Naperőmű-tulajdonos? Így kerülje el az akár többmilliós pótdíjat! (x)

PR cikk
Közel 500 millió forintnyi összbírságot kaptak a hazai erőművek egy törvénymódosítást követően

A törvényhozás április 1-ével módosította a menetrendezéshez, vagyis az erőművek által várhatóan megtermelt energiamennyiség előzetes megadásához kapcsolódó kötelezettségek szankcionálását. A pontatlanság miatt elmarasztalt, KÁT-rendszerben működő erőművek tulajdonosai és a szolgáltatók azóta összesen 464 millió forintot fizettek be bírságként a MAVIR Zrt. kasszájába. A Mavir Zrt. által közölt adatok szerint a pótdíjak legkevesebb harmadát naperőművek tulajdonosaitól szedték be. A 2014-ben alakult Reliable Energy Group (REG) Zrt. mesterséges intelligencián alapuló elemzési rendszerének köszönhetően eddig mentesült a pótdíjfizetés terhe alól.

A magyar energiarendszer kiegyenlítetlenségéből fakadó problémára az úgynevezett menetrendezés hivatott megoldást nyújtani. Ennek értelmében minden erőmű köteles előre adatot küldeni a várható, általa megtermelt energia mennyiségéről. A pontos adatszolgáltatást az állam a KÁT-os erőműveknél bónuszfizetéssel ösztönözte vagy pótdíjjal büntette - ami a mai rendszerhez képest elhanyagolható mértékű volt -, azonban 2020. áprilisa óta új jogszabályt lépett életbe: minden termelő maga felel a saját kiegyenlítetlenségéből származó pótdíjért. Az eddig eltelt néhány hónapban a területet felügyelő MAVIR Zrt. összesen 464 millió forintnyi büntetés megfizetésére kötelezte a menetrendezésben elmarasztalt, KÁT-rendszerben működő erőművek tulajdonosait vagy a menetrendezést végző cégeket. A MAVIR Zrt. által publikált adatokból kiderül, hogy ebből az összegből a naperőművekre több mint 140 millió forint hárult. A bajai REG Zrt. felkészültségének és tapasztalatainak köszönhetően nem kényszerült pótdíjfizetésre.

Mi a REG Zrt. titka? Hogyan lehet naperőmű tulajdonosaként elkerülni a mindenki számára kötelezővé tett pótdíjazást?

  1. Csökkentse a kockázatot egy innovatív partnerrel!

Magyarországon az évi napsütések száma délen, dél-keleten a legnagyobb – 2000 óra fölé tehető –, azonban időről időre jelentkezhetnek eltérések. Teljesen pontos menetrend – vagyis a rendszerbe betáplált, napi energiamennyiség-előrejelzés – összeállítása ezért az ország összes, a területen dolgozó céget komoly kihívás elég állítja. A REG Zrt. komplex üzemeltetési szolgáltatást nyújt, s ennek köszönhetően a menetrendek módosításával azonnal reagálni tud a nem tervezett termeléskiesésekre. A múltbeli időjárás- és az összetett, 3 szolgáltatótól (OMSZ és két külföldi cég) vásárolt előrejelzési adatokat mesterséges intelligencia elemzi, ezzel segítve a még pontosabb menetrendek készítését. Erre építve a napelemparkok  pillanatnyi teljesítményük alapján kaphatnak folyamatosan frissített, pontosított  előrejelzéseket.

2. Mérje fel, melyik az optimális menetrendezési szolgáltató!

A kiválasztás alapjánál több szempontot érdemes figyelembe venni. Először is meg kell vizsgálni a partner informatikai hátterét, annak színvonalát. Másodszor, nem szabad bedőlni az „évtizedes” tapasztalatot kommunikáló cégeknek, hiszen ez a szolgáltatás csak 2018 júliusa óta kötelező. Ezen túl az is felmérendő, hogy a szolgáltató vajon ismeri-e azt az erőművi rendszert, amelyhez kapcsolódóan menetrendezést végez: a jelentés így nemcsak az időjárással-előrejelzés alapján számítódik, hanem a figyelembe veszi a rendszer éppen aktuális teljesítményét is. A REG Zrt. mindezen kérdésekre megnyugtató válaszokkal rendelkezik.

3. Nézzen bele a menetrendezést vállaló cég zsebébe!

Furcsán hangzik? Pedig ez felettébb ajánlatos. Rendkívül fontos ugyanis, hogy a menetrendezést nyújtó cég pénzügyileg biztos lábakon álljon, és a szolgáltató képes legyen önerőből megfizetni a szolgáltatási szerződésében vállalt esetleges bírságot. Abban az esetben, ha a szolgáltató nem képes viselni ezt a terhet, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal a napelempark tulajdonosán hajtja be a megállapított összeget.

A Reliable Energy Group Zrt. 2014-ben alakult, magyar tulajdonban lévő vállalkozás, menetrendező szolgálgatását 2016-ban kezdte meg. Az első menetrendcsoport 2018. november 1-én jött létre 114 taggal. 2020-ra ez a szám 189-re növekedett, a következő félév során várhatóan további 63 erőművel indul el az együttműködés. Az említett csoportban KÁT-os, 500 kW alatti rendszerek szerepelnek. A portfólió folyamatos bővülése és az elért eredmények hatására 2019 elején megnyílt a második menetrendcsoport, melyben a METÁR-KÁT-os kiserőművek, köztük a MOL Solar Operator Kft. 3 db, összesen 18 MW teljesítményű naperőműve. 2019-ben a cég részére a MAVIR által kifizetett bónusz értéke 120 000 000 Ft volt. Reagálva a változó szabályozásra, 2020 áprilisban a két csoport összevonásra került, jelenleg a tagok száma már meghaladja a 200 erőművet.

(X)

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF