Az Agrárszektor által megszerzett, Brüsszelben keringő bizottsági dokumentum szerint a jövőben a területalapú támogatási rendszer helyett jövedelemalapú megközelítés lépne életbe, amely jelentősen korlátozná a nagyobb mezőgazdasági vállalkozások támogatását. A javaslatcsomag értelmében a területalapú támogatás már 20 ezer euró felett fokozatosan csökkenne:
- 20-50 ezer euró között 25 százalékos,
- 50-75 ezer euró között 50 százalékos,
- 75-100 ezer euró között pedig 75 százalékos elvonást alkalmaznának.
- A 100 ezer eurós felső plafon felett pedig egyáltalán nem járna területalapú támogatás,
Mindezt azt jelentené, hogy nagyjából 450 hektáros birtokméret felett a területalapú támogatás teljesen megszűnne.
A dokumentum szerint a tagállamoknak differenciálniuk kellene a kifizetéseket a mezőgazdasági termelők csoportjai vagy földrajzi elhelyezkedésük szerint, objektív és diszkriminációmentes kritériumok alapján. A javaslat előnyben részesítené a leginkább rászorulókat, különösen a fiatal és új gazdálkodókat, a női termelőket, a családi vagy kistermelőket, a növénytermesztést és állattenyésztést kombináló gazdálkodókat, illetve a természeti károkkal sújtott területeken működő mezőgazdasági termelőket.
"A támogatható hektáronkénti kifizetést a mezőgazdasági termelők csoportjai vagy földrajzi elhelyezkedése szerint differenciálni kell objektív és megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján" – fogalmaz a dokumentum. A javaslat szerint a támogatásokat kizárólag azok kaphatnák meg, akik ténylegesen mezőgazdasági termékeket állítanak elő.
A nyugdíjkorhatárt elérő és öregségi nyugdíjban részesülő kérelmezők 2032-től már nem lennének jogosultak ilyen támogatásra.
A tervezet külön kitér a kistermelői támogatásra is, amely választható lenne, és éves szinten nem haladhatná meg a 3 ezer eurót gazdálkodónként. A tagállamok differenciálhatnák ezt a támogatási formát a mezőgazdasági termelők különböző csoportjai számára.
Egyelőre nem világos, hogy a Bizottság a teljes támogatási volumen esetében kívánja-e alkalmazni a szigorú korlátozásokat, vagy csak az alaptámogatásra vonatkozna, és az Agro-ökológiai Program (AÖP) kivételt jelentene. Egy brüsszeli döntéshozatalra rálátó forrás az Agrárszektornak elmondta, elképzelhető, hogy a dokumentum kiszivárogtatása szándékos volt a hatások előzetes felmérése érdekében. Mint fogalmazott:
abból a szempontból mindenképpen komolyan kell venni a most napvilágot látott javaslatot, hogy teljes mértékben egybevág azzal, amit az előző anyagokból ki lehetett olvasni.
Emlékeztetett: már 2021-ben nyilvánossá vált az a jelentés, amelyben a területalapú támogatások megszüntetését helyezte kilátásba a német kormány, akkoriban már felbukkant a célzott támogatás hangsúlyozása, vagyis az, hogy az agrártámogatás ne minden termelőknek, hanem a Bizottság szerint arra rászorulóknak jusson. Ezt a gondolatot egyébként 2023 szeptemberében egy NGO már összekötötte Ukrajna tagként való felvételével is. Mint fogalmazott:
Ennyiben tehát összeáll a kép, aki tud a sorok között olvasni, annak így már visszamenőleg is logikussá válik az egész eddigi folyamat.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Kihirdette a kormány, befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat 2026-ra
Megjelent a közlönyben.
Trump embere bejelentkezett az amerikai jegybank élére, és persze a gyorsabb kamatcsökkentés mellett érvelt
Ha az amerikai elnök felkérné, elfogadná.
Ilyen még nem volt Amerika történetében: a Legfelsőbb Bíróság dönt Trump merész akciójáról
Megvan a tárgyalás időpontja.
Összerúgta a port Európa két hatalma: immáron egymás nélkül képzelik el a jövőt a kulcsfontosságú projektben
Úgy néz ki, befellegzett az amerikai F-35-ös európai kihívójának.
Több mint 8 milliárd forintért kelt el a híres drágakő, mégis csalódást okozott az aukció
A Christie’s genfi árverésén került kalapács alá a Mellon Blue.
Újabb részletek derültek ki a háború első napjaiból: nukleáris rakéták maradványait vetették be Oroszország ellen
Súlyos veszteségeket okoztak.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


