Tízmilliárdos EU-pénzből növelik két fontos magyar vasútvonal biztonságát

Portfolio
Két nagy forgalmú vasútvonalon, a Pusztaszabolcs-Dombóvár, illetve a Rákos-Újszász-Szolnok szakaszon is zajlik már a központi forgalomirányító rendszer telepítése, és a tervek szerint a kivitelezési munkákkal az idei év végére elkészülnek, a végleges üzembehelyezésre pedig a tesztüzemet követően kerül sor - számol be a fejleményekről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. friss közleménye. Az viszont csak korábbi közleményekből derül ki, hogy a két fejlesztés egy közös projekt és kódszám alatt fut, amelyek költségét 85%-ban EU-s pénzből fizetik, így tehát legalább 12 milliárd forintnyi uniós fejlesztésről beszélünk.

Mi a projekt lényege?

A NIF pénteki közleménye azt emeli ki, hogy már mindkét fent jelzett szakaszon zajlik a központi forgalomirányító rendszer (KÖFI) kiépítése, amelynek köszönhetően megvalósul az állomási jelző- és biztosítóberendezések központból való távműködtetése. Ez a rendszer többek között azért jó, mert folyamatos és pontos visszajelzést ad a berendezések állapotáról, valamint a közlekedő vonatok helyzetéről.

A KÖFI egy központból irányítja egy teljes vonalszakasz forgalmát, ezáltal átláthatóbbá válik a forgalomszervezés, növekszik a pontosság, javul a menetrendszerűség. A távvezérelt váltófűtési rendszer fokozza az üzembiztonságot és javítja a szakasz rendelkezésre állási mutatóit a téli időszakban.

A KÖFI kiépítésén túl megvalósul az állomások tűz- és vagyonvédelme (tűz- és betörésjelzés), kamera rendszereket és önműködő térvilágítást telepítenek, a várótermek nyitása és zárása is távvezérléssel működtethető.

Az utastájékoztatási rendszer korszerűsítésével megtörténik a vonatforgalmi adatok közvetlen gépi felhasználása a hangos és vizuális utastájékoztató rendszerekben, és lehetőség adódik a forgalmi információk egyéb közösségi közlekedési rendszerek felé történő átadására.

A két fejlesztés részletei

A Pusztaszabolcs és Dombóvár közötti beruházás részeként megvalósul a Domino 55 típusú biztosítóberendezéssel rendelkező állomások (Szabadegyháza, Sárosd, Nagylók, Sárbogárd, Rétszilas, Simontornya, Tolnanémedi, Pincehely, Keszőhidegkút-Gyönk, Szakály-Hőgyész, Kurd, Döbrököz) távvezérlésének kiépítése. A KÖFI központ Pécsett kap helyet, innen irányítják majd a vonalszakaszt. A beruházás kivitelezője a Sárvíz Konzorcium (R-Kord Építőipari Kft. és a Prolan Irányítástechnikai Zrt.). A kivitelezés szerződéses nettó összege 7.360.000.000 Ft.

A Rákos-Újszász-Szolnok vonalszakasz projekt keretén belül megvalósul a biztosítóberendezéssel rendelkező állomások (Rákoshegy, Maglód, Gyömrő, Mende, Sülysáp, Tápiószecső, Nagykáta, Tápiószele, Tápiógyörgye állomások) távvezérlésének kiépítése. A vonal KÖFI központja Budapesten, a Kerepesi út 14. szám alatti Területi Forgalomirányító Központban kap helyet. KÖFI kiépítésének kivitelezője a Prolan Irányítástechnikai Zrt. A kivitelezés szerződéses nettó összege: 6.690.000.000 Ft.

Rákos - Hatvan vonalszakasz biztosítóberendezési és távközlési munkái, 2018. október, kép forrása: NIF Zrt.

Honnan mennyi pénz jön?

A NIF friss közleménye mindössze azt tartalmazza, hogy a fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, uniós és hazai forrásból valósul meg. Az viszont már nem derül ki, hogy konkrétan mennyi az EU-s és mennyi a magyar költségvetés hozzájárulása.

A NIF oldalán rákeresve a projektekre, tartalmában teljesen egyező 2018. februári közlemények adódnak (lásd itt és itt), amelyek átfogó munkákról szólnak (a központi forgalom irányirányításon felül biztosítóberendezési és távközlési munkák), de mindkét fejlesztés ugyanarra a projektcímre hivatkozik: "Közlekedésbiztonság javítási program a MÁV hálózatán II/B ütem - Közlekedésbiztonságot és pályakapacitást növelő technológiai fejlesztések és eszközök". A projekt azonosító száma pedig szintén ugyanaz a két közleményben: IKOP-2.1.0-15-2017-00045.

Ez tehát azt jelenti, hogy a két fejlesztés egy közös projektben valósul meg az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP) és a két közlemény fő szövege összesen 14,8 milliárd forintnyi beruházásról szól, de alul a projekt adatainál a fent is látható 7,36+6,69 milliárdos tételek szerepelnek. A régebbi közlemények a szokásos módon azt is tartalmazzák, hogy

a költségek 85%-át az EU, 15%-át a magyar költségvetés állja. Így ha a 7,36+6,69 milliárdos beruházási költségből indulunk is ki, akkor is arról van szó, hogy a két fejlesztésre az EU költségvetéséből (feltehetően a Kohéziós Alapból és az Európai Regionális Fejlesztési Alapból vegyesen összesen) 11,94 milliárd forint érkezik.

Címlapkép és kép forrása: NIF Zrt.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF