Ismét vesztett a Buda-Cash, s nyert a TVK

Portfolio
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa fenntartotta hatályában azt a múlt évben hozott jogerős ítéletet, mely szerint mintegy félmilliárd forintot kellett megfizetnie a Buda-Cash Brókerház Rt-nek egy 1998-as portfoliókezelési szerződés alapján a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. részére -tudósított az MTI.
A szerdai döntés egyben 800 ezer forint felülvizsgálatiköltség megfizetésére kötelezi a brókercéget. Az öttagú felülvizsgálati tanács nem látott okot a másodfokú határozat megváltoztatására, mivel - indokolása szerint - az helytállóan értékelte a vitatott szerződés szövegén kívül a szerződéskötés összes körülményét is.

Georgi Kornél, a brókercég jogi képviselője az LB szerdai döntésével kapcsolatban úgy fogalmazott: ennek nincs gyakorlati jelentősége, mivel a Buda-Cash már tavaly kifizette a TVK-nak a félmilliárd forintos követelést, eleget téve ezzel a másodfokú jogerős ítéletnek. Az ügyvéd továbbra is fenntartotta álláspontját, hangsúlyozva: az írásos határozat kézhezvétele után születik döntés arról, hogy benyújtanak-e perújítási kérelmet - írja a hírügynökség.

Mint ismeretes a két cég közötti jogi vitát az eredményete, hogy a TVK és a brókercég között 1997. októberétől kezdve összesen 4 portfóliókezelési szerződés született, s míg az első háromban konzervatívabb befektetési politikát folytatott a brókercég, addig a negyedik esetben a TVK kérésére megnövelték a kockázatos elemek arányát. A kosárügyleteken és a BUX pozíciókon az 1998-as orosz válság hatására jelentős veszteséget realizáltak, a kezdetben 500 m Ft-os portfólió értéke 160 m Ft-ra apadt.

A szerződés lejártával a Buda-Cash kifizette a 160 m Ft-ot, valamint a 34 m Ft-os hozamgaranciát. A problémát az okozta, hogy a Buda-Cash szerint a hozamgarancia nem jelent tőkegaranciát, miközben a TVK a teljes összeget követelte vissza.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF