Már az EU legerősebb országa is lesújtana az új szuperhatalomra
Gazdaság

Már az EU legerősebb országa is lesújtana az új szuperhatalomra

Portfolio
Tisztességes EU-Kína kapcsolatokra és egyenlő versenyfeltételekre van szükségünk - ismételte meg Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint meg kell védeni az európai gazdaságokat, ha Kína nem biztosít tisztességes piacra jutást - Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke. A Kínával fenntartott kereskedelmi kapcsolatok terén az EU keményebb álláspontja máris a kínai elektromos járművek támogatásának vizsgálatához vezetett, ami júliusra új vámokat eredményezhet – számolt be a Bloomberg.

Joachim Nagel újragondolt európai uniós-kínai kapcsolatokat szorgalmazott, amelyekhez „egyenlő versenyfeltételeket” kell biztosítani. Azután beszélt erről a Bundesbank elnöke, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel, és kijelentette, hogy

Európa kész minden rendelkezésre álló eszközt felhasználni gazdaságai védelmére, ha Kína nem biztosít tisztességes hozzáférést piacaihoz.

Az EU egyre keményebben lép fel Kínával szemben, főként a kereskedelem területén, és ezzel visszhangozza az Egyesült Államok aggodalmait a zöldiparban az ázsiai állam által gerjesztett árudömpinggel kapcsolatban. A retorikai váltás már a gyakorlatba is átültetésre került: az EU 2023 őszén vizsgálatot indított a kínai elektromos járműveknek nyújtott támogatásokkal kapcsolatban, amelynek keretében júliusig új vámokat vezethetnek be.

Címlapkép forrása: Michele Tantussi/Getty Images

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-624196538