
Az állami tulajdonú gazdasági társaságok esetén is követendő példa, hogy erőforrásaikkal a lehetőségek szerint a leghatékonyabban és leginkább költségtakarékos módon gazdálkodjanak. Ezért a költségek megtakarítását vizsgálják a tulajdonosi joggyakorlók - olvasható Magyar Közlöny hétfő este megjelent számában kihirdetett rendelet magyarázatában.
A kormányrendelet az állami tulajdonú gazdasági társaságok tekintetében megtakarítási intézkedés elrendeléséről címet viseli. Ebben a kabinet a háborús inflációt és a környező országokban dúló fegyveres konfliktusokat említi meg, mint olyan tényezők, amelyek miatt alkalmazkodásra kényszerülnek a társaságok Magyarországon.
A rendelet lényege, hogy a közvetlenül vagy közvetetten 100%-os állami tulajdonú gazdasági társaságnak
megtakarítást kell elérni a 2025. év során elsősorban a személyi jellegű ráfordításai terhére.
A kormány döntése a megtakarítás konkrét mértékéről is szól, ugyanis kimondja, hogy a megtakarítás mértéke legalább a társaságok 2024. évi számviteli beszámolója szerinti személyi jellegű ráfordítások 5%-ának 6 hónapra eső időarányos részével megegyező összeg.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tavalyi egész éves személyi jellegű ráfordítás 5%-át kell venni kiindulásképp, majd azt 6 hónapra időírányosítani, vagyis lefelezni. A rendelet nem részletezi, hogy miért van szükség az időarányosításra, de feltételezhető, hogy a kormány a 2. félévben akar érezhető megtakarítást elérni az állami cégeknél.
Egy ilyen típusú takarékossági intézkedés egyáltalán nem szokatlan. Ebből a hétfői Magyar Közlönyből derül ki, hogy a 216/2024. (VII. 31.) kormányrendelet is lényegében erről szólt tavaly, ezt most vonta vissza a kormány. Az alig egy éve kihirdetett kormánydöntés ugyanezt írta elő az állami cégeknek, pontosabben így hangzott ez: a megtakarítás mértéke a társaságok 2023. évi számviteli beszámolója szerinti személyi jellegű ráfordítások 5%-ának 4 hónapra eső időarányos részével megegyező összeg.
Részletes előírások
Arról nem szól a rendelet, hogy ezt a bérek csökkentésével és/vagy a létszám csökkentésével kell a vállalatoknak megvalósítaniuk.
A kormány tagja az egyes Társaságokra jutó megtakarítási összeget e rendelet hatálybalépését követő 15 napon belül határozza meg - teszik hozzá.
Az egyes kormánytagok a hozzá tartozó fejezet vonatkozásában eltérhetnek ettől a mértéktől, azzal, hogy a fejezetbe tartozó, tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Társaságok együttes megtakarítási kötelezettségének ez esetben is el kell érnie a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló társaságok 2024. évi számviteli beszámolója szerinti személyi jellegű ráfordítások 5%-ának 6 hónapra eső időarányos részével megegyező összeget.
A kormány tagja a Társaságok egyenkénti és együttes megtakarítási kötelezettségeiről döntését követő 15 napon belül írásban tájékoztatja az államháztartásért felelős minisztert és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt.
Az érintettek a megtakarításuk összegét a megtakarítás évének december 15. napjáig kötelesek befizetni a központi költségvetés javára a Magyar Államkincstár által vezetett „Gazdasági társaságok megtakarításai” megnevezésű, 10032000-01200021-09060032 számú számlára - szól a rendelet.
Komoly feltételeket is szabott a kormány az érintett cégeknek.
- A társaságok a befizetési kötelezettségüket hitel, kölcsön felhasználásával nem teljesíthetik.
- Az érintettek a befizetési kötelezettségüket az ott előírt határidőben nem teljesítik, a fennmaradó összeg kétszeresét kötelesek megtakarítani, és befizetni a központi költségvetés javára a 2026. évben.
Az e rendelet szerinti megtakarítás befizetését a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzi - áll a kormány döntésében.
A kormányrendelet érdekessége továbbá a melléklete, amelyben a kormány 30 társaságot sorol fel, amelyeket nem érint a fentebb részletezett megszorítás. Ezen a ponton az is kiderül a dokumentumból, hogy a lenti 30 cégen kívül nem kell alkalmazni a megtakarító intézkedéseket a Magyar Nemzeti Bankra, valamint annak a közvetlenül és közvetetten a többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságokra, az Országgyűlés Hivatala tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságokra, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 42/A. §-a alapján kivezetésre szánt állami vagyoni körbe tartozó gazdasági társaságokra.
Az állami megtakarítási intézkedésben nem érintett állami tulajdonú cégek | |
társaság neve | |
1 | MVM Energetika Zártkörűen Működő Részvénytársaság, valamint annak konszolidációs körébe tartozó társaságok |
2 | Általános Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság |
3 | Biogáz Tatabánya Korlátolt Felelősségű Társaság |
4 | Napraforco-Operation Korlátolt Felelősségű Társaság |
5 | Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
6 | NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
7 | NRG Finance Korlátolt Felelősségű Társaság |
8 | Polgári Termikus Hulladékhasznosító Erőmű Korlátolt Felelősségű Társaság |
9 | Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság |
10 | Zöldfok-Sió Településgazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
11 | MÁV Személyszállítási Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
12 | MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
13 | Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
14 | Magyar Posta Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
15 | Magyar Posta Ingatlankezelő Korlátolt Felelősségű Társaság |
16 | Díjbeszedő Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
17 | Díjnet Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
18 | MPSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
19 | Posta Paletta Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
20 | Postaautó Duna Gépjármű-kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Társaság |
21 | EPDB Nyomtatási Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
22 | Díjbeszedő Faktorház Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
23 | Postaflotta Korlátolt Felelősségű Társaság |
24 | Magyar Posta Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
25 | Magyar Posta Életbiztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
26 | Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok |
27 | Magyar Rádió Művészeti Együttesei Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság |
28 | N.S. MÉDIA ÉS VAGYONKEZELŐ Korlátolt Felelősségű Társaság |
29 | Magyar Bormarketing Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
30 | Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Forrás: kormányrendelet, Portfolio |
Miért van erre szükség?
Pár héttel ezelőtt részletesen beszámoltunk arról, hogy elcsúszásban van a 2025-ös költségvetés, nem véletlen, hogy a kormány nemrégiben döntött az idei költségvetési hiány megemeléséről. A pénzforgalmi szemléletű hiánycél 651 milliárd forinttal növekedett, közben a parlament által tavaly elfogadott idei eredményszemléletű GDP-arányos hiánycél 3,7%-ról 4,1%-ra emelkedett, igaz ezt a kormány sehol sem vezette át hivatalosan a papírokon.
Az idei költségvetés elcsúszásának egyik szomorú következménye, hogy 2025-ben várhatóan emelkedik a GDP-arányos államadósság. Friss előrejelzésében jutott erre a következtetésre a Magyar Nemzeti Bank elemzői stábja.
A másik lényeges következménye, hogy az időközben nyáron elfogadott 2026-os költségvetés is nagyon ingatag lábakra épül emiatt.
Korábban már ismert volt Kisgergely Kornél államháztartásért felelős államtitkár Portfolio-nak adott interjújából, hogy a kormány zárolásokat hajtott végre a központi költségvetésben az idei büdzséfolyamatok kordában tartása végett, és most úgy tűnik, újabb lépéssel igyekszik kontrollálni az elcsúszásban lévő költségvetést.
Címlapkép: A kormány Gazdasági Kabinetjének június 30-i ülése Forrása: Nagy Márton Facebook-oldala
Hatalmas pofont kapott Trump a Harvard professzorától
A „nagy, gyönyörű törvény” arra példa, amikor az ideológia felülírja a gazdasági érdekeket.
Von der Leyen: Trump lépése súlyos zavarokat okozhat az ellátási láncokban
Az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy nyitottak a tárgyalásokra.
Lakóhely és cukorbetegség: nem mindegy, hol élünk
Súlyosabbak a szövődmények a rosszabb hátterű településeken.
Itt a nagy bejelentés: 30 százalékos vámmal sújtja Trump az Európai Uniót
Az új vámok augusztus 1-jétől lesznek érvényben.
Sürgős kérdést tett fel szövetségeseinek az USA
Japánhoz és Ausztráliához szólt a védelmi minisztérium.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.