A főváros féláron vinné a Rác fürdőt

Portfolio
Féláron venné meg a főváros a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) a Rác fürdő beruházáshoz kapcsolódó követelését a Népszabadság mai cikke szerint.
Legalábbis többek között erről is dönthet mai közgyűlésén a fővárosi közgyűlés. A Rác fürdő beruházást finanszírozó MFB tavaly nyáron mondta fel a hitelszerződést, a beruházó
Rác Nosztalgia Kft. csődvédelme pedig januárban lejárt.

A napilap információi szerint az MFB követelésére vannak más jelentkezők is, így a főváros ajánlata mellett magánbefektetők ajánlatát is megkaphatja majd a bank. Amennyiben azonban egyik félnek sem adja el követelését az MFB, akkor a fürdőt és a hozzáépített 67 szobás szállodát elárverezhetik. Ez esetben kárba veszne a 250 milliós állami támogatás és az apportként a cégbe bevitt telek.

A Rác-dráma 2003-ban kezdődött, amikor a főváros akkori vezetése a Rác Beruházó Befektető és Szolgáltató Kft.-vel együtt hozta létre a Rác Nosztalgia Kft.-t, amelybe a főváros apportként a telket vitte, míg a beruházó vállalta a 67 szobás szállodai szárnnyal bővült, 16 ezer négyzetméteres komplexum kivitelezését. Az építkezést 2005-ben kezdték meg és eredetileg 2010 májusában nyílt volna meg a komplexum.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF