Szövetségeseket toborzott Kína, hogy megdöntsék az USA uralmát: hogy állnak az esélyek a dominanciáért vívott harcban?
A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.
A 2000-es évek elején a Goldman Sachs anyagaiban jelent meg először a BRICs angol rövidítés, ekkor még kicsi s-sel, azaz a többes számot jelezve, nem pedig a Dél-afrikai Köztársaságot. A bank azt prognosztizálta 2050-re, hogy Brazília, Oroszország, India, és Kína sokkal komolyabb szereplője lesz a globális gazdaságnak, több statisztikában is letaszítva a fejlett nyugat képviselőit vezető pozícióiról. A rövidítés annyira ragadósnak bizonyult, hogy az említett országok magukra vették a kabátot. Az orosz kezdeményezésre indult tömörülés 2009-ben bontott zászlót a jekatyerinburgi csúcstalálkozóval, noha az egyeztetés már a 2006-os ENSZ Közgyűlés margóján megindult. 2010-ben bekerült a Dél-afrikai Köztársaság, innentől nagy s-re változtatva a rövidítés végét.
A BRICS egy gyengén intézményesült, informálisnak tekinthető csoportosulás, amelynek közös geopolitikai és nemzetközi gazdasági céljai vannak. Döntéseit konszenzussal hozza, bár nem vitatható, hogy a legnagyobb befolyással Kína rendelkezik. Legfontosabb eseményei az évenkénti csúcstalálkozók, de történnek alacsonyabb szintű egyeztetések nagyobb nemzetközi fórumokon. A tömörülés elnöki feladatait évente más-más tagállam látja el, idén a Dél-afrikai Köztársaság. Mindezek miatt a BRICS intézményi szempontból gyerekcipőben jár, és nem hasonlítható az Európai Unióhoz vagy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségéhez (ASEAN). E mögött a kezdetlegesség mögött megbúvik a BRICS-filozófia, a szuverén internacionalizmus hatása is. A BRICS-országok féltve őrzött kincsként tekintenek a szuverenitásukra, és kevés hajlandóságot mutatnak arra, hogy jogköreik csorbításával vagy megosztásával önálló döntésre képes intézményi formákat hozzanak létre.
Vannak természetesen BRICS-hez köthető intézmények, ilyen például az Új Fejlesztési Bank. A bank 2015-ben jött létre, infrastruktúra-építésre és fenntartható fejlődésre ad finanszírozást nem csak a tömörülés tagjainak, hanem más országoknak is. Fontos fegyvertény, hogy a kölcsönhöz folyamodó országok a saját valutájukban tudnak hitelt felvenni, még ha ennek az aránya egyelőre csak 30% körüli. Ahogy a brazil elnök kritikusan megjegyezte, egy ilyen intézménynek segítenie kell a bajba jutott országokat, nem pedig elsüllyeszteni a gazdaságaikat, ahogyan azt a Nemzetközi Valutaalap teszi. Szintén 2015-ben hoztak létre a tagok egy közös tartalékalapot, amelyet akut fizetési mérleg problémák orvoslására lehet igénybe venni.
Ezek mögött a pénzügyi újítások mögött felsejlik a hírhedt dedollarizáció törekvése, amely egyelőre inkább hangzatos vágyálom, mint realitás.
A BRICS-tagok megelégelték, hogy a dollárban denominált hiteleik drágulnak az amerikai jegybank inflációcsökkentést célzó kamatemelései miatt, és hogy Washington kész kizárni a nemzetközi pénzügyi rendszerből olyan országokat, amelyek neki nem tetsző politikát folytatnak. A szankciók által sújtott Irán és Oroszország saját magán is megtapasztalja ezeket a büntetési formákat.
Noha az aggályok közösek és jól ismertek, a felmerülő megoldások korántsem könnyűek. A brazil vezetés egy ideje szajkózza a közös valuta létrehozásának a fontosságát, de erről a johannesburgi csúcson nem esett érdemi szó, és a kivitelezés is nehézkes lenne. Egy BRICS-pénznem szorosabb fiskális és monetáris együttműködést feltételezne, közös jegybankra lenne szükség, és a kínai gazdaság BRICS-en belüli túlsúlya miatt az árfolyam várhatóan a pekingi kormány igényeihez igazodna. Kérdéses, hogy a csoportosulás szeretné-e átélni az euró bevezetését megelőző egyeztetési procedúra rémálmát, vagy hogy a kisebb tagjai lecserélnék-e igazodási alapjukként az amerikai dominanciát kínaira. Végül az sem mellékes, hogy a globális valutatartalékok között a dollár megőrizte az elsőbbségét. A 2000-es évek táján a tartalékok 70 %-a dollár volt, és ugyan ez az arány 2023 elejére 59 %-ra mérséklődött, az eurótól kezdve a kínai jüanon át a japán jenig nincs érdemi kihívója az amerikai pénznemnek.
Ha össze is jönne a BRICS közös valutája, alaptalan arra számítani, hogy rövid időn belül forradalmi áttörést érne el a nemzetközi pénzügyi rendszerben.
A BRICS-nek több mozgástere van a kétoldali kereskedelmi viszonyok fejlesztésében, de ez sem akadálytalan terület. Ma a Kína és Oroszország között bonyolított kereskedelem több mint 80 %-a kínai és orosz valutában történik, bizonyítva, hogy van élet a dolláron kívül, és hogy Kína hajlandó mentőövként szolgálni a bajba jutott orosz gazdaságnak. Moszkvának ugyanakkor meggyűlik a baja Indiával. Az olaj- és gázexportért az indiai kormány rúpiában fizet, de a pénznem korlátozottan konvertibilis, így több milliárd rúpia fekszik Moszkva számára elkölthetetlenül az indiai bankokban. Megoldásként a Modi-vezetés belföldi befektetéseket javasol az összegből, de a Kremlnek kemény valutára lenne szüksége a háború finanszírozásához.
A fennálló problémák ellenére a tömörülés régóta vonzó a világ nem nyugati része számára.
Korábban több mint 40 ország jelezte csatlakozási igényét, ezek között olyanok is, amelyek augusztusban meghívást kaptak, és amelyek ezt megelőzően a júniusban Fokvárosban tartott Friends of BRICS (a BRICS barátai) találkozón is részt vettek. A bekerülő hat új ország több szempontból is erősíti a tömörülést, és nagyobb reprezentációt biztosít a Közel-Kelet térségének. Szaúd-Arábia a legnagyobb gazdaság az újonnan felveendők között, és olajtermelőként a BRICS az energiabiztonság garantálását látja benne. Etiópia magas termelékenységi rátával bír, jelentős gazdasági bővülést ért el az elmúlt években, és 127 milliós lakossága kiaknázatlan piacként várja a kereskedelem felfutását. Az Emírségek bőséges szuverén vagyonalapjaira a BRICS-bank fenheti a fogát, míg Irán szintén az olajtermelés miatt érthető választás.
Ugyanakkor nem minden fenékig tejfel, ha a bővítés révén importálandó konfliktusokat vesszük számba. A síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia ellenségei egymásnak, és a Közel-Kelet két legfontosabb regionális hatalma. Nemrég kínai közvetítéssel megindult a normalizáció folyamata Rijád és Teherán között, de a két fél gyanakvóan tekint egymásra, és Izraelnek a Hamasz terrortámadására adott gázai övezeti válaszlépései is nyomás alá helyezik az átalakulóban lévő viszonyt.
Tapasztalható feszültség a meglévő tagok között is. Kína és India régóta területi viszályban áll. Legutóbb a pekingi kormány borzolta a kedélyeket egy új térképpel, amely Delhi szerint kínai területként tünteti fel a vitatott Aksai Chin magaslatot. Oroszország és a Dél-afrikai Köztársaság között is vannak súrlódások. Júniusban afrikai vezetők egy béketervet prezentáltak az orosz félnek, de Putyin félbeszakította a dél-afrikai elnök Cyril Ramaphosa beszédét és kioktatta a vendégeket az ukrán konfliktusról való helyes gondolkodásról. A Dél-afrikai Köztársaság továbbá tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, így Putyin kénytelen volt távol maradni a johannesburgi csúcstól, nehogy a dél-afrikai hatóságok érvényesítsék vele szemben a nemzetközi elfogatóparancsot.
A kibővülő BRICS-nek így többféle dilemmával is meg kell küzdenie.
Egyes tagállamok, köztük Oroszország, hangsúlyosan nyugatellenes irányba vinnék a csoportot. Mások, köztük India és Szaúd-Arábia, a pragmatizmus mellett kardoskodnak, mondván nincs szükség ennyire sarkos választásra Kelet és Nyugat között. Az identitás kérdésén túl a hogyan tovább is válaszra vár. A csoport hatékonysága, döntéshozatala lassulni fog a tizenegyre duzzadt tagsággal, amire intézményi szintén nincsen megoldás, a dedollarizáció törekvése pedig magasra teszi a lécet az együttműködés megtöltése szempontjából. Ha a BRICS megugorja ezeket az akadályokat, úgy ütőképesebbé válna a nemzetközi gazdasági kormányzás vitáiban, és továbblépne azon a benyomáson, amely szerint a csoport nem áll másból, mint Kínából és fegyverhordozóiból. Egyelőre nem látni, hogy a BRICS egyáltalán hajlandó-e elindulni ezen az úton.
Peragovics Tamás a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép forrása: Per-Anders Pettersson/Getty Images