Letelt a határidő, Vitézy bejelentette: több ezer milliárd forintot szereztek meg a magyar költségvetésnek

2026. augusztus 31. 13:23 | Szabó Dániel

Letelt a határidő, Vitézy bejelentette: több ezer milliárd forintot szereztek meg a magyar költségvetésnek

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kormány teljesítette az uniós helyreállítási alap (RRF) feltételeit, és ezzel megnyílt az út a mintegy 10 milliárd eurónyi forrás megszerzéséhez. A miniszter szerint az augusztus végi határidőig több mint száz új jogszabály született, és számos projektet indítottak el vagy fejeztek be a minisztériumok, önkormányzatok és az Országgyűlés összehangolt munkájával. Vitézy kiemelte, hogy míg a többi tagállamnak évei voltak a feladatok teljesítésére, Magyarországnak mindössze három hónap állt rendelkezésére. A következő lépésként a források hatékony felhasználását jelölte meg, kiemelve a vasútfejlesztést, a lakhatási válság kezelését, a vízügyi beruházásokat és az energetikai fejlesztéseket.

Kimondta a miniszter: sikerült elkerülni az összeomlást, de messze még a valódi megoldás

2026. augusztus 30. 20:13 | Portfolio

Kimondta a miniszter: sikerült elkerülni az összeomlást, de messze még a valódi megoldás

A nyári főszezon lezárultával értékelte a vasút állapotát Vitézy Dávid. A miniszter szerint a MÁV-nak rendkívül súlyos örökséggel és strukturális problémákkal megküzdve sikerült elkerülnie a teljes összeomlást, miközben a hosszú távú fejlesztések is elindultak – derült ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzéséből.

Véget érhet a lassúzás: 120-szal roboghatnak újra a vonatok

2026. augusztus 25. 15:07 | Portfolio

Véget érhet a lassúzás: 120-szal roboghatnak újra a vonatok

Több helyszínen folytatódik a Budapest–Cegléd–Debrecen–Záhony vasútvonal felújítása, a munkálatok célja a sebességkorlátozások megszüntetése és a 120 km/órás pályasebesség visszaállítása – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

Aláírták a hatalmas magyar beruházás kivitelezési szerződését: milliárdokkal olcsóbban építik át a Gubacsi-hidat

2026. augusztus 24. 08:23 | Portfolio

Aláírták a hatalmas magyar beruházás kivitelezési szerződését: milliárdokkal olcsóbban építik át a Gubacsi-hidat

Aláírták a Gubacsi vasúti híd újjáépítéséről, valamint a csatlakozó vágányhálózat fejlesztéséről szóló kivitelezési szerződést, így még idén elindulhat a nettó 21 milliárd forintos beruházás, amelynek befejezése 2029 végére várható – derült ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzéséből.

Újabb hatalmas vasúti fejlesztést jelentett be Vitézy Dávid - Magyarok tízezerei örülhetnek

2026. augusztus 22. 08:52 | Portfolio

Újabb hatalmas vasúti fejlesztést jelentett be Vitézy Dávid - Magyarok tízezerei örülhetnek

Teljesen megújul a Budapest–Fót–Veresegyház–Őrbottyán–Vác elővárosi vasútvonal. A Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként, 174 milliárd forintos európai uniós forrásból 2030-ra egy korszerű, sűrűbb járatkövetést biztosító, akadálymentesített pálya épül ki. Az agglomeráció egyik legnagyobb potenciállal rendelkező vonalának fejlesztéséről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be Facebook-bejegyzésében.

Mérleget vont Magyar Péter a Tisza-kormány első száz napjáról

2026. augusztus 19. 19:01 | Portfolio

Mérleget vont Magyar Péter a Tisza-kormány első száz napjáról

A Tisza-kormány első száz napjáról vont mérleget Magyar Péter miniszterelnök Facebook-videójában. A kormányfő többek között arról beszélt, hogy eddigi is b gazdasági és szerkezeti intézkedéseiről, köztük a visszatartott uniós források felszabadításáról, a költségvetési egyensúly javításáról, valamint a jogállami intézményrendszer helyreállításáról. A kormányzati elszámolásról és a jövőbeli feladatokról szóló tájékoztatást Magyar Péter miniszterelnök tette közzé hivatalos közösségi oldalán.

Zöld utat kapott az M3-as metróvonal meghosszabbítása, de az orosz szankciók miatt nehéz helyzetbe kerül a BKV

2026. augusztus 12. 11:00 | MTI

Zöld utat kapott az M3-as metróvonal meghosszabbítása, de az orosz szankciók miatt nehéz helyzetbe kerül a BKV

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkezdte a 3-as metró rendelkezésre álló terveinek áttekintését, amelynek során megvizsgálják, hogy milyen módon lehetséges a Rákospalota-Újpestig történő szakaszolás. Cél a kivitelezési idő megállapítása és a kockázatok felmérése is - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI megkeresésére szerdán.

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

2026. augusztus 10. 20:21 | Portfolio

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

Sorsdöntő fázisba lépett a gigantikus magyar vasútprojekt: már az új központot tesztelik

2026. augusztus 10. 08:39 | Portfolio

Sorsdöntő fázisba lépett a gigantikus magyar vasútprojekt: már az új központot tesztelik

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztése és újraindítása, miután a magyar és a szerb fél magas szintű egyeztetést tartott a hátralévő feladatokról, Kiskunhalason pedig megkezdődtek a rendszer éles üzemét megelőző technikai tesztek. Erről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be Facebook-bejegyzésében.

Tisza-kormány: megnyitják a vasútmodernizációs pénzcsapot, még augusztusban meghallgatják az NVVH vezetőjelöltjeit

2026. augusztus 09. 23:01 | Portfolio

Tisza-kormány: megnyitják a vasútmodernizációs pénzcsapot, még augusztusban meghallgatják az NVVH vezetőjelöltjeit

Hivatalosan is elindulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv európai uniós társfinanszírozású projektjei, miután megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) Plusz felülvizsgálatáról. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének és négy alelnökének pozíciójára augusztus 16-ig lehet pályázni, a hónap végéig pedig meg is hallgatják őket és döntés is születhet a kilétükről.

Megszólalt Vitézy Dávid: soha nem fognak tehervonatok dübörögni ezen a vasútvonalon

2026. augusztus 07. 13:18 | MTI

Megszólalt Vitézy Dávid: soha nem fognak tehervonatok dübörögni ezen a vasútvonalon

A Budapest-Lajosmizse vasútvonal villamosítása után sem lesz teherforgalom Gyálon vagy más érintett településen; a fejlesztésekkel pedig javítanák a kapcsolatot más közlekedési ágakkal és a vasút környékét is rendeznék - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter a vasútvonal fejlesztéséről tartott pénteki gyáli sajtótájékoztatón.

Akár már ősszel utazhatunk a Budapest-Belgrád vasútvonalon

2026. augusztus 06. 18:06 | MTI

Akár már ősszel utazhatunk a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Megindulhat a személyszállítás még az idén ősszel a Budapest-Belgrád vasútvonalon, amennyiben a magyarországi szakaszon zajló utolsó biztonsági vizsgálatok sikeresen lezárulnak, erről tárgyalt Szabadkán csütörtökön Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, valamint Aleksandra Sofronijevic szerb közlekedési miniszter.

Bejelentette az államtitkár: új vasúti megállóhely segítségével csökkentik a közúti forgalmat Debrecenben

2026. augusztus 06. 16:11 | Portfolio

Bejelentette az államtitkár: új vasúti megállóhely segítségével csökkentik a közúti forgalmat Debrecenben

Új vasúti megállóhely épül Debrecen északi határában, a Kassai út végénél a 100-as vasútvonal Debrecen és Nyíregyháza közötti szakaszának felújítása során. A beruházásnak köszönhetően a Nyíregyháza és Mátészalka felől érkezők közvetlenül átszállhatnak majd a helyi autóbuszokra és trolibuszokra, így jóval gyorsabban elérhetik a Kassai úti egyetemi kampuszokat, a Csapó utcát vagy a Nagyerdőt anélkül, hogy be kellene utazniuk a debreceni Nagyállomásig. Erről számolt be Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára Facebook-bejegyzésében.

Vitézy Dávid: tízezrével épülhetnének lakások jó infrastruktúrával

2026. augusztus 06. 14:53 | Portfolio

Vitézy Dávid: tízezrével épülhetnének lakások jó infrastruktúrával

Budapesten mintegy 40-50 ezer lakás épülhetne fel meglévő vasúti rozsdaövezetekben – köztük a rákosrendezői területen, a Diákváros környékén és Kelenföld déli részében –, amelyek kiváló kötöttpályás közlekedési kapcsolattal rendelkeznek. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint a lakhatási válságot nem a város szélén, infrastruktúra nélküli területeken, hanem ezeken a jól megközelíthető, alulhasznosított állami és vasúti területeken kellene és lehetne kezelni.

Részletes keresés