Moszkva tehetetlen: bedobta az adu ászt Amerika, ebből már Kína sem tud kibújni

Portfolio
A Kreml szerint Peking az Egyesült Államok és az Európai Unió példátlan nyomása alatt áll, hogy szigorúbban lépjen fel Moszkvával szemben, ami miatt néhány kínai bank megtagadta az Oroszországból érkező fizetések elfogadását.

Orosz üzletemberek még januárban hívták fel először a figyelmet a kínai bankokkal való elszámolással kapcsolatos problémákra. Az Izvesztyija című újság piaci forrásokra hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy a Ping An Bank és a Bank of Ningbo kínai bankok leállították az Oroszországból kínai valutában érkező fizetések feldolgozását.

Az újság szerint a DBS Bank, a Great Wall West China Bank és a China Zheshang Bank is bizonyos korlátozásokat vezetett be az Oroszországgal folytatott műveletekre.

Korábban az Egyesült Államok másodlagos szankciók alkalmazásával fenyegette meg az olyan országokat - köztük Törökországot és Kínát is -, amelyek megkönnyítették az Oroszországgal folytatott kereskedelmet a bankrendszereiken keresztül.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a kínai bankok mostani lépése azt jelzi, hogy Peking jelentős nyomás alá került az Egyesült Államok és az Európai Unió részéről, hogy szigorúbb álláspontot alakítson ki Oroszországgal szemben.

Peszkov azt is elismerte, hogy ezek a lépések problémákat okoznak Oroszországnak és Kínának egyaránt. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezek az akadályok nem gátolják meg a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlődését. Peszkov biztosította a nyilvánosságot arról, hogy mindkét fél képes lesz leküzdeni ezeket a nehézségeket.

Nem sokkal korábban érkezett arról jelentés, hogy hasonló okok miatt India felfüggesztette a szankciók hatálya alá eső orosz tartályhajók fogadását.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Sefa Karacan/Anadolu via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF