Immáron hatodik alkalommal rendezzük meg a bankszektor, az IT-szektor és a fintech cégek egyik legfontosabb szellemi műhelyéül szolgáló Banking Technology konferenciánkat, ahol a bankok digitális transzformációjáról, a szektor legfontosabb IT-üzleti és technológiai fejlesztési irányairól van szó.
A lemaradó bankok digitális ugrásra készülnek, a digitálisan fejlettebbek újabb innovációkon dolgoznak, hogy megtartsák a pozíciójukat, miközben a B2C fintechek és a bigtechek is egyre több területen szállnak ringbe a bankokkal, a verseny egyre kiélezettebb.
Az MNB szerint továbbra is komoly szemléletváltásra, jelentős és átfogó fejlesztésekre van szükség a szektorban, a bankok októberben mutatják be digitális stratégiájukat és az ehhez kapcsolódó ütemtervet az MNB ajánlása nyomán.
A bankszektor top vezetői, fintech-guruk, tanácsadók, a szabályozók és az IT-cégek szakértőinek krémje immáron hatodik éve gyűlik össze konferenciánkon, hogy megosszák egymással gondolataikat a bankszektort érintő legfontosabb üzleti és informatikai kérdésekben.
A tavaly márciusban elindult azonnali fizetési rendszer (AFR) továbbfejlesztésén dolgozik az MNB – derült ki a Portfolio mai Banking Technology 2021 konferenciáján, részleteket azonban egyelőre nem árult el a jegybank igazgatója. Számos aktuális kérdésről, így az AFR-re épülő ökoszisztémákról, a buy now, pay later (BNPL) terjedéséről és a digitális jegybankpénzről is szó esett a kora délutáni panelbeszélgetésen.
A magyar bankok 70-80 százaléka használja már a mesterséges intelligenciát, de egyelőre csak egyes feladatokra, szigetszerűen, és nem a teljes értékláncban. A magyar nyelv korlátainak megugrása mellett a szervezeti kultúra alkalmazkodására is szükség lesz a további fejlődéshez – derült ki a Portfolio mai Banking Technology 2021 konferenciájának Kórász Tamás, a KPMG partnere által moderált panelbeszélgetéséből.
Egyre jobban leegyszerűsödő bankolást ígértek a Portfolio mai Banking Technology 2021 konferenciájának első panelbeszélgetésében hazai bankok vezetői. A mesterséges intelligencia előretörését prognosztizálták, a felhőtechnológia területén pedig többen hazai összefogást sürgetnek. A beszélgetés végén kommentálták a Revolut Bank magyarországi megjelenését és terjeszkedését is.
A marginok általános csökkenése és általános perszonalizáció várható a pénzügyi szolgáltatások széles palettáján, és láthatatlanná válik a mindennapi bankolás, a megatrendekre pedig a bankoknak mielőbb hatékony választ kell találniuk. Banking Technology 2021 konferenciánkon a McKinsey partnere tartott erről előadást.
Andrius Biceika, a Revolut Bank vezérigazgató-helyettese Banking Technology konferenciánk nyitóbeszélgetésében elmondta, hogy előbb utóbb a Revolut Bank Magyarországon is meg fog jelenni a személyi hitelekkel, hitelkártyákkal, azonban csak a helyi szabályozókkal egyetértésben tehetik ezt majd meg. A 33 milliárd dolláros neobank párbeszédet folytat az MNB-vel is erről, és a szakember azt is elárulta, globális szuperappá szeretnének válni, ez pedig további új szolgáltatásokat fog jelenteni a Revolut appjában.
A Net Média Zrt. a részvételi díjak megváltoztatásának jogát a rendezvény kezdetéig fenntartja.
KEDVEZMÉNYEK HELYSZÍNI RÉSZVÉTEL ESETÉN:
*Figyelem! A fenti árak közvetített szolgáltatást tartalmaznak (rendezvény ellátás), melyre az esetleges kedvezmények nem vonatkoznak! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kedvezmények nem összevonhatóak. Csoportos jegyvásárlás esetén alkalmazandó kedvezményt kizárólag akkor tud a Net Média Zrt. nyújtani, ha ugyanazon személy, ugyanazon rendezvényre, egy regisztráció során rendeli meg és fizeti ki a csoportos kedvezmény igénybevételéhez mindenkor szükséges mennyiségű részvételi jegyet.
A részvételi díj tartalmazza a büféebédet és a kávészünetet.
ÉRINTÉSMENTES BELÉPÉS
Felhívjuk kedves résztvevőink figyelmét, hogy a konferenciára való jelentkezést követően QR-kódot küldünk ki a regisztráció során megadott résztvevői email címre. Ezt legyenek kedvesek magukkal hozni akár kinyomtatva, akár telefonjukon felmutatva a rendezvény napján, ezzel biztosítva a bejutást!
Kérdés esetén keressék rendezvényszervező kollégánkat a lent található elérhetőségén!
Szakmai elismerés, közösség, élmény – olvassa el, mit mondtak rólunk résztvevőink!
„A Private Health Forum rendszeres résztvevője vagyok. Az év legjobb szakmai rendezvénynek tartom, ahol a minden releváns szereplő megjelenik. Évről-évre nagyon színvonalas a program és tökéletes a lebonyolítás.”
"Büszkék vagyunk, hogy évek óta támogathatjuk a Property Investment Forum-ot, amely lehetőséget nyújt a személyes találkozásokra, a tapasztalat- és információcserére, irányt adva ezzel az ingatlanfejlesztés jövőjének."
"A Property Investment Forum a hazai ingatlanpiac egyik legfontosabb eseménye, ahol érdemben megvitatjuk az iparág helyzetét és jövőjét, valamint találkozhatunk a szektor meghatározó szereplőivel. A Futureal-csoport ezért mind résztvevőként, mind pedig előadóként évek óta aktívan jelen van a rendezvényen. A Property Awards díjátadó különösen kedves a számunkra, hiszen itt adják át a Futureal által alapított Darida Pál-emlékdíjat az év ingatlanfinanszírozási személyiségének."
Szeretettel várunk minden 16. életévét betöltött érdeklődőt, akit megszólít az esemény szakmai programja, szívesen részt venne rajta és nyitott új partnerek megismerésére, magas színvonalú kapcsolatépítési lehetőségekre.
Rendezvényeinkre a portfolio.hu/rendezvenyek oldalon lehet regisztrálni az adott esemény aloldalán, a „regisztráció” gombra kattintva. A GDPR-megfelelés miatt kizárólag online előre, vagy a helyszínen regisztrált, (díjköteles rendezvény esetén) kifizetett jeggyel rendelkező résztvevőket tudunk beengedni az esemény területére. Online regisztrációra az eseményt megelőző nap éjfélig van lehetőség; ezt követően a helyszínen várjuk az érdeklődőket, ahol kollégáink készséggel segítenek a regisztrációs pultban a jegyvásárlásban, illetve ingyenes eseményeink esetén a jegyváltásban.
Telt ház esetén a jelentkezés az oldalon lezárul, és kizárólag várólistára lehet jelentkezni. Ebben az esetben a helyszíni jegyvásárlás is szünetel. Kollégáink a megüresedett helyek függvényében értesítik a listára feliratkozott jelentkezőket az esetleges részvételi lehetőségről.
A részvételi díjat és az egyéb költségeket (szobafoglalás, kiegészítők stb.) a regisztrációs folyamat során kiválasztva utalással, valamint bankkártyás fizetéssel lehet kiegyenlíteni. Fontos tudni, hogy a rendezvényt megelőző két napban oldalunkon már csak bankkártyás fizetésre van lehetőség. Díjköteles esemény esetén a részvételi díj kiegyenlítése nélkül nem áll módunkban garantálni a részvételt.
Az esemény napján, a helyszínen is elérhető a bankkártyás fizetés kollégáinknál a regisztrációs pultban.
Rendszerünk a fizetés beérkezése és könyvelése után automatikusan kiküldi a QR-kódot. Ingyenes részvétel esetén a regisztráció után közvetlenül kerül kiküldésre a belépésre jogosító QR-kód. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizze a spam, social és egyéb almappákat is levelezési rendszerében. A levél „Belépőjegy a(z) esemény neve…” tárggyal fog érkezni a noreply@portfolio.hu email címről.
Amennyiben mégsem érkezett meg a QR-kód, kérjük, hogy ellenőrizze a kifizetést, mivel a belépésre jogosító QR-kód kizárólag a részvételi díj kiegyenlítése után kerül kiküldésre. A fizetés ellenőrzése és annak megtörténte után kérjük keresse kollégáinkat a rendezveny@portfolio.hu email címen. Telefonon nem tudunk tájékoztatást adni, ilyen esetben kizárólag írásban tudunk segíteni.
Ingyenes esemény esetén, amennyiben a mappák ellenőrzése után sem találja a kódot, kérjük keresse kollégáinkat emailben.
Megszakadt kártyás fizetés esetén kérjük, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal a fent említett email címen. Kérésre díjbekérőt tudnak kiállítani, vagy segítenek a folyamat újrakezdésében.
Rendezvényeinken többféle kedvezmény elérhető, mindezekről az aktuális rendezvény oldalán tud tájékozódni ide kattintva.. A kedvezmény, VIP vagy szponzorációs szerződéshez tartozó kódokat a folyamat során az egyedi kódok mezőbe kérjük résztvevőnként beírni az érvényesítéshez.
Kérjük az Árak menüpontban tájékozódjon a jegy pontos tartalmáról. A jegyár nem tartalmazza a szállás költségét. Amennyiben elérhető a rendezvényen a foglalási opció, a regisztrációs folyamat során van lehetőség szállást kiválasztani és foglalni.
Eseményeink hivatalos nyelve a magyar. Idegen nyelvű előadások és külföldi vendégek esetén biztosítunk élő vagy AI szinkrontolmácsolást magyar és angol nyelven. Kérjük, ennek elérhetőségéről az információk fülön tájékozódjon, valamint kollégáink segítenek a rendezveny@portfolio.hu email címen kérdés esetén.
Az előadások vetített anyagai, amelyekhez előadóink hozzájárulásukat adják, a köszönőlevélben kerülnek kiküldésre a rendezvényt követően. Videó- és hangfelvétel nem kerül megosztásra az eseményről. Az adott eseményről készült cikkeket és elemzéseket szakértőink tollából a Portfolio.hu, az Agrárszektor.hu és a Pénzcentrum.hu oldalakon olvashatja.
Az online regisztráció megrendelésnek minősül. A rendezvényen a részvétel feltétele a részvételi díj előzetes kiegyenlítése. A jelentkezés véglegesítése és elküldése után lemondást nem fogadunk el, a részvételi jegyet nem váltjuk vissza. A részvételi díjat a rendezvényről történő távolmaradás esetén is ki kell fizetni.
A részvételi díj teljes kiegyenlítése után a részvétel azonban átruházható. Kérjük, névcsere esetén írjon a rendezveny@portfolio.hu email címre, a kollégáink küldenek egy kódot, amivel az érkező résztvevőt is regisztrálni kell oldalunkon, az adatkezelési szabályzatunk szerint. A rendezvény napján, a helyszínen is tudnak segíteni a kollégák, amennyiben hirtelen történés miatt szükséges a névcsere.
További információt az árak fülön talál.
Amennyiben előadói vagy támogatói lehetőségekkel kapcsolatban szeretne érdeklődni, kérjük, keresse kollégáinkat itt.