Fontos döntést hozott a kormány a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjakkal kapcsolatban

Portfolio
A kormány újabb költségvetési átcsoportosításokat hajtott végre, többek között átvállalja a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjakat, támogatja a civil szervezeteket, a honvédelmet és turisztikai fejlesztéseket, valamint jelentős összegeket különít el kiemelt sporteseményekre és állami rendezvényekre - írta meg a hvg.

A kormány legutóbbi rendelete alapján jelentős pénzügyi átcsoportosításokra került sor, melyek között kiemelkedik a mezőgazdasági vízhasználókat érintő intézkedés. Eszerint 2024-ben az állam átvállalja az öntözési, rizstermelési és halgazdasági vízhasználók mezőgazdasági vízszolgáltatási díját.

A támogatás összege elérheti a 8,1 milliárd forintot, melyet a szolgáltatóknak két részletben, április 30-ig és november 30-ig fizetnek ki.

Ezenfelül további költségvetési források újraelosztása is megtörtént. A központi tartalékból felhasznált 11 milliárd forintból többek között civil szervezetek támogatásra 1,1 milliárd forintot, a Honvédelmi Minisztérium számára 4,1 milliárd forintot, valamint turisztikai fejlesztésekre 3,9 milliárd forintot irányoztak elő. A Központi Maradványelszámolási Alapból kivont összesen 3 milliárd forintból a legnagyobb részletet, 2 milliárd forintot nemzetközi sportesemények és állami rendezvények finanszírozására fordítják. Ezenkívül ménesgazdaságok is részesülnek támogatásban, összesen 450 millió forint értékben.

A Rezsivédelmi Alap terhére további 150 milliárd forint került kiosztásra állami hivataloknak és intézményeknek közműszolgáltatások díjainak fedezésére. A büntetés-végrehajtás számottevő összeget, pontosan 87 milliárd forintot kapott dologi kiadásokra és beruházásokra. Ez az összeg korábban egy új büntetés-végrehajtási intézet építésére volt elkülönítve. A Hungaroring esetében pedig egy eddig nem címzett sportfejlesztés rovatból 18 milliárd forint támogatást ítéltek oda.

Végül egy makói ipari parkkal kapcsolatos beruházások elhalasztása is napirendre került. Az ivó- és iparivízellátást, valamint a szennyvízelvezetést és -tisztítást érintő projekteket eredetileg hazai költségvetésből finanszírozták volna, de az új határnap szerint ez csak 2025 június végéig valósulhat meg. Ennek megfelelően az ide vonatkozóan tervezett 5,3 milliárd forintos költségvetést eltörölték.

Címlapkép forrása: Shutterstock

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF