Háromból két magyar női vállalkozó nem jut forráshoz és segítséghez

Portfolio
A Visa 2019-ben indította útjára a Visa a She’s Next elnevezésű programját, amelynek célkitűzése a női vállalkozók támogatása, ösztönzése. Magyarországon először tavaly hirdették meg a programot, amely során öt női vállalkozó számára biztosítanak 2 millió forint értékű támogatást és egy éves mentorálást. A szerdai sajtótájékoztatón a tavalyi év eredményeiről és az idei újdonságokról számoltak be.

Ma Magyarországon kétszer annyi társas vállalkozás van férfi, mint női tulajdonban, és bár az arányok az egyéni vállalkozók esetében jobbak, még ott is mindössze 7 női vállalkozó jut 10 férfi vállalkozóra. A nők között a Z generációba tartozók vállalkoznak először nagyobb számban, de a legfiatalabb nők mindössze 33 %-a alapít saját céget, míg a legidősebb veterán generációban (1945 előtt születettek) ez az arány már 53%. A legtöbb női vállalkozó az X generáció tagjai közül kerül ki - az összes női vállalkozó 40%-a tartozik közéjük -, őket követi 23% körüli aránnyal mind a Baby boomer, mind az Y generáció, és a fennmaradó néhány százalékon osztozik a legfiatalabbak közé tartozó Z és Alfa, valamint a legidősebb vállalkozókat magába foglaló Veterán generáció. A korcsoport adatokból az tűnik ki, hogy a nők leginkább a gyermekvállalást követően vágnak saját vállalkozás indításába, amely során a legnagyobb nehézséget (30%-os aránnyal) a finanszírozás szűkössége jelenti. Később, a vállalkozás növekedését inkább a piaci helyzet (56%), a vállalkozás menedzseléséhez kapcsolódó személyes határaik (44%) és az anyagi, financiális és emberi erőforrások hiánya (15%) nehezíti számukra - derül ki a Visa felméréséből.

Aki a kihívást jelentő körülmények ellenére vállalkozik, azt - a Visa friss kutatása szerint - a függetlenségre való törekvés (53%) és valami új létrehozásának vágya (16%) viszi előre. A megvalósítás során azonban jellemzően gazdasági tényezők nehezítik a növekedést: a megkérdezett nők 56%-a jelölte meg az iparága helyzetét nehezítő tényezőként, míg 30%-uk finanszírozási, illetve egyéb erőforrások hiányával küzd. 

A fizetéstechnológiai vállalat 2024-ben Magyarországon is meghirdeti She's Next pályázati programját, amelynek célja minden országban az, hogy segítse a női vállalkozók fejlődését, melyhez a vállalkozás igényeihez igazított mentorprogrammal nyújt támogatást a nyerteseknek. Azok a magyar vállalkozónők, akik felismerik saját vállalkozásukban rejlő fejlesztési lehetőségeket, leginkább a marketing (44%), a pénzügy (30%) és a digitalizáció (26%) területeken igénylik a támogatást, méghozzá tudásátadás formájában.  

A tavalyi évhez képest újdonság, hogy az 5 Visa által kiosztott díjon kívül két különdíjjal bővült a program: az innovációs és digitalizációs különdíj a az OTP Bank támogatásával, a fenntarthatósági különdíj pedig az MBH Bank jóvoltából kerül majd kiosztásra – hangzott el a vállalat szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.  

Címlapkép forrása: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF