Őrült tempóba kapcsol a HR digitalizációja: gyorsabbak, átláthatóbbak a folyamatok

Portfolio
Az adóelőleg elszámolásához, a családi és egyéb kedvezmények igénybevételéhez minden év elején nyilatkozniuk kell a munkavállalóknak. Ez rendszerint meglehetősen időigényes, és rengeteg dokumentumkezeléssel jár, ugyanis a legtöbb cégnél a mai napig kézzel töltik ki papíron a dokumentumokat. Pedig lehetne ez másképp is, ahogy a recruitment, az onboarding folyamatok, vagy akár a munkaszerződés aláírása – csak hogy néhány példát említsünk. A HR digitalizációja jelentősen megkönnyíti a kis- és középvállalkozások életét, nem meglepő, hogy a Canon Hungária Kft. szerint egyre többen érdeklődnek a felhőalapú megoldások iránt.

"A szenzitív adatokat tartalmazó, akár évekre visszamenő archív dokumentumok az emberi erőforrásokat koordináló HR szakma velejárói. Kutatásunkból kiderült, hogy a magyar munkahelyek több mint háromnegyedénél használnak papíralapú dokumentumokat a fontos adatok tárolására, ugyanakkor arra is fény derült, hogy épp ezen iratok megfelelő tárolása és a régi archív anyagokban való keresés nehézsége jelenti a legnagyobb kihívást a cégek számára” – mondta a Portfolio-nak Marossy Dávid, a Canon Információ Menedzsment terület üzletfejlesztési menedzsere, aki hozzátette, nem véletlen, hogy nő azon vállalatok száma Magyarországon, amelyek keresik a digitális megoldásokat. A koronavírus-járvány előtt is élénkült már az érdeklődés a Canon digitális dokumentumkezelési megoldásai iránt az  európai általános adatvédelmi rendelet, a GDPR életbe lépését követően, de a járványhelyzet katalizátorként hatott.

Nagy az érdeklődés a kkv-k részéről, leginkább a minimum 30-40 főt foglalkoztató középvállalatok keresnek egyedi, személyre szabott megoldásokat

– mondta Marossy, hozzátéve, a kisebb cégek inkább a havidíjas szolgáltatásként igénybe vehető szolgáltatásokat keresik, amelyek tulajdonképpen a munkavállalókkal kapcsolatos dokumentumok megfelelő struktúrában, rendszerezetten való tárolásában tudnak segítséget nyújtani.

"Ahogy nő a cégméret, bonyolódnak a folyamatok, vagy felmerül valamilyen iparágspecifikus feladat, egy termelő vállalatnál például a túlórák vagy pluszműszakok elrendelése, úgy merülnek fel addicionális funkciók, modulok” – mondta Winkler Zsolt, a Canon Hungária Kft. B2B marketingvezetője.

A digitális megoldások gyakorlatilag le tudnák fedni a teljes munkavállalói életutat

A járvány okozta helyzet kikényszerített bizonyos változásokat, de van még hová fejlődni. Winkler elmesélte, hogy a Canon foglalkoztat munkaközvetítőn keresztül is munkavállalókat, és komoly nehézséget okozott a jelenléti ívek kezelése a vírus megjelenése után. Mostanra azonban sikerült ezt a folyamatot is digitalizálni.  Mint mondta, a különböző digitális megoldások gyakorlatilag le tudnák fedni a teljes munkavállalói életutat, azonban a legtöbb cégnél még hibrid módon működnek az ügymenetek.

"A recruitmentet vagy a beléptetést már sok helyen online oldják meg, ahogy a belső képzéseket is, de például a munkaszerződések rendszerint még papíralapúak. Pedig azokat is egy szövegszerkesztőben szerkesztik meg, majd kinyomtatják, aláírják. Aztán ha módosításra van szükség, a dolgozó kap egy újabb papírlapot, amit meg kell őriznie a munkáltatónak és a munkavállalónak egyaránt. Pedig ma már a digitális aláírás sem egy elérhetetlen, távoli szolgáltatás, könnyen működhetne az egész folyamat online” – mondta Marossy Dávid, aki szerint a céges munkaeszközök kiosztása szintén olyan folyamat, ami most időt, energiát vesz el, rengeteg adminisztrációval jár, ám digitálisan könnyen, gyorsan meg lehetne oldani, ahogy a kötelező éves üzemorvosi vizsgálatra történő beutaló, majd a szakember által kiállított igazolás is történhetne online.

"Minden munkavállalónak értékes percei, ha nem órái mennek el minden év elején az adóelőleg elszámolásához, a családi és egyéb kedvezmények igénybevételéhez szükséges dokumentumok papír alapú kitöltésével. Ez is gördülékenyen működhetne digitálisan, időt, energiát spórolva a dolgozóknak, kevesebb dokumentumkezelést lehetővé téve a vállalatoknak” – jegyezte meg Winkler Zsolt, hozzátéve, sok cég tart a változástól, pedig a felhőalapú szolgáltatások gyorsan és könnyen elérhetőek, nem szükséges a meglévő eszközpark fejlesztése sem, ugyanakkor, aki belevág, a transzparencia és a hatékonyság javítása mellett elősegíti a munkavállalói élmény erősítését is, ezek pedig komoly versenyelőnyt jelenthetnek.

A cikk megjelenését a Canon Hungária Kft. támogatta. A Canon szolgáltatásaival kapcsolatos további információt ezen az oldalon találhatnak.

Címlapkép: GettyImages

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF