Brutális támadásba lendültek az oroszok, Luhanszk szinte teljesen elesett

Komoly offenzívába kezdett az orosz haderő, hogy teljesen az ellenőrzése alá vonja Luhanszk és Donyec megyét – írja az AFP. A konfliktus negyedik hónapjára az orosz haderő szinte teljesen elfoglalta Luhanszk megyét, már csak néhány települést tartanak az ukrán fegyveres erők– írják.

Az AFP azt írja: a nyugati támogatásnak köszönhetően több városból, térségből is sikerült visszaverni az orosz támadást, de Oroszország most a Donbaszra koncentrál és négy hónap alatt szinte a teljes térséget elfoglalták.

Volodimir Zelenszkij elnök azt mondta: a következő hetek nagyon nehezek lesznek egész Ukrajnában, a Donbaszban pedig különösen.

Az ukrán fegyveres erők azt nyilatkozták: az orosz haderő „megállás nélküli offenzív hadműveleteket” hajt végre a régióban.

Jelenleg az orosz haderő Szeverodonyeck térségére összpontosít, ahol a helyi kormányzó szerint mintegy 15 ezer civil tartózkodik a mai napig.

Zelenszkij elnök azt is mondta, hogy Oroszország közel 1500 rakétatámadást és 3000 légitámadást indított Ukrajna ellen a háború első három hónapjában, „a legtöbbet civil célpontok ellen.” Az ukrajnai főügyész szerint 234 gyerek halt meg és 433 sérült meg az oroszok támadása miatt.

Címlapkép: Leon Klein/Anadolu Agency via Getty Images

Népszerű

© 2019 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF