A Fed sem hozta meg a mozgást a Wall Streetre

Portfolio
Mérsékelt és vegyes elmozdulások láthatóak az amerikai tőzsdéken a kereskedés megkezdését követően, a Dow Jones és az S&P kisebb mínuszban áll, míg a Nasdaq emelkedik. A befektetők már valószínűleg az amerikai jegybank esti kamatdöntésére várnak, illetve Jerome Powell Fed-elnök ezt követő sajtótájékoztatójára. Az ázsiai piacokon többnyire negatív volt a hangulat, míg Európában emelkednek a részvényindexek. A bitcoin pedig már újra a 40 ezer dolláros szint környékén mozog.

Csak a Nasdaq menetelt tovább

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak napközben, végül a Dow 0,4%-os gyengüléssel zárt, míg az S&P-500 gyakorlatilag stagnált. A Nasdaq 0,7%-os erősödése pedig a tech szektor felülteljesítését jelezte. A Fed döntése nem hozott komoly mozgást, a jegybank a vártnak megfelelően nem változtatott a kamaton, viszont a korábbinál erősebben utalt a közelgő szigorításra.

Pluszban zárt a BUX index

A BUX index 1,12 százalékos pluszban fejezte be a napot, a magyar blue chipek közül az OTP 1,4 százalékkal, a Mol 2,05 százalékkal, a Richter 0,31 százalékkal került feljebb, míg a Magyar Telekom 0,94 százalékos mínuszban zárt.

Mérsékelt elmozdulások az amerikai tőzsdéken

A kereskedés megkezdését követően mérsékelt elmozdulások láthatóak az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones 0,1 százalékkal, az S&P 500 pedig szintén 0,1 százalékkal került lejjebb, míg a Nasdaq 0,3 százalékos pluszban áll. Ez részben annak köszönhető, hogy a befektetők valószínűleg már az amerikai jegybank mai kamatdöntésére várnak, illetve Jerome Powell ezt követő sajtótájékoztatójára. Kiemelt figyelem övezheti az inflációval kapcsolatos bármilyen kommunikációt.

Annyira kelendő a Pfizer vakcinája, hogy nagy meglepetést okozott a gyógyszergyártó

7,8 milliárd dollár bevétele volt a Pfizernek, az első engedélyezett nyugati vakcina gyártójának a koronavírus-vakcinájából az április-júniusi negyedévben és a delta variáns miatt még a korábban vártnál is több bevétele lehet az oltásból idén – derül ki a Pfizer ma, piacnyitás előtt publikált gyorsjelentéséből.

Annyira kelendő a Pfizer vakcinája, hogy nagy meglepetést okozott a gyógyszergyártó

Újra 40 ezer dollár felett a bitcoin

Jól teljesít ma a bitcoin, ami több mint 3 százalékos pluszban áll, így már újra 40 ezer dollár fölé került az árfolyam. Legutoljára még június közepén volt látható hasonló felszúrás, de azt gyors esés követte. Az árfolyamot az dobta meg részben, hogy az Amazon állítólag gondolkodik azon, hogy elfogadja a kriptovalutát fizetőeszközként, bár ezt cáfolta később a cég. Emellett egy "short squeeze" is szerepet játszhatott.

Emelkedésben az európai tőzsdék

A reggeli iránykeresést követően emelkedés látható az európai tőzsdéken, a DAX 0,2 százalékkal, a CAC 0,8 százalékkal, míg a FTSE 0,4 százalékkal került feljebb. Jól teljesítenek a ciklikus részvények, mint az autógyártók, a légitársaságok és az olajcégek.

Már az iPhone-okat is elérte a chiphiány

Erős negyedéves számokat közölt az Apple az április-júniusi időszakra az amerikai piaczárás után közzétett gyorsjelentésében, az iPhone bevételei közel 50 százalékkal emelkedtek, és minden fontosabb termék kétszámjegyű növekedést tudott mutatni az egy évvel ezelőtti szintről. A negyedéves bevétel és profit még az elemzői várakozásokat is meghaladta, a részvények árfolyama mégis esett a zárás utáni kereskedésben, miután a vállalat menedzsmentje a chiphiány negatív hatásaira figyelmeztette a befektetőket.

Már az iPhone-okat is elérte a chiphiány

Iránykeresés az európai tőzsdéken

Az európai tőzsdéken többnyire iránykeresés látható a nyitást követően, a vezető részvényindexek közül a DAX és a CAC is 0,1 százalékos pluszban áll, míg a FTSE minimálisan lejjebb került. Emellett feljebb került a svájci és a holland börze is.

Mérsékelten emelkedik a BUX a nyitást követően

A BUX index 0,2 százalékos pluszban áll a nyitást követően, a magyar blue chipek közül az OTP 0,1 százalékkal, a Mol 0,4 százalékkal, míg a Richter szintén 0,4 százalékkal került feljebb. A Magyar Telekom papírjai ellenben 1 százalékos mínuszban állnak.

A vártnál jobb profitszámokkal rukkolt elő a Deutsche Bank, de fontos területen esett vissza a bevétel

A vártnál jobb második negyedéves profitszámokat tett közzé a Deutsche Bank, annak ellenére, hogy a befektetési banki bevétele csökkent és felmerült pár váratlan költségelem is. A társaság részvényeinek árfolyama egyelőre nem mutat nagy elmozdulást a nyitás előtti kereskedésben.

A vártnál jobb profitszámokkal rukkolt elő a Deutsche Bank, de fontos területen esett vissza a bevétel

Begyorsul-e az esés a magyar tőzsdén?

Bár az amerikai részvénypiacokon a júliust is az új csúcsok jellemezték, a magyar piac sokkal inkább az oldalazó európai piacokhoz hasonlóan mozgott. Sőt, az utóbbi hetekre inkább a lefelé csúszás volt a jellemző. A piacnak nem segített a forint körül ismét feltámadó bizonytalanság, és az sem, hogy az OTP megszűnt húzópapír lenni - legalábbis egyelőre. A technikai elemzés segítségével elemeztük, hogy a milyen a kereslet és kínálat viszonya az uborkaszezon közepén, és mire számíthatunk a nyár vége után.

Begyorsul-e az esés a magyar tőzsdén?

Felemás nyitás jöhet az európai tőzsdéken

  • Az amerikai tőzsdéken kedvezőtlen volt a hangulat tegnap, a vezető részvényindexek közül a Dow Jones 0,24 százalékkal, az S&P 500 0,47 százalékkal, míg a Nasdaq 1,21 százalékkal került lejjebb. Elsősorban a technológiai cégek teljesítettek gyengébben, és a befektetők inkább a kevésbé kockázatos szektorokat kedvelték, mint amilyen az egészségügy. A piaci szereplőket aggaszthatja, hogy az amerikai járványügyi hivatal azt javasolja, hogy még a beoltottak is viseljenek maszkot beltéri helyeken a delta variáns terjedésének megakadályozása érdekében.
  • Az ázsiai piacokon többnyire negatív teljesítmények láthatóak, a sanghaji börze 1 százalékkal, a Nikkei 1,7 százalékkal, a hongkongi tőzsde 0,7 százalékkal, a Kospi 0,5 százalékkal, míg az ausztrál részvényindex 0,7 százalékkal került lejjebb.
  • A határidős amerikai részvényindexek kisebb esést vetítenek előre, míg a határidős DAX stagnál.
  • Ma a KSH a munkanélküliség június végi adatát közli, de ennél is lényegesebb lesz este a Fed kamatdöntése. Az amerikai jegybank lassan szintén csapdahelyzetben érezheti magát, hiszen az infláció jelentősen meghaladja a célját, miközben kifelé nyugalmat sugároznak, kivárnak a szigorítással, bár júniusban azért már óvatosan elmozdult a hangnem abba az irányba, hogy a vártnál hamarabb jöhet a fordulat.
  • Az olaj árfolyama 0,2 százalékkal került feljebb, egy hordó Brent ára így 74,8 dollár, míg a WTI típus 72,5 dollárba kerül. Az arany árfolyama unciánként 0,4 százalékkal került feljebb 1806 dollárra.
  • A forint ma minimálisan erősödik az euróval szemben, egy euró 359,1 forintba kerül, míg a dollár a 303,9 forintos szinten áll.

Ma teszi közzé gyorsjelentését többek között a Facebook, a Pfizer és a Boeing is.

Címlapkép: Peter Juelich/Bloomberg via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF