Rettentően sokat kell várni egyes műtétekre

Portfolio
Szürkehályog-műtétre hatezerrel több ember vár, mint 2021 májusában, a csípőprotézis-műtétre várakozók száma pedig a kétszeresére emelkedett – közli a Blikk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatbázisa alapján.

A lap megállapításai szerint a tervezett várakozási idő helyenként nagyon hosszú, a térdprotézis-műtét esetében például majdnem két év. Ezzel szemben a Népszava alapján

a tényleges várakozási átlagidő – amennyit a betegnek valóban várakozással kell töltenie – sokkal rövidebb, jellemzően néhány hónap.

A szokásosnál jóval nagyobb eltérés hátterében valószínűleg az áll, hogy sokan nem tudták vagy nem merték igénybe venni a tervezett ellátásokat a koronavírus-járvány súlyosabb időszakaiban. Most ezek a betegek is elmennének a műtétekre, ez pedig torlódáshoz vezethet.

Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász ennek kapcsán a Blikknek megjegyezte, hogy

a halasztható ellátások 2020-ban a járvány megfékezése miatti leállítása,

a személyzet járványelhárítási feladatai is hozzájárultak a listák felduzzadásához.

Címlapkép,forrása: Shutterstock

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF