Hogyan segít az okostelefon a szállítmányozó cégeknek (x)

Portfolio
Az okostelefonok számtalan új lehetőséget kínálnak a vállalatok számára. A beépített és mindenki által ismert alkalmazásokon túl vannak olyan lehetőségek, amelyek túlmutatnak a mindennapi használaton, és olyan eszközöket adnak a cég kezébe, amelyeket korábban csak jelentős tőkebefektetéssel érhetett volna el.
Egy szállítmányozó cég esetében a probléma magától értetődik. A terepen jelentős mennyiségű ember dolgozik, akiknek meghatározott időre, optimális sorrendben kell a célállomásokra érniük. Őket irányítja a központból egy lehetőleg kis létszámú csoport, akiknek azonnal, hatékonyan és visszakereshető módon kell kommunikálniuk.

Adja magát a kérdés, hogy a fenti munkához valóban egy méregdrága, nehezen telepíthető rendszert kell-e alkalmazni, vagy egyszerűen kihasználható a zsebben rejlő számítógép, kamera, GPS-eszköz, hangrögzítő vagy dokumentumkezelő? Lehetséges-e egy olyan alkalmazás telepítése a telefonra, amivel a feladatok azonnal kioszthatóak, tervezhetőek, amely képes navigációval segíteni, a munkatársaktól mindig a megfelelő információt kéri a megfelelő módon, továbbá teljesen testre szabható lehetőségeket ad a vállalat kezébe az ellenőrzésre?

Természetesen van. A Synaptel mobilalkalmazása, valamint a böngészőből megnyitható, tehát bárhonnan elérhető felhő alapú szolgáltatás modulja kimondottan hatékony segítség lehet ezen a területen is.

A központban dolgozó munkatársak az alkalmazással látják a terepen dolgozó kollégák beosztását, képesek űrlapokat küldeni minden fontos információval. Az adatok azonnal megjelennek a munkatárs telefonján, aki így megismerheti és visszaigazolhatja az aktuális munkát. Lehetősége van mérlegelni, a feladatot beosztani, de rábízhatja magát a beépített navigációra is, ami pontosan megmutatja, mi az ideális sorrend.

A navigáció segítségével könnyedén megtalálja a címet, az okostelefonján még egyszer ellenőrizheti, mit kell átadnia vagy átvennie. Az alkalmazásba integrált QR-kód olvasót is használhat a csomagok azonosítására. A munkatárs ekkor kitölti a munka befejezéséhez kötött formot, az ügyféllel aláíratott elismervényt lefotózhatja, így a kép és minden egyéb információ automatikusan, akár azonnal (akár csak wifi-hálózaton) szinkronizálásra kerül, és megjelenik a vállalat szerverein. A központban azonnal látják ezeket, és mivel minden fájl idő- és helybélyegzővel ellátott, így könnyen visszakereshető, hogy a munkatársak mikor és hol jártak.

A lehetőségek száma pedig még ennél is több. Egy okostelefon a Synaptel segítségével olyan eszközzé válik, ami szinte bármilyen feladatot képes megoldani.



További információk

(x)

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF