Zajlik az eMAG és az Extreme Digital fúziója

Portfolio
Már folyamatban van az eMAG és az Extreme Digital fúziója, amit nemrég hagyott jóvá a Gazdasági Versenyhivatal – közölte a két cég.

Az egyesülés keretein belül az Extreme Digital és az eMAG magyarországi leányvállalata egy közös céget hoz létre, amelyben az előbbi cég 48 százalékos, az utóbbi pedig 52 százalékos részesedést birtokol. 

Idén együttesen 80 milliárd forint körüli nettó árbevételt fogunk elérni. Elbocsátásokra sem az Extreme Digital, sem az eMAG oldaláról nem kell számítani, mivel a következő öt évben tervezett terjeszkedéshez mind a hatszáz munkatársunk munkájára szükség lesz

- mondta el Várkonyi Balázs, az Extreme Digital alapító ügyvezetője.

A közös vállalat vezérigazgatója Várkonyi Balázs lesz, míg Kelemen Gyula, az Extreme Digital társalapítója az új cég pénzügyi igazgatói tisztségét tölti be. Catalin Dit, az eMAG korábbi hazai ügyvezetője az új vállalat kereskedelmi igazgatójaként folytatja munkáját.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF