Hitelezés 2017
Éppen egy évtizede, 2007-ben indult útjára a Portfolio Hitelezés konferenciája. Bár a tíz évvel ezelőttihez hasonlóan ismét növekszik ma a hitelezés Magyarországon, a körülmények egészen másak, mint akkor. A túlhajtott, spekulatív jellegű finanszírozással szemben mérsékelt ütemű, konzervatív bővülés látható, a devizaforrások bősége helyett pedig az alacsony forintkamat-környezet lett a legmeghatározóbb külső körülmény. A bankszektor tavaly hét év után először mutatott fel elfogadható megtérülést, az idei év azonban több szempontból is keményebbnek ígérkezik. A lakossági hitelezést a választások előtti évben az állami támogatások és a lakáspiac bővülése, a kkv-hitelezést pedig a Növekedési Hitelprogram lezárása, valamint az EU-források beáramlása befolyásolja, miközben a nem teljesítő hitelek piaca minden korábbinál aktívabb. E témákról részletesen is szó lesz Hitelezés 2017 konferenciánkon.
A javuló hitelpiaci kilátások miatt fokozott érdeklődés mellett zajló rendezvényre számíthat, aki ellátogat április 25-én a SOFITEL Hotelbe. Gazdaságpolitikai döntéshozók, a bankszakma krémje, valamint hitelpiaci szakértők mellett jelen lesznek a partneri területek (közvetítői piac, ingatlanszakma, tanácsadók) képviselői is, így a pezsgő szakmai eszmecsere mellett a kapcsolatépítésre is kiváló lehetőséget nyújt a konferencia.
Kiemelt témáink
További támogatóink
Kinek ajánljuk
Információk
Helyszín és megközelítés
A konferencia helyszínén a belépéskor a regisztrációs pultnál a résztvevőknek fényképes igazolványra és aláírásra lesz szükség. A névazonosítás, aláírás és a személyi okmányok ellenőrzése után után vendégeink beléphetnek a rendezvény területére. Helyszíni regisztrációra ezen rendezvényünk esetében nincs lehetőség, a részvétel feltétele az előzetes jelentkezés és a részvételi díj kiegyenlítése legkésőbb a rendezvény napjáig.
A résztvevők között kisorsolásra kerül 1 db Thomas Mason alapanyagból méretre készített ing/blúz a Portfolio.hu ruházati partnere, az AC su misura jóvoltából.
Résztvevőink írták
Szakmai elismerés, közösség, élmény – olvassa el, mit mondtak rólunk résztvevőink!
Gyakran ismételt kérdések
Szeretettel várunk minden 16. életévét betöltött érdeklődőt, akit megszólít az esemény szakmai programja, szívesen részt venne rajta és nyitott új partnerek megismerésére, magas színvonalú kapcsolatépítési lehetőségekre.
Rendezvényeinkre a portfolio.hu/rendezvenyek oldalon lehet regisztrálni az adott esemény aloldalán, a „regisztráció” gombra kattintva. A GDPR-megfelelés miatt kizárólag online előre, vagy a helyszínen regisztrált, (díjköteles rendezvény esetén) kifizetett jeggyel rendelkező résztvevőket tudunk beengedni az esemény területére. Online regisztrációra az eseményt megelőző nap éjfélig van lehetőség; ezt követően a helyszínen várjuk az érdeklődőket, ahol kollégáink készséggel segítenek a regisztrációs pultban a jegyvásárlásban, illetve ingyenes eseményeink esetén a jegyváltásban.
Telt ház esetén a jelentkezés az oldalon lezárul, és kizárólag várólistára lehet jelentkezni. Ebben az esetben a helyszíni jegyvásárlás is szünetel. Kollégáink a megüresedett helyek függvényében értesítik a listára feliratkozott jelentkezőket az esetleges részvételi lehetőségről.
Szakmai program: 08:45-17:00
Várható résztvevők száma: 270-300 fő
A részvételi díjat és az egyéb költségeket (szobafoglalás, kiegészítők stb.) a regisztrációs folyamat során kiválasztva utalással, valamint bankkártyás fizetéssel lehet kiegyenlíteni. Fontos tudni, hogy a rendezvényt megelőző két napban oldalunkon már csak bankkártyás fizetésre van lehetőség. Díjköteles esemény esetén a részvételi díj kiegyenlítése nélkül nem áll módunkban garantálni a részvételt.
Az esemény napján, a helyszínen is elérhető a bankkártyás fizetés kollégáinknál a regisztrációs pultban.
Rendszerünk a fizetés beérkezése és könyvelése után automatikusan kiküldi a QR-kódot. Ingyenes részvétel esetén a regisztráció után közvetlenül kerül kiküldésre a belépésre jogosító QR-kód. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizze a spam, social és egyéb almappákat is levelezési rendszerében. A levél „Belépőjegy a(z) esemény neve…” tárggyal fog érkezni a noreply@portfolio.hu email címről.
Amennyiben mégsem érkezett meg a QR-kód, kérjük, hogy ellenőrizze a kifizetést, mivel a belépésre jogosító QR-kód kizárólag a részvételi díj kiegyenlítése után kerül kiküldésre. A fizetés ellenőrzése és annak megtörténte után kérjük keresse kollégáinkat a rendezveny@portfolio.hu email címen. Telefonon nem tudunk tájékoztatást adni, ilyen esetben kizárólag írásban tudunk segíteni.
Ingyenes esemény esetén, amennyiben a mappák ellenőrzése után sem találja a kódot, kérjük keresse kollégáinkat emailben.
Megszakadt kártyás fizetés esetén kérjük, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal a fent említett email címen. Kérésre díjbekérőt tudnak kiállítani, vagy segítenek a folyamat újrakezdésében.
Rendezvényeinken többféle kedvezmény elérhető, mindezekről az aktuális rendezvény oldalán tud tájékozódni ide kattintva. A kedvezmény, VIP vagy szponzorációs szerződéshez tartozó kódokat a folyamat során az egyedi kódok mezőbe kérjük résztvevőnként beírni az érvényesítéshez.
Kérjük az Árak menüpontban tájékozódjon a jegy pontos tartalmáról. A jegyár nem tartalmazza a szállás költségét. Amennyiben elérhető a rendezvényen a foglalási opció, a regisztrációs folyamat során van lehetőség szállást kiválasztani és foglalni.
Eseményeink hivatalos nyelve a magyar. Idegen nyelvű előadások és külföldi vendégek esetén biztosítunk élő vagy AI szinkrontolmácsolást magyar és angol nyelven. Kérjük, ennek elérhetőségéről az információk fülön tájékozódjon, valamint kollégáink segítenek a rendezveny@portfolio.hu email címen kérdés esetén.
Az előadások vetített anyagai, amelyekhez előadóink hozzájárulásukat adják, a köszönőlevélben kerülnek kiküldésre a rendezvényt követően. Videó- és hangfelvétel nem kerül megosztásra az eseményről. Az adott eseményről készült cikkeket és elemzéseket szakértőink tollából a Portfolio.hu, az Agrárszektor.hu és a Pénzcentrum.hu oldalakon olvashatja.
Az online regisztráció megrendelésnek minősül. A rendezvényen a részvétel feltétele a részvételi díj előzetes kiegyenlítése. A jelentkezés véglegesítése és elküldése után lemondást nem fogadunk el, a részvételi jegyet nem váltjuk vissza. A részvételi díjat a rendezvényről történő távolmaradás esetén is ki kell fizetni.
A részvételi díj teljes kiegyenlítése után a részvétel azonban átruházható. Kérjük, névcsere esetén írjon a rendezveny@portfolio.hu email címre, a kollégáink küldenek egy kódot, amivel az érkező résztvevőt is regisztrálni kell oldalunkon, az adatkezelési szabályzatunk szerint. A rendezvény napján, a helyszínen is tudnak segíteni a kollégák, amennyiben hirtelen történés miatt szükséges a névcsere.
További információt az árak fülön talál.
Amennyiben előadói vagy támogatói lehetőségekkel kapcsolatban szeretne érdeklődni, kérjük, keresse kollégáinkat itt.
Kapcsolat











