik a kínai EV-k áraiban is, amelyek állami támogatások nélkül is jóval olcsóbbak, mint az amerikai és európai gyártók modelljei. Az olcsóbb ár versenyelőnyt is biztosít, melynek köszönhetően a kínai autómárkák részesedése az EV-piacon egyre nagyobb. Ezzel szemben az európai autóiparban jelentős túlkapacitás alakult ki.
A miniszter kiemelte, Magyarország exportteljesítményében a high-tech akkumulátor- és autóipar kiemelkedő fontosságú. Az akkumulátorexport GDP arányos értéke meghaladja az 5 százalékot, amely a legmagasabb érték az unión belül, ráadásul
Kína, az Egyesült Államok és Németország mögött Magyarország lehet az egyik legnagyobb akkumulátor-gyártó ország a világon,
ezt pedig támogatja az is, hogy a bejelentett új beruházások több mint 80 százaléka az EV ökoszisztémához kapcsolódik.
Nagy Márton kockázatként azonosította, hogy Németországban az elektromos járművek értékesítése 8 évig növekedett töretlenül, azonban főként az állami támogatás megszűnése miatt – a Német Autóipari Szövetség előrejelzése szerint – 2024-ben 14 százalékos visszaesés következhet be.
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a német autóipar egyre kevesebb embert foglalkoztat, addig az USA-ban érdemben nő az alkalmazottak száma a területen. Majd hozzátette, hogy az európai,
különösen a német elektromos autógyártás versenyképességének romlása veszélyezteti a hazai autóipar és beszállítói szereplők helyzetét,
beleértve a járműgyártást és akkumulátorgyártást is.
Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ