Prezi, NNG, Ericsson: tényleg bajban vannak az IT-cégek Magyarországon?

Háhner Petra

1 2 3

Mit szólnak ehhez az IT-cégek?.

Ezekre a szakemberekre van égető szükség

A Deloitte Magyarország azt tapasztalja, hogy gyakorlatilag az informatika minden területén jelen van a munkaerőhiány, de legakutabban a fejlesztői oldalon jelentkezik. Vannak olyan területek, ahol egy komplett generáció hiányzik: például szinte lehetetlen néhány éves tapasztalattal rendelkező, jól használható fejlesztőt találni.

Nem vagyok optimista, főleg azért, mert mi kiberbiztonsággal foglalkozunk, ami speciális terület, így még nehezebb megfelelő szakembert találni. Ráadásul nyugaton továbbra is magasabbak a fizetések, ami sok embert fog elcsábítani, és egyelőre az oktatásban sem látok jelentősebb változást

- véli Antal Lajos, a Deloitte Zrt. Informatikai biztonság és adatvédelem üzletágának vezetője.

Az NNG navigációs szoftvereket fejlesztő társaság is úgy látja, hogy egyre nagyobb kihívást jelent a megfelelő munkaerő megtalálása: kiéleződik a verseny a legjobb szakemberekért, a cég növekedéséhez pedig jelenleg ez jelenti a legnagyobb kihívást. A magas szintű szakmai tudás mellett újító szemléletű programozókat és techszakembereket keresnek, valamint hosszú távra tervezve, házon belül nevelik ki az utánpótlást szoftverfejlesztőkből a fizetett gyakornoki programjukon keresztül.

A Prezi is hasonló tapasztalatokról számolt be a Portfolio-nak, bár a hiány ellenére is folyamatosan jelentkeznek hozzájuk mérnökök. A legnagyobb kihívás, hogy speciális tudású embereket találjanak, például elsősorban full stack mérnökből van most hiány, akiknek frontend és backend tudásuk is van. A másik problémás terület az IT-biztonság: itt a legnagyobb kihívás megtalálni azokat a szakembereket, akik fel tudják építeni egy több tíz milliós közösség védelmi rendszerét.

Egyre inkább célzottan keresünk mérnököket, ami mindig hosszú ideig tart és HR-szempontból nehéz feladat

- tette hozzá Adorján Katalin, a Prezi HR-vezetője.

Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a szoftverfejlesztési piacról általánosságban elmondható, hogy munkaerő-hiánnyal küzd, de az analitikai és a felhőalapú megoldások fejlesztésében jártas szakemberek iránt is kiemelkedőem megugrott a kereslet. Az infokommunikációs (IKT) szektorban működő minden cég érzi a hiányt, de legnagyobb nehézséget a cégek attraktivitási piramisának alján lévő munkáltatók kénytelenek elszenvedni, hiszen tőluk a piramis csúcsa felé áramlik a munkaerő, ők pedig ott maradnak az üres pozícióikkal, és kénytelenek egyre lejjebb adni a munkaerővel szemben támasztott elvárásaikat.

Már nem a klasszikus kockákat keresik

Új tendencia, hogy a munkaerőhiány miatt a cégek olyan csoportokat vonnak be az informatikai munkavégzésbe, akik korábban teljesen kirekedtek erről a piacról: például bölcsészeket képeznek ki különböző informatikai feladatok ellátására. A rendszerszintű tervezést és a komplexebb feladatokat jellemzően továbbra is az informatikusok vagy a villamosmérnökök végzik.

Antal Lajos a Deloitte-tól fontos változásnak tartja, hogy elindult egy párbeszéd arról, hogy minden esetben feltétlenül szükség van-e felsőfokú végzettségre:

A trendek abba az irányba mutatnak, hogy egyre inkább a tudás és a tanulékonyság számít, nem pedig az, hogy ki milyen tanulmányokat végzett.

Vannak persze preferált intézmények, de nagy a szórás, jelentősek a színvonalbeli különbségek, előfordul, hogy valaki középiskolai végzettséggel leköröz egy diplomás informatikust.

A Prezinél is az a döntő szempont, hogy milyen lehetőséget látnak egy adott jelentkezőben, amit egyébként nem könnyű kideríteni, ezért a kiválasztás több fordulóból áll. Az angol nyelvtudás kötelező, hiszen ez a munkanyelv a cégnél, viszont nem elvárás a programozói végzettség: több matematikus, villamosmérnök és szociológus dolgozik a cégnél. "Az egyik programozónk például korábban könyvelő volt, és a férjétől kezdett programozást tanulni, gyakornokként került hozzánk, most pedig már mérnök. De volt nálunk olyan adatelemző (data analyst), aki szociológusként végzett az egyetemen" - tette hozzá a Prezi HR-vezetője.

Az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a személyközi kompetenciák is egyre fontosabb szerepet kapnak:

képesnek kell lenni megosztani a tudást másokkal, átláthatóvá tenni a különböző munkafolyamatokat, csapatban dolgozni. Ezeknek a kompetenciáknak a felértékelődése nagyban átalakítja a néhány évtizeddel ezelőtti informatikusokról elterjedt sztereotip kocka képet.

Az NNG-nél sem elsősorban a diplomát, hanem a valós tudást, a szakmai tapasztalatot tartják fontosnak, illetve az angol nyelv ismeretét és a csapatmunkára való készséget.
1 2 3

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF