Elhozná a békét Ukrajnában a volt német kancellár, azt is elmondta, hogyan

Portfolio
Gerhard Schröder volt német szociáldemokrata kancellár úgy nyilatkozott, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való barátsága hozzájárulhat az ukrajnai háború befejezéséhez – írja a Die Zeit.

Sok éven át ésszerűen dolgoztunk együtt. Talán ez még segíthet abban, hogy tárgyalásos megoldást találjunk, nem látok más lehetőséget

– mondta a dpa német hírügynökségnek Schröder, aki 1998 és 2005 között volt Németország kancellárja.

Schröder az interjúban arról is beszélt, hogy egyszer már hasznos volt számára ez a személyes kapcsolat, hogy megoldjanak egy nehéz problémát. A volt kancellár arra utalhatott, hogy nem sokkal a teljeskörű háború kitörése után, 2022 márciusában Moszkvában járt, ahol Vlagyimir Putyinnal találkozott. Schröder ugyanakkor ott semmilyen értelmezhető eredményt nem ért el.

A volt kancellár úgy véli, kormányzati szinten kellene közvetíteni az ukrajnai háború befejezése érdekében, és ez elsősorban Németországnak és Franciaországnak lenne kötelessége.

Schröder „badarságnak” nevezte, hogy Oroszország keleti NATO-tagállamokat támadna meg, vagy atomtámadást indítana.

Kancellársága után Gerhard Schröder az orosz érdekek lobbistája lett Németországban, több orosz cégben is fontos feladatokat látott el, többek között az igazgatótanács elnöke volt az Északi Áramlat 2 gázvezeték vállalatában. Bár az ukrajnai háborút „fatális hibának” nevezte, nem ítélte el egyértelműen Oroszországot. Emiatt pártja, az SPD kizárási eljárást kezdeményezett ellene, de ez nem járt sikerrel.

Címlapkép: Vlagyimir Putyin és Gerhard Schröder 2004-ben. Forrás: Carsten Koall/Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF