Új fővárosa lesz Indonéziának

MTI
Jóváhagyta az indonéz törvényhozás azt a törvényjavaslatot, amely áthelyezné az ország fővárosát Jakartából a távolabb fekvő és gyérebben lakott Kalimantánra, más néven Indonéz Borneó régióba – közölte kedden Puan Maharani parlamenti szóvivő.

A jogszabály egyúttal rendelkezik a mintegy 32 milliárd dolláros gigafejlesztés jogi kereteiről is.

Suharo Monoarfa fejlesztési miniszter a jogszabály elfogadását követően azt mondta, az új főváros egyben a nemzeti identitás jelképe és új gazdasági központ lesz.

A fővárost az indonéz szigetcsoport jávai nevén Nusantarának nevezik majd

– tette hozzá a miniszter.

Joko Widodo elnök 2019-ben, a parlamentben elmondott beszédében jelentette be a főváros áthelyezéséről szóló terveit, hasonló elképzelések azonban már a gyarmati uralom alól függetlenné vált Indonézia első elnöke, Szukarno 1945-től 1967-ig tartó ciklusa alatt is felmerültek.

Jakarta népessége meghaladja a 10 milliót, és nagyjából még további 3 millió ember él a környező városokban, ami tovább fokozza a nagyváros zsúfoltságát. A jelenlegi főváros továbbá a világ legnépesebb szigetének számító Jáván található.

Indonézia lakosságának csaknem 60 százaléka Jáván él, ez a sziget adja az ország GDP-jének több mint felét. Kalimantánon, Borneó szigetének Indonéziához tartozó részén Indonézia lakosságának csupán 5,8 százaléka él, és innen a GDP 8,2 százaléka származik.

Jakarta emellett földrengés- és árvízveszélyes területen fekszik – a város 40 százaléka tengerszint alatt helyezkedik el – és a felszín alatti vizek korábbi ellenőrizetlen kitermelése miatt a metropolisz folyamatosan süllyed.

A törvényjavaslat megvitatását a koronavírus-járvány miatt többször elhalasztották, jelenlegi formájában pedig az áthelyezés végső dátuma 2024.

Címlapkép: Áradás Jakartában 2021 februárjában. Forrás: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF