Vállalja Magyarország a 2050-es klímacélt, de ki fizeti a borzalmasan nagy számlát?

„Gazdaságos és társadalmilag igazságos átmenet a klímasemleges társadalom felé” címmel rendezett ma nemzetközi panelbeszélgetést az Európai Bizottság magyarországi képviselete, amelyen a prezentációk után egy panelbeszélgetésre is sor került. Ebben egyrészt a 2050-es klímasemleges átállásra való felkészülés, annak anyagi vetületei és a társadalmi változások szükségessége is szóba került.

Bevezető prezentációjában Tom Van Ierland, az Európai Bizottság Éghajlatpolitikai Főigazgatóságának főosztályvezetője röviden összefoglalta a tavaly javasolt stratégiai anyaguk főbb üzeneteit, így például azt, hogy mi az a 7 fő terület (például az energiahatékonyság, a megújuló energiatermelés fokozása, a tiszta, biztonságos és jobb összeköttetést mutató közlekedés), amelynek együttes változásai képesek elérni európai szinten a CO2-kibocsátás radikális, klímasemlegesnek tekinthető szintjét 2050-re.

Ezekre reflektálva hozzászólásában Botos Barbara jelezte, hogy a napokban véglegesítik a hosszú távú energia stratégiát és ennek kapcsán számos lényeges pontot és felvetést osztott meg:

• Az 1990-es kiinduló szinthez képest a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás (ÜHG) mintegy 32%-ot csökkent 2017-re és előzetes adataik szerint 2018-ban ehhez képest további 0,5-1%-os csökkenés következett be (később a panelbeszélgetésben kiderült, hogy ez az enyhébb télnek és a csökkenő lakosságnak tudható be).
• Előrejelzéseik szerint 2030-ig a végső energiafelhasználás nagyjából stagnálni fog Magyarországon, miközben a GDP lendületesen nőhet, így az egységnyi bruttó hazai termékre eső ÜHG aránya jelentősen csökkenhet.
• Elérhető, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges legyen, azaz az 1990-es szinthez képest összességében mintegy 95%-kal (a mostani szinthez képest további kb. 65%-kal) csökkentse a kibocsátást, de milyen áron – tette fel a kérdést.
• Jelenleg évi 65 millió tonna a magyarországi ÜHG, amelyből mintegy 45 millió tonna kapcsolódik a nagy energiafelhasználó ágazatokhoz, további közel 20 millió tonna pedig a nem energiafelhasználás során keletkező kibocsátáshoz (pl. mezőgazdaság, állattenyésztés, szökő kibocsátás).
• Adataik szerint ha a 45 millió tonnás értéket 17 millió tonnára csökkentenék a 2050-es cél elérése érdekében, ez évente mintegy 670 milliárd forintnyi, a GDP 1,5%-át kitevő kiadást jelentene a következő években. Ha még radikálisabb kibocsátás-csökkenést terveznének, akkor az az egyre drágább technológiák miatt még magasabb összeget tenne ki. A 20 millió tonnás nem energiafelhasználáshoz köthető kibocsátás csökkentéséhez évi 474 milliárd forintnyi kiadás társulna.
• Kijelentése szerint tehát évi 1144 milliárd forintnyi költséget tudnak azonosítani, a mostani GDP 2,6%-át, így adataik szerint legalább 40-50 ezer milliárd forintba kerülne a következő 30 évben a 2050-es klímasemleges cél elérése Magyarországon.
• Feltette a kérdést, hogy ezt vajon ki fogja Magyarországnak megfizetni, mert a panelbeszélgetésben később azt is elmondta: a 2021-2027-es uniós költségvetésből elérhető források várhatóan 25% körüli volumenben csökkennek, a most tervezett igazságos átmeneti alap (Just Transition Fund) mögötti forrás pedig bizonytalan (ha a kohéziós forrásokból veszik el, akkor Magyarország még több EU-forrást bukik összességében).
• Jelezte a panelbeszélgetésben: számításaik szerint a klímavédelmi jellegű magyar kiadásoknak várhatóan csak a 7%-át tudja majd fedezni a 2021-2027-es uniós költségvetés (mintegy 2 milliárd eurót), noha tízszer ennyi forrásra lenne szükség, ha már az EU következő költségvetése egyik legfontosabb célkitűzése klímavédelem és az elosztani tervezett felzárkóztatási források 35%-át is ennek rendelik alá (legalábbis az ERFA-ban).
• Elmondása szerint a 40-50 ezer milliárd forintos kiadást nehéz modellezni a technológiai bizonytalanságok, a sok egymásra ható tényező együttese miatt és amiatt is, mert nehéz megbecsülni a társadalmi-szociális választ a változásokra. Kijelentése szerint könnyen lehet, hogy alábecsüljük a társadalmi választ, azaz az emberek magatartásának változása (csökkenő energiafelhasználás, megújuló energiák felé való határozottabb elmozdulás, stb.) akár jelentősen is segítheti a nagy átállást.
• A társadalmi reakciók nehéz modellezésére azt is megjegyezte, hogy mivel az elmúlt években bő kétszeresére drágult a tűzifa Magyarországon. aminek okait vizsgálják, így az emberek a gázfűtésre kezdenek áttérni, ezért 14,5% körülről újra lement 13%-ra az energiatermelésben a megújuló energiák aránya, ami kedvezőtlen tendencia. Ezért 21%-nál többet nem mertek bevállalni a most véglegesítés előtt álló hosszú távú energia stratégiában, így ezt fogják társadalmi vitára bocsátani.
• Azt is elárulta, hogy a 2030-as Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) a Mátrai Erőmű 2030-ig szóló kivezetésével fog számolni.

A fentiekre részben reflektálva Bart István, a Klímastratégia Intézet 2050 vezetője hangsúlyozta a társadalmi szemléletformálás nagy jelentőségét, igaz azt is megjegyezte: tapasztalatai szerint az elmúlt 1 évben a társadalom széles rétegeibe átment a klímaválság és a sürgős cselekvések szükségességének témája. Szerinte az IPCC 2018-as klímajelentésének Magyarországon megjelent sajtóbeszámolói (12 év múlva világvége-típusú üzenetek) érték el ezt a hatást, aminek nyomán Botos Barbara szerint már taxissal és fodrásszal is volt lehetősége klímavédelmi kérdésekről beszélgetni munkavégzésük közben, mert felmerültek kérdések.

Bart István a közelmúltban  a Portfolio hasábjain is publikált az éghajlatváltozás által kikényszerített gazdasági hatásokról és arról, hogy ez miért nem jelenik meg egyelőre sok gazdasági előrejelzésben:

Bart István úgy látja: valójában erőltetett az a konfliktus, ami olykor megjelenik a hírekben a kormány és az ellenzék klímavédelmi terveiről, mert valójában mindkét oldalon sokan felismerték ennek jelentőségét. Ráadásul nincs érdemi klímaszkeptikus réteg sem és a magyar ipar nem támadja a nyilvánosság előtt a szigorúbb klímavédelmet. Rámutatott azonban, hogy Magyarországon eddig nem kellett túlzottan nagy erőfeszítéseket tenni az ÜHG-gázok kibocsátás-csökkentésére (pl. mert az 1990-es bázis nekünk kedvező, a rendszerváltás hatásai utána jelentkeztek a kibocsátás beszakadásában), így a nagy erőfeszítések még előttünk vannak. Mindezt azért nehéz megtenni szerinte, mert egyrészt a kibocsátás csökkentés légköri hatása csak 30-40 éves távon jelentkezik, másrészt a magyarországi klímát a nagy kibocsátó országok (Kína, Egyesült Államok) tevékenysége befolyásolja, nem pedig az itteni döntések. Az EU28 a világ összes kibocsátása 9%-áért, Magyarország mindössze 0,1%-árt felelős.

Ezzel együtt is úgy látja, hogy hiba volt nyáron megvétóznia a magyar kormánynak az EU 2050-es klímacéljának elfogadását (a lengyelek, csehek és észtek mögé beállva), mert az EU és benne Magyarország nem igazán a saját kibocsátásának csökkentésével, hanem a külpolitikai lépéseken keresztüli nyomásgyakorlással tud hatékonyan fellépni a klímaváltozás ellen (az itt beruházást tervező országokra ezeken az egységes lépéseken és állásfoglalásokon, illetve esetlegesen a kereskedelmi megállapodásokon keresztül tud nyomást gyakorolni). Meglátása szerint az EU is tévképzetekben él saját 2050-es klímavédelmi célkitűzése elérése és annak hatásai kapcsán és kijelentette:

nem megkerülhető, hogy az EU a többi nagy nemzetközi partnerrel kötött kereskedelmi egyezményeken keresztül fejtsen ki nyomást azok (Kína, Amerika, stb.) klímavédelmi lépései érdekében.

Saara Tamminen, a SITRA Climate Solutions vezető szakértője előadásában azt járta körbe, hogy a világban hol hajtottak már végre az elmúlt években klímavédelmi célú adóreformokat és az ilyen lépések kapcsán mikre kell figyelni, nehogy a társadalom jövedelmi egyenlőtlensége tovább növekedjen, de közben igenis a klímavédelem felé történjen elmozdulás (pl. üzemanyag adó, repülőjárati díjak változtatása az alacsony és magasabb jövedelmű társadalmi csoportokra). Előadásában azt hangsúlyozta, hogy minden országnak az ilyen jellegű adóreformok előtt részletes költség-haszon, illetve hatáselemzést kell végrehajtania.