shutterstock_120318340
Gazdaság

Klímavész: ami a hosszú távú gazdasági előrejelzésekből kimarad

Bart István
A hosszútávú gazdasági előrejelzések rendszerint nem számolnak a klímavész közvetett gazdasági hatásaival és továbbra is végtelen fogyasztásbővülésre számítanak. Ez nem csak pontatlan, de felelőtlen is, hisz a hosszútávú előrejelzések alakítják a jövőre vonatkozó várakozásainkat, és azzal áltatnak, hogy ha az éghajlat bajban van is, a fogyasztás azért csak nőhet tovább.

Képzeld el, hogy egy szép meleg kora-szeptemberi napon épp a reggeli kávédat kortyolgatod. A munkahelyedre készülsz, egy bankban dolgozol, de a lelki szemeid előtt még a múltheti nyaralás képei lebegnek. A kávéhoz rádiót hallgatsz, és azt hallod, hogy tudósok megállapították, hogy egy kisebb meteor halad a Föld felé, és 2 év múlva pont beletrafál a Földbe, valahol Afrikában az Egyenlítő mentén. Nem akkora, hogy elpusztítsa az emberi civilizációt, de egy-egy nagyobb várost eltöröl majd és a becsapódás által felvert por évekre elhomályosítja a napot, ami hosszú évekre felborítja majd az egész Föld mezőgazdaságát, ez pedig ki tudja milyen hatással lesz a gazdaság többi részére, és a politikára. A tudósok híradása annyira meggyőző, hogy az ENSZ válságtanácskozást hívott össze.

Ezen a ponton eszedbe jut, hogy a bankban éppen ma fogtok dönteni arról, hogy adjatok-e hitelt egy hatalmas új szálloda-komplexumra. Elvileg ez egy jó beruházás, mert három év múlva olimpiát rendeznek Budapesten. De vajon mi legyen most, hogy itt van ez a meteor? Kellenek-e majd szállodák a meteor után? Vagy inkább próbáljunk meg nem tudomást venni róla? Vagy várjuk meg, mit mond a mi kormányunk?

Valahogy így állunk a klímavésszel is. Jól látszik, hogy rohanunk egy nagy, formátlan és részben ismeretlen kihatású veszedelem felé, de azt nem igazán tudjuk, hogy a jelenben mi a helyes válasz erre? Hogyan kezeljük ezt a közeledő veszélyt? Hogyan hozzunk gazdasági, befektetési döntéseket? Mi az a Business-as-Usual (BAU) szcenárió, amivel tervezhetünk?

husfogyasztas1909

Ma az általános kiindulópontunk az, hogy minden tovább növekszik, ahogy eddig is tette. Elég ránézni az ágazati előrejelzésekre. Az egyik előrejelzés szerint a mainál 30%-kal több, kb. 1,8 Mrd turista lesz 2030-ban, a világ cementfogyasztása 10%-kal nagyobb lesz, és 19%-kal több húst eszik majd a világ, mint most. Mindehhez 5-10%-kal több olajat fogyasztunk majd a mainál.

Amikor ilyen diagramokat látok, mindig egy másik diagramra kell gondolnom, mégpedig erre.

un ippc

Ez a diagram az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület 2018-as jelentésében látható. Az IPCC görbe nem előrejelzés, hanem azt mutatja, hogy hogyan kéne alakulnia a kibocsátásoknak ahhoz, hogy esélye maradjon az emberi civilizációnak a fennmaradásra. Bal oldalon az üvegházgáz-kibocsátási pályák láthatók, a jobboldalon pedig az átlaghőmérsékleti pályák.

A diagram jól mutatja, hogy a kibocsátások és az általuk okozott melegedés között kb. 30 év telik el, azaz pl. a minapi Dorian hurrikán tkp. a nyolcvanas évek kibocsátásainak a büntetése. Ebből két dolog következik: Egyrészt az, hogy akármit is teszünk, a következő évek egyre rettenetesebbek lesznek. A másik pedig az, hogy ha azt akarjuk, hogy ez a rettenet megálljon mondjuk 2060 körül, akkor azonnal drámai mértékben el kell kezdeni csökkenteni a kibocsátásokat.

Az IPCC görbén jelölt kibocsátás-csökkentések nem ilyen ütemben, nem ilyen gyorsan fognak megvalósulni. De az biztos, hogy az egyre aggasztóbb természeti jelenségek ki fognak kényszeríteni valamilyen politikai reakciót. És ez nem a távoli jövő, hanem a mi elkövetkező éveink.

A kibocsátások drasztikus csökkentése azonban nem történhet meg úgy, hogy közben mindenből egyre többet gyártunk és fogyasztunk. És persze mondhatjuk azt, hogy a rendületlen gazdasági növekedést előrejelző diagramok inkább csak vágyálmok, amiket az adott ágazatok nagyvállalatai és külső tanácsadói szövögetnek egymásnak – de fontos, hogy lássuk, ezek a történetek alakítják a gazdaságpolitikát és a laikusok világképét is. Persze, mindannyian optimisták vagyunk a jövőt illetően, és mind szeretünk egyre többet fogyasztani, de vajon meddig indokolt ez, és mikor válik ez felelőtlenné?

A modern kapitalizmusban az előrejelző közgazdász olyan, mint az antik rómaiaknál a madárjós: ilyesmi: az emberek nem igazán értik, mit is csinál, és nem is mindig válik be, amit mond, mégis nagy hitelt adunk annak a jövőképnek, amit kínálnak nekünk, hiszen óriási a kereslet a jövendölésre. Épp ezért nagy az előrejelzők felelőssége. Ameddig a közgazdászok által kínált jövőképek nem tervezik bele a klímavészt a forgatókönyvekbe, az átlagember könnyen hiheti azt, hogy tulajdonképpen minden rendben van.

A klímavész három alapvető módon befolyásolhatja az előrejelzéseket, ezek: a technológia-váltás, a szabályozási változások, illetve a klímavész által kirobbantott krízisek és válságok.

A technológia-váltás jól ismert és sokat kutatott gazdasági folyamat, sokat láttunk már ilyet, mind hallottunk az anekdotát a New Yorki lovakról és a trágyáról, illetve ismerjük a Kodak történetét. Ezek a folyamatok már látszanak a villamosenergia-termelésben, ahol a megújuló-technológiák már az esetek túlnyomó részében olcsóbbak, mint a fosszilis alapúak.

Persze a technológiaváltás ütemét nagyon nehéz előre jelezni, és az előrejelzést rendszerint erősen befolyásolja az előrejelző világképe. Ennek jó példája, hogy a világ szél- és napenergia-kapacitásának alakulását az elmúlt tíz évben a Greenpeace jelezte előre a legpontosabban – míg a Nemzetközi Energiaügynökség például messze alálőtt a célnak.

A szabályozási környezet változása a technológiaváltásnál is nehezebben előre jelezhető, hiszen alapvetően politikai folyamatoktól függ, gazdaságilag nem modellezhető, és a technológiától sem függ közvetlenül. Valami ilyesmi történt a szénnel az EU-ban, ahol 2019 első felében 20%-kal csökkent a szénfogyasztás, köszönhetően annak, hogy 2017 óta négyszeresére emelkedtek a széndoxid-kvótaárak a szabályozás változásai miatt, és annak, hogy egyre nagyobb a nyomás az európai kormányokon, hogy csökkentsék a kibocsátásokat. A szén halála immár olyannyira biztos, hogy a minap Lengyelországban bírói ítéletben tiltottak meg egy új szénerőművet, azon az alapon, hogy egész biztos nem térül meg, és ezért megkárosítja a befektetőket.

De nem csak a szénre igaz ez, már az olajra is kiterjedőben van ez a szabályozási hatás. Az Európai Befektetési Banknál napirenden van, hogy teljesen megszüntetik a fosszilis beruházások finanszírozását. Az olajiparban is lehet olvasni arról, hogy egyre több befektető oldalog ki az ilyen befektetésekből, nem utolsósorban az utóbbi évek erőteljes és sikeres „kifektetési” (divestment) kampányai nyomán.

Hasonlóan nehezen előre jelezhető átrendeződést hoz majd, amikor sorra kerül a karbonadók bevezetése. Ezekről régóta beszélnek, de ahogy egyre szigorodnak az uniós kibocsátás-csökkentési célok, egyre valószínűbb, hogy hamarosan már Németországban is lesz ilyesmi.

Elképzelhető a technológiaváltás és a szabályozási változások kombinációja is, erre példa az autóipar, ami a magyar gazdaság jövője szempontjából kiemelten fontos terület, mégis nagyon nehezen előre jelezhető, hiszen az elektromos autó-eladásokat alapvetően befolyásolja, hogy milyen állami támogatások járnak hozzá.

Végül a legnagyobb bizonytalanságot a krízishelyzetek jelentik. Háborús kockázat mindig is volt, de az új dolog, hogy előre tudjuk, hogy a természeti katasztrófák, háborúk, menekültválságok, éhínségek, árvizek, erdőtüzek száma minden évben egyre nagyobb lesz a belátható jövőben. És ne csak természeti, vagy politikai katasztrófákra gondoljunk.

A klímaválság több útvonalon keresztül is okozhat globális gazdasági válságot:

  • Az egyik ilyen lehetőség az ún. szénlufi kipukkadása, azaz az a jövőbeli helyzet, amikor a befektetők rájönnek, hogy egy olyan cég, mint pl. az Exxon valójában a felét sem éri a tőzsdei értékének, hiszen a könyveiben számontartott olajtartalékok már nem termelhetők ki – már ha meg akarjuk őrizni az emberi civilizációt.
  • Egy másik veszélyforrás lehet az, amikor az Egyesült Államok alacsonyan fekvő keleti partvidékén az emberek elkezdik feladni a tengerparti ingatlanokat , és százezernyi jelzálog merül majd alá - a szó szoros értelmében. Talán emlékszünk, hogy amikor az USA-ban utoljára ingatlanválság volt, azt a magyar gazdaság is megszenvedte.

Nem könnyű feladat tehát a klímahatásokat figyelembe venni az előrejelzésekben. További fontos tényező az is, hogy az uralkodó paradigma domináns szereplői rendszerint nem képesek elképzelni, pláne modellezni hogy milyen drámai gyorsasággal meg tudnak változni a dolgok – és lehet ez technológiaváltás miatt, mint a Kodak esetében, vagy több tényező együtthatásának köszönhetően, mint a GE, as RWE vagy az E.ON esetében. A tőzsdei cégek különösen kitettek az ilyen hirtelen csapásoknak. A fennálló rendnek is van egyfajta inerciája, amit nehéz leküzdeni, de ha megmozdul, a változások igen gyorsak lehetnek.

eonhosszutav19
rwehosszutav19
gehosszutav

Visszatérve a kiinduló képhez, tegyük fel, hogy nem is meteor érkezik, hanem a klímavész, és nem is szállodát kell finanszíroznunk, hanem új olajkitermelő infrastruktúrát az Ormánságban. Az odáig rendben van, hogy holnap átveszik az olajat, de mi lesz 10, vagy húsz év múlva? Higgyük el, hogy az emberi civilizáció megpróbál majd megmenekülni, és gyors ütemben leszokik az olajról? Elhisszük az EU-nak, hogy 2050-re dekarbonizálódunk? Vagy inkább arra tippelünk, hogy pont a mi olajunkat továbbra is megveszik? Vagy úgy gondoljuk, hogy a civilizáció előbb dől össze, mint a kapitalizmus, és klímaháborúk idején majd felértékelődnek a hazai erőforrások?

Általánosságban fogalmazva, mennyiben változtatja meg a klímavész, valamint az erősödő klímavédelmi intézkedések ténye a hosszútávú előrejelzések alapjait? Végül fontos még egyszer kiemelni a hosszútávú előrejelzők felelősségét. Ahogy a Greenpeace egyik nyilatkozója mondta:

a 10 évnél távolabbra készített előrejelzések valójában politikai nyilatkozatok, arról szólnak, hogy mit szeretnénk látni a jövőben.

Ez nagyon tudománytalannak hangzik, de valójában minden más előrejelzőre is igaz – ha a hosszútávú előrejelzésekben nem jelenik meg a klímaválság, azzal azt üzenjük, hogy nem tekintjük valós veszélynek, nem hisszük el, vagy csak nem gondolkodtunk el rajta, hogy mindez mit jelent.

Bart Istvan klimavesz elorejelzsesek cikkbe

A szerző, dr. Bart István jogász, tizenöt éve foglalkozik éghajlat- és energiapolitikával. Dolgozott különféle hazai minisztériumokban, illetve az Európai Bizottság Klímaügyi Főigazgatóságán Brüsszelben. 2011-ben lett a Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetője, 2015-től az Energiaklub társelnöke. 2018-ban alapította a Klímastratégia 2050 Intézetet, amelynek célja a klímaválságra adható szakpolitikai megoldások kutatása, illetve terjesztése.

donaldtrump
ott_one_2019_1500x844
horvátország
seychelle szigetek strandoló lány
szakács étterem restaurant
cimlap_rossz
budapest lánchíd_getty
20191130_141657
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
donaldtrump