Operatív törzs: még mindig terjed a koronavírus Magyarországon

Portfolio
Ma 11 órakor került sor az operatív törzs szokásos sajtótájékoztatójára. Az eseményen a játszóterek, vásárok biztonságos látogatásáról esett szó, illetve hangsúlyozták a távolságtartás, higiéniai szabályok fontosságát, mert még mindig terjed az országban a járvány.

Nyílt közösségekben is terjed a vírus

Müller Cecília elmondta:

  • a 42 új fertőzött 6 megyéből származik, 5 beteg a kamaraerdei szociális otthonból, 4 a Zala megyei külső kórházi otthonból, a többi nem zárt közösségből.
  • A különféle intézmények újranyitása az új adatoktól függ, nem tud pontos dátumot mondani például az uszodák újranyitására. 

Így kell vásárba járni

Müller Cecília elmondta:

  • a vásárok nem számítanak rendezvénynek, itt nincs létszámlimit,
  • azt gondolja viszont, hogy ugyanazokat a szempontokat kell figyelembe venni, melyeket egyébként is folyamatosan mondanak. A vásároknak higiéniailag felkészülten kell várniuk az érkezőket: ilyen a kézmosási lehetőség, a szemétgyűjtés és a tisztaság.

Még mindig rengeteg fertőzött az idősotthonokban

Müller Cecília elmondta:

  • 33 idősotthonban ütötte fel a fejét az új koronavírus, 876 pozitív gondozottat tartanak nyilván, a pozitív dolgozóknak a száma 139. 110-en hunytak el olyan személyek az intézményekben, akiknek pozitív volt a koronavírus-eredménye. 298 fő viszont meggyógyult. 
  • A betegfelvételi zárlat hamarosan felodható lesz a kórházak többségében.

Így lehet játszótérre járni

Müller Cecília elmondta:

  • Az NNK készített ajánlásokat a most működő parkok, játszóterek számára: ezek szerint alapvető a kézhigiéniai szabályok betartása, az üzemeltetőknek biztosítania kell ehhez a feltételeket. 
  • Ha az üzemeltetők ezt nem tudják betartani, mert nincs csatlakozó épület, a szülő vigyen magával fertőtlenítőt.
  • Csak akkor vigyék le a gyereket játszani, ha a szülő és a gyerek is egészséges, hiszen játszótéren szinte lehetetlen betartani a távolságtartási szabályokat.
  • A játszótereket, homokozókat rendszeresen takarítani kell. A homokozó homokjának teljes cseréje szükséges nyitáskor, majd naponta át kell forgatni a homokot.
  • A homokozót nem kell fertőtleníteni, de a műanyag, illetve fajátékokat fertőtleníteni kell.
  • A nagyobb gyerekeket tájékoztatni kell a járvány veszélyeiről.
  • A hulladéktárolókat rendszeresen üríteni kell, legalább naponta vagy naponta kétszer, ha megtelnek, akkor rögtön. 
  • A gyermekeknél nincs értelme a maszk használatának, a gyakori kézmosás, kézfertőtlenítés sokkal fontosabb.
  • Ha lehet, vigyünk otthonról elkészített ételt, italt.

Folyik az adattisztítás

Müller Cecília országos tisztifőorvos a fertőzési adatok ismertetése után elmondta:

  • Magyarországon a 100 ezer főre jutó fertőzöttek száma 36,8, ezzel meglehetősen jó helyen vagyunk a körülöttünk lévő országokhoz képest. 
  • A fertőzöttek harmada van kórházban, ők 539-en vannak a mai napon, 29-en vannak lélegeztetőgépen. 
  • Az adattisztítás folyamatos, ezért 1-1 földrajzi területen történhetnek változások az adatokat tekintve.

Ezek a hatósági számok

Kiss Róbert rendőr-alezredes elmondta: 

  • 1062-re emelkedett a hatásági házikarantén ellenőrzésére regisztrálók száma. Az aktív felhasználók száma 784.
  • Több mint 500 házikarantént rendeltek el tagnap.
  • Hétfőtől az egész országban kivezették a kijárási korlátozási rendelkezéseket, de a védőtávolságok betartása továbbra is kötelező. A magatartási szabályokat a rendőrség továbbra is ellenőrzi, hat esetben intézkedtek is a rendőrök.
  • 890 esetben intézkedtek a rendőrök eddig összesen. 
  • 381-re emelkedett a koronavírussal összefüggésben indított eljárások száma. 
  • A teherforgalomban Tompánál 3 órás, Röszkénél 3 órás, Ártánd határátkelőnél 2 órás várakozásra kell számítani. Személyforgalomnál is láthatók 3-4 órás várakozások. 

Hamarosan többet tudunk meg a magyar koronavírus-helyzetről

3589-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon ma reggeli adatok szerint, újabb 3 60 év fölötti beteg halt meg, mellyel már 470-re nőtt a járvány hazai áldozatainak száma. 

Budapesten jelenleg 919 aktív fertőzött van, míg vidéken ez a szám 755. 

A világon már 4,9 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, 1,7 millió gyógyult van és 323 ezer vesztette életét. 

Címlapkép: MTI Fotó/kormany.hu/Botár Gergely

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF