A szakértő doktornő elárulta: mostanában ezért betegek olyan gyakran a gyerekek

Portfolio
Az orrfolyás, láz és köhögés már nem csak a téli időszakban jelentkező tünetek, és az elhúzódó fertőzések miatt úgy tűnhet, hogy a gyerekek immunrendszere kimerült. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint mindennek számos oka lehet - írja a Magyar Nemzet.

Megfigyelhető, hogy nem csak gyerekeknél, hanem felnőtteknél is gyakoribbak a visszaesések és az elhúzódó panaszok egy-egy betegség után. Azonban egy kisgyermek évi 8-10 vírusfertőzése még normálisnak tekinthető és ez segíti az immunrendszer fejlődését.

A doktornő szerint a megnövekedett esetszámok hátterében nem feltétlenül a kórokozók változása áll, hanem inkább környezeti tényezők.

A Covid-járvány óta több megkeresés érkezik az alapellátó gyermekorvoshoz. A bezártság és a maszkviselés korlátozta más vírusok terjedését is, amelyek most újra erősödnek, mivel kevesebb ember vált ellenük védetté az elmúlt években. Az idei enyhe tél is kedvezett a fertőzések terjedésének. Emellett Havasi Katalin kiemelte, hogy a szülők és az intézmények is érzékenyebben reagálnak már az enyhébb náthás tünetekre.

Az orvosnő szerint nem csak az enyhe tél és a Covid miatti elszigeteltség okolható az esetszámok növekedéséért, hanem a gyerekek általános egészségi állapota is.

A romló egészség, a túlsúly és a mozgásszegény életmód, valamint az egyoldalú táplálkozás egyaránt problémát okoznak.

Az influenzavírus minden évben jelentkezik télen és mindenkit megfertőzhet többször is. Az influenzás megbetegedés súlyossága és lehetséges szövődményei egyénenként eltérnek, attól függően, hogy milyen állapotban van az illető immunrendszere.

Havasi Katalin hangsúlyozta, hogy a különféle vitaminkészítmények, gumivitaminok túladagolása is okozhat problémákat. Véleménye szerint helyettük inkább változatos táplálkozással kellene erősíteni az immunrendszert. A kutatások azt mutatják, hogy nagy dózisú vitaminok nem védenek meg a fertőzésektől és túlzott mennyiségben akár ártalmasak is lehetnek.

A doktornő szerint a kötelező és ajánlott védőoltások is fontos szerepet játszanak az immunrendszer erősítésében. Példaként említette az influenza elleni védőoltást, amely nem csak ezt a fertőzést előzi meg.

Havasi Katalin felidézte néhány múltbeli betegség súlyosságát és azt, mekkora előrelépést jelentett az ezek ellen történő védekezésben a védőoltások bevezetése. Példaként hozta fel a diftériát és a pertussist, amelyek korábban sok gyermek halálát okozták. Kiemelte, az elmúlt évtizedek során számos új védőoltás vált elérhetővé gyermekek számára például Haemophilus influenza B vagy Pneumococcus elleni oltások.

A címlapkép illusztráció. A címlapkép forrása: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF