Az új normálisban a rugalmasság az egyik legnagyobb érték (x)

PR cikk
A főállásúakat mentik az éttermek, viszont a diákok az aduászok.

Fokozott elővigyázatosság – akárcsak a tavaszi első, a pandémia mostani hulláma is a legmagasabb szintre emelte az óvatosságot, az emberi egészség megőrzésének fontosságát a vendéglátóiparban. Az egységek többsége ezúttal is órák alatt állt át az új, szigorúbb feltételeknek megfelelő működésre úgy, hogy közben nem engedtek a fogyasztói igények színvonalas kielégítéséből.

Ugyanakkor erősödő fejfájásra adhat okot a csökkentett nyitvatartás, különösen ott, ahol korábban késő éjszakáig vagy akár éjjel-nappal fogadtak vendégeket – állítják egybehangzóan a 16 éve a munkaerőpiacon működő euDIÁKOK Iskolaszövetkezet két folyamatos diákmunka-partnerének képviselői, akik a hazai legnagyobb gyorsétterem hálózatok franchisepartnereinél dolgoznak. A visszaeső forgalom ugyanis nem csupán beosztásbeli kérdéseket vet fel, a meglévő foglalkoztatási szintet is megkérdőjelezi.

Az egyértelműen ennek megőrzése mellett szól, hogy az állam által beígért bértámogatást a főállású dolgozók alapján kapják majd meg az érintettek. Így ahol tehetik, egyelőre senkit sem bocsátanak el. Legfeljebb azokat engedik el, akik maguk mondanak fel, illetőleg nem osztják be az új koronavírus szempontjából kiemelt kockázati csoportba tartozó nyugdíjas munkavállalókat sem, a helyzet elfogadható és megnyugtató enyhüléséig.

„Noha a saját állományú dolgozók foglalkoztatása mellett a diákoknak alapértelmezésben jóval kevesebb munkaóra jut, a kritikus helyzetekben – például a főállásúak megbetegedése esetén – kulcsszerep hárul az általunk toborzott beugrókra” – mondja Krátky Márk, az euCSOPORT operatív és értékesítési  vezetője. Ez a fajta flexibilitás jelen körülmények között, amikor tényleg óráról óra változik a helyzet, a belső munkaerő keretein belül aligha várható el – márpedig tavasszal már kaptunk abból ízelítőt, amikor ez a változékonyság számít normálisnak, és aligha lesz ez másként a pandémia második hulláma idején.

Az ilyen kiélezett helyzetekben jön jól az euDIÁKOK rugalmassága. A színvonalas és biztonságos diákmunkalehetőséget biztosító, az euCSOPORT-hoz tartozó iskolaszövetkezet ugyanis célzott megoldásokkal, digitális eszközökkel, a diákok és saját munkavállalói egészségét egyaránt védve képes gyorsan és hatékonyan kezelni a váratlanul fellépő szűkösségeket. Ahogy az egyik gyorséttermi franchise képviselője fogalmazott: „Jelenleg leginkább vendégre van szükségünk és a korlátozások feloldására, másodsorban pedig a szférának beígért bértámogatásra és a diákokra, akik pontosan akkor jönnek, amikor a leginkább kellenek.”

https://www.eudiakok.hu/ 

https://eucsoport.hu/ 

(x)

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF