Érkezik az új Android a mobilokra, több nagy újdonságot lepleztek le

Portfolio
Elérhetővé vált az Android 15 fejlesztői előnézete, amely a mobilos operációs rendszer újdonságait mutatja be. Az új funkciókat első körben a Google Pixel eszközein teszik elérhetővé – írja 9to5google.com.

Az egyik legérdekesebb újdonságnak a megosztott zenehallgatás ígérkezik: egyszerre több bluetooth-os eszközre is kiküldhetjük a jelet.

Szintén újdonság, hogy visszatér az androidos mobilokra a "tálca" sáv, amit ki is lehet tűzni a kezdőképernyőre, innen egyből elérhető néhány funkció, például a játékok, appok vagy egyebek menüpont.

A zárolási képernyő kisebb ráncfelvarráson esett át, és ha elfogy a tárhely a mobilunkon, mostantól az appokat archiválni is lehet.

Emellett hat különféle bugot vagy hibát is kijavítottak, mint például a Google Play Store összeomlása frissítés közben, illetve más alkalmazások leállását.

Címlapkép forrása: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF