Nemzetközi díjjal ismerték el az UNION társadalmi szerepvállalását (x)

PR cikk

Az UNION 2012 és 2017 után immár harmadízben nyerte el a Vienna Insurance Group (VIG) által 30 országban meghirdetett Günter Geyer-díjat. A szociális érzékenység területén tanúsított elhivatott tevékenységért odaítélt bronz díjat és a vele együtt járó 20 ezer eurónyi összeget Lehel Gábor, a VIG igazgatósági tagja adta át Almássy Gabriella elnök-vezérigazgatónak.

A 2012-ben alapított Günter Geyer-díj a Társadalmi Érzékenységért célja bemutatni és elismerni a Közép-Kelet Európa 30 országában tevékenykedő, több, mint 50 VIG vállalat legjobb társadalmi kezdeményezéseit. Az UNION az évek során stabil és megbízható partnernek bizonyult a szociális projektekben. A díj egyrészt jutalmazza a vállalat hosszú évek óta tartó folyamatos elkötelezettségét, illetve pozitívan értékeli az UNION Nagyköveti Programját. A program célja, hogy a kollégákat még jobban bevonja a biztosító CSR aktivitásaiba, közös vállalati megmozdulásaiba. A nagykövetek a kampányok belső arcai, akik segítenek a motiváció növelésében.

Az UNION társadalmi felelősségvállalási stratégiája a biztosító alapértékeire építve a gyermekeket, a tudatos jövőépítést és a hosszú távú gondoskodást helyezi a középpontba. A biztosító anyagilag, illetve egyéb eszközökkel - mint például munkatársainak közvetlen és önkéntes részvételén keresztül - segít hátrányos helyzetű, beteg és fogyatékkal élő gyermekeken, fiatalokon, közösségeken.

Az UNION a Bátor Táborral, a Kézen Fogva Alapítvánnyal, a KórházSuli Alapítvánnyal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Nem Adom Fel Alapítvánnyal működik együtt.

A díjátadásra a szervezetek képviselőinek részvételével került sor május 23-án, Budapesten. Almássy Gabriella, az UNION Biztosító elnök-vezérigazgatója kiemelte:

„Az UNION Biztosító hosszú évek óta fordít kiemelt figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra, melynek eszméje mára a vállalat kultúrájának, a vezetők és a munkatársak életének szerves részévé vált.”

Lehel Gábor a VIG Igazgatósági tagja a díj átadása során elmondta:

„Nagyon büszke vagyok az UNION munkatársaira, kiemelkedő elkötelezettségüket értékeli a most átadott díj is. Biztos vagyok benne, hogy a Günter Geyer-díj mellé biztosított 20 ezer eurós pénzösszeg a leghatékonyabb formában hasznosul majd az UNION társadalmi tevékenysége keretében.”

(x)

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF