Markáns hidegfront érkezik

Portfolio
Az éjszaka fölöttünk átvonuló hidegfront mögött már jóval enyhébb léghullámok érkeznek a Kárpát-medencébe. A húsvét nyáriasan meleg időben telik majd, de hétfő, kedd környékén újabb markáns hidegfront érkezhet - írja a HungaroMet Zrt.

Péntekre virradó éjszaka nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, helyenként zivatarral. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén átmenetileg viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. Zivatarok környezetében is előfordulhat viharos lökés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. 

Pénteken napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. 

Szombaton fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. A déli, délkeleti szelet sokfelé élénk, a Dunántúl északnyugati vidékein erős lökések kísérik.

A hajnali 6, 14 fokról 21 és 27 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap vékonyabb-vastagabb fátyolfelhőzet szűri a napsütést, csapadék nem lesz. Sok helyütt megélénkül, főleg a Kisalföldön megerősödik a déli szél. Hajnalban 6, 13 fokot mérhetünk, a csúcsérték 21 és 27 fok között alakul.

Hétfőn jobbára napos, fátyolfelhős idő várható, majd a nap második felében hidegfront vastagabb felhőzete érkezik nyugatról, amely kelet felé halad.

A csapadékzóna éjjel már a Tiszántúlt is elérheti.

Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél, az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul. 

Kedden a frontfelhőzet, illetve az összefüggő csapadékzóna kelet felé elhagyja hazánkat. Mögötte erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, szórványosan záporesővel, helyenként zivatarral. A nyugati szelet sokfelé erős, néhol viharos lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 6 és 11, a csúcsérték 15 és 20 fok között valószínű.

Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF