A pedagógusok szeptemberben és januárban kapnak béremelést

A pedagógusok szeptemberben és januárban kapnak béremelést

A tavalyi 32,2%-os, valamint az idén januári 21,2%-os béremelés után további két alkalommal emelkedik a pedagógusok bére. A teljesítményértékelés alapján 2025. szeptember 1-jétől, 2026. január 1-jétől pedig a következő évi béremelés során - közölte a Belügyminisztérium.

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat? - online előadás kezdő kereskedőknek

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat? - online előadás kezdő kereskedőknek

A tőzsdei befektetés nem csupán lehetőség, hanem komoly felkészültséget igénylő döntéssorozat. A kezdők gyakran ugyanazokat a hibákat követik el – érzelmi döntések, kontroll nélküli kockázatvállalás, vagy éppen stratégia hiánya. Aki azonban tudatosan építkezik, az nemcsak elkerülheti a kezdeti veszteségeket, de hosszú távon is stabil eredményeket érhet el.

Menekült a józan ész Európába az Egyesült Államokból

Menekült a józan ész Európába az Egyesült Államokból

Megfordul az agyelszívás, Donald Trump amerikai elnök miatt elkezdett Európába menekülni a kutatók. Az első szakemberek már meg is érkeztek Franciaországba a héten. Az Aix-Marseille Egyetem új programja az első konkrét menedékhely a tudományos szabadságot féltő amerikai akadémikusok számára.

Akár 20 millió embert is elláthatna élelmiszerrel Magyarország

Akár 20 millió embert is elláthatna élelmiszerrel Magyarország

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) nem csupán az agrárszakemberek képzését tekinti feladatának, hanem a vidéki értelmiség új generációjának kinevelését is. Gyuricza Csaba, az egyetem rektora az Agrárszektornak adott interjújában elmondta, hogy az intézmény radikális megújuláson megy keresztül: a képzések piacképessége, a vállalati együttműködések, a digitális átállás és az infrastruktúra fejlesztése mind annak szolgálatában állnak, hogy a MATE Európa egyik legmodernebb agráregyetemévé váljon. A cél pedig az, hogy gyakorlati tudással vértezze fel a fiatalokat, és a világ élvonalába emelje a magyar agrár-felsőoktatást - nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is.

Itt a nyári szünet, fontos figyelmeztetés jött a rendőrségtől

Itt a nyári szünet, fontos figyelmeztetés jött a rendőrségtől

Elindult a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös közlekedésbiztonsági akciósorozata: a kampány célja a járművezetők figyelmének felhívása a gyermekek fokozott védelmére a nyári szünidő alatt, továbbá a fiatalok oktatása a biztonságos közlekedési magatartásra. A következő hetekben a rendőrség célzottan ellenőrzi többek között a strandok és a játszóterek környékét.

Forradalmi technológiákkal eredhet a globális elit nyomába a hazai építőmérnök képzés

Forradalmi technológiákkal eredhet a globális elit nyomába a hazai építőmérnök képzés

A nemzetközi elitegyetemi álmokat dédelgető BME a legfejlettebb technológiákra építve képzeli el a felzárkózást, és ebben a mesterséges intelligencia alapú megoldások mindennapokba emelése kulcsszerepet játszik, többek között az építőmérnöki képzésben. Mint az intézmény legutóbbi konferenciáján kiderült, az építőipar hatékonyságnövelését már most idehaza is egy sor AI-hajtotta megoldás segíti a szimulációtól a digitális ikrek használatáig. „Ma már nem az a kérdés, hogy mit tudunk, hanem hogy mit érdemes megcsinálni az AI világában” – jelölték ki az egyik fő rendezőelvet a meghívott szakértők. Hasonló témákat tűz napirendjére az ősz csúcsrendezvénye, a Portfolio Future of Construction 2025 konferencia is.

Térképen mutatjuk, hol élnek a legtöbbet keresők Magyarországon (2. rész)

Térképen mutatjuk, hol élnek a legtöbbet keresők Magyarországon (2. rész)

Cikkünk első részében bemutattuk, hogy a magyar települések közötti jövedelemkülönbségek tartósak, és hogy a jövedelmeket meghatározó tényezők – mint az iskolai végzettség vagy a vállalkozások jellemzői – térségenként eltérően hatnak. A Geographically Weighted Regression (GWR) módszer alkalmazása lehetővé tette, hogy ne csupán országos átlagokat lássunk, hanem lokálisan érvényes összefüggéseket is feltérképezzünk. Cikkünk második részében elmélyítjük a vizsgálatot, és megnézzük mennyire változékonyak a különböző hatótényezők, és mit tanulhatunk mindebből a célzott gazdaságpolitika szempontjából.

„Őrzők, vigyázzatok a strázsán” – Gondolatok a tudomány védelmében

„Őrzők, vigyázzatok a strázsán” – Gondolatok a tudomány védelmében

A tudomány az emberi szellem legnagyszerűbb alkotásainak egyike, szerepe a modern civilizációban megkerülhetetlen. A tudomány legfőbb ismérve a szabadság, eszköztára pedig olyan idejétmúlt elemeket tartalmaz, mint a kételkedés, alaposság, tájékozódás, vita, konstruktív kritika, vagy a tévedés jogának fenntartása. Ezek napjainkban kifejezetten irritálják az alternatív valóság tetszetős világában pallérozódó tömegeket és döntéshozókat, akik egészpályás letámadást indítottak a tudomány ellen, megállapításait puszta véleménnyé silányítva. Hasonlóval már néhányszor találkozhattunk a történelemben, és nagyon nem lett jó vége…

Riasztó dolog derült ki a ChatGPT-ről – Rengetegen vannak veszélyben

Riasztó dolog derült ki a ChatGPT-ről – Rengetegen vannak veszélyben

Az MIT Media Lab kutatói szerint a ChatGPT használata károsíthatja a kritikus gondolkodást, mivel a felhasználók agyi aktivitása és teljesítménye jelentősen csökken a mesterséges intelligencia eszköz használata során - számolt be a Time. A kutatás veeztője szerint különösen a fejlődő agyú fiatalok vannak veszélyben.

Itt a döntés: meghosszabbítja a diákhitelek kamatstopját a kormány

A kormány döntése értelmében a 2024. december 31-ig megkötött diákhitelszerződéseket továbbra is kamatstoppal védi a kormány, így ezek esetében a szabad Diákhitel1 konstrukció legfeljebb 7,99 százalékos kamatszint mellett alkalmazható 2025 második félévében is. A célzott képzési célú konstrukciók, így a Diákhitel2 és a Képzési Hitel továbbra is kamatmentesen igényelhetők - közölte kedd este a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.