Mennyit keres egy építőipari szakmunkás? - Mit kellene tenni a szakképzés javításáért?

Portfolio
Az építőipar hatékony működésében kiemelt szerepe van a munkaerőpiaci utánpótlásnak, ami szoros összefüggésben áll az elérhető képzésekkel. Bár a szakképzési törvény tavalyi módosítása lehetővé tette a képzésben érdekelt vállalkozások és az intézményekben tanulók szorosabb együttműködését, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) tapasztalatai szerint a képzésekben így is kevés vállalkozás vesz részt, miközben magas a végzettség nélküli iskolaelhagyók száma. Mivel lehetne mindezt javítani? Az alábbiakban a szövetség javaslatai alapján ezt jártuk körül, és azt is megmutatjuk, mennyit keres ma egy építőipari szakmunkás.

Régóta probléma az építőiparban, hogy az iskolarendszerből nem jön ki elegendő építőipari szakmunkás és mérnök, a szakmai tárgyakat oktató pedagógusok közül pedig kevesen vesznek részt vállalati helyszínű továbbképzéseken, így tudásuk nehezen követi a technológiai fejlődést. Az ÉVOSZ szerint kevés a gyakorlati tárgyakat innovatív szakmai tudással oktatók száma. Az állami képző intézményi rendszer szétaprózott és műszaki állaga fejlesztést igényel.

Vontatottan halad a szakmai képzés gyakorlati megerősítése, a vonzó környezet kialakítása, a karrierlehetőség bemutatása, a naprakész tudású oktatók felkészítése. Az építőipar növekvő szakmunkásszükségletéhez minden területen hiányzik a megfelelő szakmai felkészültségű munkatárs. A szakemberhiány jellemzi a felsőfokú végzettségű mérnöki, irányítói kört is. A Szövetség kiemelte,

Elfogadottá kell válnia, hogy az építőipar egyre inkább tudásigényes ágazat.

Emellett arra hívták fel a figyelmet, hogy az építőipari szakképzéshez megfelelő infrastruktúra és felszerelések szükségesek, például épületek, szimulátorok, gépek és szerszámok. Az építőipari szektor gyors változásaival és fejlődésével a szakképzésnek is lépést kell tartania új technológiák és eljárások bevezetésével.

A HR, a munkaerőpiac és az oktatás építőipari kérdéseivel részletesen foglalkoznak a szakértők a március 21-i Építőipar 2024 konferencián, ahol Dr. Lovas Tamás, tanszékvezető, BME Építőmérnöki Kar moderálásában az alábbi szakértők beszélgetnek:
Alföldi György DLA, dékán, BME Építészmérnöki Kar
Naderi Zsuzsanna, ügyvezető, Edupark Nonprofit Kft.

Jövedelmek

Szintén fontos kérdés az építőiparban elérhető jövedelmek szintje. Az elmúlt két évben évről-évre átlagosan 15-17 százalék közötti bérfejlesztés volt az ágazatban, ennek eredményeként

2023 végén a szakmunkásoknál az átlagkereset elérte a bruttó 494 ezer forintot, mérnöki körben pedig 650 000 – 1 000 000 forint között szóródik a munka bonyolultságának függvényében.

A jelenlegi ágazati foglalkoztatotti átlagkereset azonban még mindig csak a versenyszféra 76 százaléka körül van, 443 ezer forint/hó értékkel. A hazai munkaerőpiacról felvett új munkaerő szakmai képzetlensége rengeteg nehézséget okoz, a betanítás, képzés nagy kihívás elé állítja a vállalkozásokat.

Mit javasol az ÉVOSZ?

Az ÉVOSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy a duális tanulóképzésben résztvevő mikro- és kisvállalkozások - tevékenységi körükből és méretükből adódóan - nem tudják az adott szakma teljes spektrumát a tanulóikkal begyakoroltatni és a téli hónapokban a tanulók foglalkoztatását biztosítani. Éppen ezért a gyakorlati képzést a vállalkozások és az üzemközi gyakorlóközpontok között meg kellene osztani, és

fontos lenne egy erős gyakorlati képzési lehetőségekkel bíró térségi bázisiskolai rendszer kialakítása.

Annak érdekében, hogy a duális képzésbe minél több építési vállalkozás bekapcsolódjon, fontos a cégek tájékoztatása.

Emellett az utánpótlás biztosítása érdekében a szülők és tanulók figyelmét - pályaorientációs foglalkozásokon, tájékoztatókon - fel kell hívni az építőipari hiányszakmákra és a bennük rejlő képzési lehetőségekre.

Az építőipari szakmáktól uniós szinten elvárt követelmények, műszaki megoldások és minőség megismerésére, a hazai oktatásuk megvalósítása érdekében sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani. Ezeknek a szakképző tanárok felkészítésében, továbbképzésében hangsúlyosan meg kell jelenni, a finanszírozási hátterét pedig kormányzati, pályázati eszközökkel kell segíteni.

A szakképzésben és a felsőfokú képzésben egyaránt nagyobb teret kell adni a határon túli fiatalok beiskolázásának. Uniós tapasztalat, hogy sokan a végzettséget megadó országban kezdenek el munkát vállalni.

Építőipar 2024
Koji László, az ÉVOSZ elnöke is előadója lesz a március 21-i Építőipar 2024 konferenciának. Részletekért kattints!

A mérnökképzések területén erősíteni kell a duális képzés rendszerét. Ebben az ÉVOSZ koordinációs szerepet kell, hogy vállaljon.

Kiemelt jelentőségű a tűzvédelmi mérnökképzés újraindítása, felnőttképzés keretében pedig a tűzvédelmi koordinátori képzés kialakítása. A kamarákkal és a felsőfokú képzési intézményekkel közösen lehetőséget kell biztosítani a felelős műszaki vezetők tűzvédelmi szakirányú továbbképzésére.

A felnőttképzés, továbbképzés területén szükség van az integrátor cégekre, akik a mikro- és kisvállalkozások részére is megszervezik a képzéseket. Erre alkalmasak a gyakorlati képzőközpontok.

A szakma közvetlen részvétele az egyetemi oktatásban, elősegítve a hallgatók szakosodását, pályaorientációját, gyakorlati ismereteinek bővítését. Rövid képzési kurzusok, továbbképzések egyetemi beindítása speciális témákban a felnőtt továbbképzés érdekében.

Az ágazat jelenlegi foglalkoztatotti állománya sok tekintetben a mai technológiai szint végrehajtásához viszonyítva is jelentős képességhiányban van. Az ágazat versenyképességének növeléséhez is szükség van államilag támogatott képzési programokra.

A közlekedési ágazatnak volt egy önálló, államilag támogatott képzési programja, melynek keretében létrehoztak egy modern vizsgaközpontot, illetve vállalkozások pályázhattak viszonylag egyszerűen képzési programokra. Ennek a programnak az „ikertestvérét” lenne jó megvalósítani az építésgazdasági ágazatban.

A szakképzés finanszírozásának kérdéséhez javasolt a társasági adó támogatás kiterjesztése a szakképzés támogatására, különösen azokra a képző intézményekre és a duális képzést működtető ágazati képzőközpontokra, akik évente több száz tanulónak biztosítanak gyakorlati képzést. Emellett jó módszer lehet a szakképzés minőségének és elérhetőségének javítására, ha a vállalatoknak lehetőségük van társasági adójuk bizonyos százalékával támogatni a szakképzést.

Címlapkép forrása: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF