PLuszos zárás Amerikában
A nap végéig kitartott a jó hangulat az amerikai tőzsdéken, a Dow 0,5, az S&P 500 1, a Nasdaq 1,2 százalékos pluszban zárt.
Rég volt ilyen sorozat a tőzsdéken: nyoma sincs a pániknak
Akadtak jelentős kilengések az amerikai részvénypiacon idén is, ennek ellenére a piaci volatilitás legfontosabb mérőszáma, a VIX index az erősödő piaci bizonytalanságok közepette sem jelez aggodalmat, már régóta.
Emelkedéssel indítja a hetet Amerika
Emelkedéssel kezdik a hetet az amerikai tőzsdék, a Dow 0,4 százalékos, az S&P 500 0,8 százalékos, a Nasdaq 0,9 százalékos pluszban áll.
Szenved a Tesla, itt az újabb elbocsátási hullám
A Tesla elbocsátások egy újabb körét vitte véghez a szoftverek, szolgáltatások és mérnöki területeken, miközben nyomás alatt áll az eladások csökkenése és az árháború miatt, és új modellek fejlesztésén dolgozik a költségek kontrollálása érdekében.
Az OTP húzta a magyar tőzsdét
A hazai nagypapírok közül az OTP vitte a prímet hétfőn, a bank árfolyama 2 százalékkal került feljebb.
Pluszos nyitás Amerikában
A nyitást követően a Nasdaq és az S&P 500 egyaránt 0,5, a Dow Jones pedig 0,4 százalékos pluszban van.
Meglepő folyamat indult az amerikai kötvénypiacon
Közel egy generáció óta először fordul elő, hogy a hírnevükhöz híven fix jövedelmet biztosítanak az amerikai állampapírok. Mindez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban az irányadó kamatlábak két év alatt 0%-ról 5% fölé ugrottak, ami miatt a lakosság kedvelt befektetési eszközei lettek a kincstárjegyek.
Amerikában is emelkedés jöhet
A határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint a Dow, a Nasdaq, valamint az S&P 500 is 0,4 százalék körüli pluszban nyithat hétfő délután.
Begyújtotta a rakétákat a bitcoin - Még csak most jöhet a nagy emelkedés?
Múlt héten még azt próbáltuk megfejteni, hogy meddig eshet a bitcoin árfolyama a piaci hangulatromlást közepette, a pénteki piaci fordulatot követően azonban rövid idő alatt máris nagy ralit láthattunk, amelyet követően egy kulcsfontosságú szintig emelkedett a bitcoin árfolyama. Éppen ezért megnéztük, hogy hogyan is fest a technikai kép jelenleg a bitcoin esetében.
Opus-részvényeket vett a bennfentes
Az Opus Global vezérigazgató-helyettese, Medgyesi Attila 21 ezer darab Opus törzsrészvényt vásárolt ma tőzsdei kereskedésben. A teljesítés nettó összértéke 7 956 270 forint, az ügyletet követően Medgyesi Attila összesen 288 148 darab Opus törzsrészvénnyel rendelkezik.
Egyre fentebb Európa
A kontinens vezető részvényindexei közül a DAX 0,5, a CAC pedig 0,4 százalékos emelkedésben van.
Űrtechnológiai gyártóközpontot épít Magyarországon a 4iG és a Remred
A 4iG Csoport, valamint a cégcsoporthoz tartozó Remred Zrt. a Fejér vármegyei Martonvásáron tette le Magyarország első űripari gyártóközpontjának alapkövét - derül ki a 4iG közleményéből.
Morgan Stanley: sorsdöntő napok előtt a tőzsdék
A Morgan Stanley elemzői szerint az áprilisi amerikai inflációs adatok döntő jelentőségűek lesznek a részvénypiacok és a Federal Reserve esetleges kamatcsökkentésével kapcsolatos várakozások alakulása szempontjából, különös tekintettel a friss munkaerőpiaci adatok által sugallt gazdasági lassulásra - írja a Bloomberg.
Apple részvényeket adott el a Berkshire, nem örülnek a befektetők
Ahogy arról hétvégén a Portfolio is beszámolt, Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway 13 százalékkal csökkentette az Apple-ben fennálló tulajdoni részarányát. Ezt követően az Apple részvénye ma 1,1 százalékos mínuszban nyithatnak.
Új inflációs vészjelzés jött, ahogy feltámad az európai gazdaság
Az európai szolgáltatási szektor szilárdan kezdte a második negyedévet, Németország és Franciaország ismét növekedési pályára állt, Olaszország pedig fenntartotta bővülését. A fellendülést az S&P Global által összeállított legfrissebb HCOB bmi-felmérés szerint a belső kereslet erősödése okozta, ami az új vállalkozások és a munkahelyteremtés növekedéséhez vezetett. Az inflációs nyomás azonban erős maradt, mivel mind az inputköltségek, mind a kibocsátási árak jóval a történelmi átlagok felett emelkedtek.
2023-ban tovább növelte nyereségességét az OXO Technologies Holding Nyrt.
Megjelent az OXO Technologies Holding Nyrt. 2023. évi tőzsdei jelentése. A beszámoló a cégcsoport sikeres gazdálkodását, növekvő nyereségességét és kezelt vagyonának dinamikus bővülését mutatja. A következő időszakra a társaság az aktuális befektetési lehetőségeihez illeszkedő rugalmas likviditással készül, a közgyűlés egyszerre hagyta jóvá saját részvényeinek visszavásárlását a mindenkori saját tőkével arányos részvényárfolyamig, illetve döntött a BÉT Standard piacára történő belépésről és tartotta fenn ezzel is további, akár jelentősebb arányú tőkebevonás lehetőségét is.
Ralizik az OTP
A hazai nagypapírok emelkedését a nyitást követően az OTP vezeti. A bank részvényeinek árfolyama már 1,1 százalékos pluszban van.
Óvatos emelkedés Európában
A vezető európai részvényindexek közül a DAX 0,3, a CAC pedig 0,2 százalékos emelkedésben van a hétfői nyitást követően. Az angol tőzsde ma zárva tart.
Feltülteljesítő a magyar tőzsde
Kiváló hangulatban indult a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek emelkedését az OTP vezeti.
Egyre súlyosabb, ami a Vörös-tengeren történik
A Vörös-tengeri konténerhajózási forgalomban bekövetkezett zavar egyre súlyosbodik, és várhatóan a második negyedévben mintegy 15-20 százalékkal csökkenti az iparág Távol-Kelet és Európa közötti kapacitását - közölte a Maersk hajózási csoport.
Bemutatta frissített stratégiáját az AutoWallis
750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
Kedvező nyitás a magyar tőzsdén
A nyitást követően a BUX 0,4 százalékos emelkedésben van, a blue chipek emelkedését pedig a Mol vezet: az olajcég papírjai 0,6 százalékos pluszban vannak a nyitást követő percekben.
Vegyes lehet a nyitás
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Emelkedéssel zártak legutóbb a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 1,2 százalékot emelkedett, a S&P 500 1,3 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 2 százalék pluszban zárt.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 1 százalékos pluszban van, a Hang Seng 0,5 százalékos mínuszban áll, míg a CSI 300 0,32 százalékkal került feljebb.
- Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX és a CAC 0,1 százalékot eshet, míg a FTSE 0,51 százalék pluszban nyithat.
- Vegyes nyitás várható az amerikai tőzsdéken a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. A Dow Jones 0,11 százalékkal kerülhet feljebb, a S&P 500 0,07 százalékot emelkedhet, míg a Nasdaq 0,02 százalékkal kerülhet lejjebb.
Mi várható makro fronton?
Ma a KSH ismerteti a hazai külkereskedelem előzetes márciusi számait, Kínában pedig az árpilisi Caixin BMI-t ismerhetjük meg. Ami a hazai külkereskedelmi folyamatokat illeti, az előző hónapokban többletet láttunk, de ennek oka leginkább az volt, hogy a behozatal is gyengélkedett.
2024. május 6-május 12. Makronaptár | ||||||
Magyar makrogazdaság | ||||||
május | 6. | hétfő | 8:30 | KSH | Külkereskedelem (első becslés) | márc. |
május | 7. | kedd | 8:30 | MNB | Értékpapír-statisztikák | márc. |
május | 7. | kedd | 8:30 | KSH | Kiskereskedelem | márc. |
május | 7. | kedd | 16:00 | ÁKK | 3 hónapos dkj aukció | |
május | 8. | szerda | 8:30 | MNB | Nemzetközi tartalékok | ápr. |
május | 8. | szerda | 8:30 | KSH | Ipar (első becslés) | márc. |
május | 9. | csütörtök | 8:30 | PM | Előzetes ÁHT | ápr. |
május | 10. | péntek | 8:30 | KSH | Infláció | ápr. |
Nemzetközi makrogazdaság | ||||||
május | 6. | hétfő | 3:45 | Kína | Ciaxin BMI | ápr. |
május | 7. | kedd | 8:00 | Németo. | Gyáripari megrendelések | márc. |
május | 7. | kedd | 11:00 | EU | Kiskereskedelem | márc. |
május | 8. | szerda | 8:00 | Németo. | Ipari termelés | márc. |
május | 9. | csütörtök | 5:00 | Kína | Külkereskedelem | ápr. |
május | 9. | csütörtök | 13:00 | UK | BoE kamatdöntés | |
május | 10. | péntek | 8:00 | UK | GDP | Q1 |
május | 10. | péntek | 16:00 | USA | Michigan-index | máj. |
május | 10. | péntek | 16:00 | USA | 5 éves inflációs várakozások | máj. |
május | 11. | szombat | 3:30 | Kína | Infláció | ápr. |
Forrás: Portfolio-gyűjtés |
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 14,3 százalékos elmozdulással a Nikkei index áll az élen, a sereghajtó 2,6 százalékos emelkedéssel a Dow Jones index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 35,6 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 6,7 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 11,0 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 38 675,68 | 1,2% | 1,1% | -1,2% | 2,6% | 15,7% | 45,9% |
S&P 500 | 5 127,79 | 1,3% | 0,5% | -1,6% | 7,5% | 25,4% | 74,1% |
Nasdaq | 17 890,8 | 2,0% | 1,0% | -1,5% | 6,3% | 37,3% | 128,0% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 38 236,07 | 0,0% | 0,8% | -3,1% | 14,3% | 31,1% | 71,8% |
Hang Seng | 18 475,92 | 1,5% | 4,7% | 10,5% | 8,4% | -6,2% | -38,6% |
CSI 300 | 3 604,39 | 0,0% | 0,6% | 1,0% | 5,1% | -10,5% | -7,9% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 18 001,6 | 0,6% | -0,9% | -2,0% | 7,5% | 13,8% | 45,0% |
CAC | 7 957,57 | 0,5% | -1,6% | -2,4% | 5,5% | 7,5% | 43,4% |
FTSE | 8 213,49 | 0,5% | 0,9% | 3,5% | 6,2% | 5,5% | 11,3% |
FTSE MIB | 33 629,21 | -0,3% | -1,8% | -2,5% | 10,8% | 25,3% | 54,5% |
IBEX | 10 854,7 | -0,2% | -2,7% | -1,6% | 7,4% | 19,6% | 15,4% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 68 002,25 | -0,2% | 1,4% | 1,7% | 12,2% | 46,2% | 62,8% |
ATX | 3 590,96 | 0,0% | 1,2% | 1,1% | 4,5% | 12,9% | 13,1% |
PX | 1 520,22 | -2,3% | -1,5% | 0,0% | 7,5% | 9,9% | 40,8% |
WIG20 | 84 393,75 | 0,0% | -0,1% | 1,8% | 7,6% | 34,3% | 41,3% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 18 085 | -0,8% | 2,1% | 4,5% | 14,5% | 63,1% | 43,9% |
Mol | 3 022 | -0,1% | 0,6% | 0,3% | 6,9% | 7,7% | -5,4% |
Richter | 9 335 | 0,6% | 1,5% | -1,6% | 6,7% | 12,6% | 64,2% |
Magyar Telekom | 925 | -0,9% | 3,0% | 2,8% | 35,6% | 115,6% | 100,0% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 79,65 | -1,2% | -6,7% | -7,6% | 10,8% | 16,1% | 28,6% |
Brent | 83,48 | -0,3% | -6,8% | -7,0% | 7,5% | 15,3% | 16,8% |
Arany | 2 293,68 | -0,4% | -1,7% | 0,5% | 11,0% | 13,4% | 79,0% |
Ezüst | 26,33 | -0,8% | -3,4% | -1,5% | 8,6% | 3,5% | 76,2% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 389,3250 | -0,1% | -0,9% | -0,9% | 1,9% | 3,5% | 20,5% |
USDHUF | 361,5742 | -0,8% | -1,7% | -0,4% | 4,5% | 6,3% | 25,1% |
GBPHUF | 454,1599 | -0,2% | -0,9% | -0,9% | 2,9% | 6,5% | 19,5% |
EURUSD | 1,0768 | 0,7% | 0,8% | -0,5% | -2,5% | -2,6% | -3,8% |
USDJPY | 154,1150 | 0,0% | -2,0% | 1,5% | 9,3% | 14,0% | 38,5% |
GBPUSD | 1,2547 | 0,5% | 0,7% | -0,6% | -1,6% | 0,1% | -4,4% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 62 915 | 6,5% | -1,3% | -4,7% | 42,4% | 116,7% | 1 011,9% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 4,5 | -1,6% | -3,6% | 3,5% | 16,4% | 34,3% | 77,9% |
10 éves német állampapírhozam | 2,49 | -1,7% | -2,5% | 4,8% | 24,5% | 10,8% | 10 726,1% |
10 éves magyar állampapírhozam | 6,87 | -1,9% | -4,5% | -0,4% | 15,9% | -12,5% | 101,5% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
Címlapkép forrása: Getty Images