Jakab Ferenc határozott véleményt mondott az 5-11 éves gyerekek oltásáról

Portfolio
Nem az a kérdés, hogy hatékonyak lesznek-e az oltások az új variáns ellen, hanem az, hogy mennyire – mondta Jakab Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában. A Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője beszélt a gyerekek oltásáról és arról is, hogy miért zárható ki, hogy a Covid-19 mesterséges vírus.

Az Infostart tette közzé a műsor teljes leiratát, amelyből többek között kiderült az is, hogy Jakab Ferenc szerint a koronavírus új variánsa, az omikron ugyan okot az aggodalomra, félelemre és pánikra azonban nem.

A Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője hozzátette, pár héten belül ki fog derülni, hogy okoz-e, és ha igen, milyen mértékű klinikai tünetet az új variáns. Azt, hogy valóban enyhébb tünetekkel vészelhetjük át az omikron-variáns fertőzését, nem lehet most még megállapítani.

Jakab Ferenc szerint két-három héten belül kiderül az is, hogy az omikron esetében hatékonyak-e az oltóanyagok.

A virológus véleményt mondott az 5-11 éves gyerekek oltásáról is, szerinte ez a kérdés nagyon megosztja a társadalmat, a szakmát viszont nem. Szakmai szemmel nézve igenis szükséges és nagyon fontos ennek a korosztálynak a beoltása is – jelentette ki a műsorban.

Jakab Ferenc azon véleményének is hangot adott, mely szerint száz százalékban kizárható, hogy a koronavírust mesterségesen készítették el. Elmondta, hogy ez sajnos egy ugyanolyan folyamat része, amit már többször átélt az emberiség. Ez egyszerűen egy zoonózis, vagyis bekövetkezett egy olyan mutáció, amelynek mentén képes volt emberre és utána emberről emberre terjedni a vírus – emelte ki.

Címlapkép forrása: MTI/Sóki Tamás

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF