Többségében emelkedtek idén a Csodálatos Hetes részvények, az Nvidia, a Meta és a Microsoft árfolyama közel 20 százalékot erősödött, az Amazon kismértékben, de szintén pluszban áll az év eleje óta, míg az Alphabet mérsékelt esést mutat.
Két részvény, a Tesla és az Apple árfolyama azonban kétszámjegyű mértékben zuhant.

Mi a baj a Teslánál?
A Tesla részvénye egy időben fantasztikus befektetés volt, most azonban itt az idő a partvonalra húzódni a Marketwatch által idézett neves technológiai alapkezelő szerint. Az elektromos autók piacán öldöklő verseny zajlik, a kínai gyártókkal az élen, ami az értékesítési volumenre negatívan hat és az autóárakra is nyomást gyakorol, egyenesen árháborúnak nevezi a szakértő a jelenlegi helyzetet, ami pedig csökkenti a marzsokat. A második negyedévben például az elemzői konszenzusnál nagyobb mértékben, közel 14 százalékot estek a Tesla eladásai annak ellenére, hogy a Model Y frissített verziójának kiszállításai már elkezdődtek az időszakban. Elon Musk politikai szerepvállalása és csörtéje Donald Trumppal szintén nem kedvez a részvények megítélésének. A robotaxis és a humanoid robottal kapcsolatos fejlesztésekkel kapcsolatban pedig kifejezetten szkeptikus az alapkezelő, „nem veszünk meg álmokat” – mondta.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!