Ennek a szektornak akkor megy jól, ha háború van a közelben

Portfolio
Az egész világ fegyverkezik, elképesztő felfutásban van a védelmi ipar, amely alól a Magyarország sem kivétel. A 2014 óta tartó hazai fegyverkezési program keretében számos közös vállalkozás indult olyan ipari óriásokkal, mint a Rheinmetall, amiből a hazai KKV-k is sokat profitálhatnak. A jó minőségben gyártó cégek sokszor nem is tudják, hogy alkalmasak lennének a védelmi ipari standardok elsajátítására, azonban ez az N7 Holding színre lépésével megváltozhat.

Az N7 Holding Zrt. Magyarország legnagyobb védelmi ipari vállalatcsoportja, amely az állami jogokat gyakorolja többek között az olyan partneri együttműködésekben, vegyesvállalatokban, mint a Rheinmetall-al közös zalaegerszegi projekt. dr. Stukovszky Tamás, az N7Holding Zrt. stratégiai igazgatója előadásában kiemelte, hogy a hazai védelmi ipar megerősítését stratégiai fontosságúnak tartja a kormányzat, és

elsősorban nem külföldi eszközök megvásárlásán keresztül képzeli el a haderőfejlesztést, hanem a védelmi képességek kiépítésével az országhatárokon belül is gyárthatóvá válnak bizonyos eszközök.

dr. Stukovszky Tamás, az N7Holding Zrt. stratégiai igazgatója

A szektor – a konfliktusoktól nem mentes időszaknak köszönhetően – konjunktúrában van, mondhatni az egész világ fegyverkezik. A hazai KKV-k számára remek lehetőséget rejt a védelmi ipari beszállítás, azonban ehhez az átlagosnál is magasabb követelményeknek kell megfelelni. Az N7 azon dolgozik, hogy feltérképezze a hazai ipari képességeket, és lehetőséget teremtsen a magyar vállalkozásoknak bekapcsolódni a termelésbe.

Hogyan is megy ez a gyakorlatban?

A konferencia záró panelbeszélgetésében a szakértők egy hadiipari kerekasztalban vettek részt. Arra keresték a választ, milyen pontokon tud kapcsolódni a magyar járműipari kutatásfejlesztés a nemzetközi hadiipari megrendelésekre.

György Tamás, az Emika Zrt. igazgatósági elnöke elmondta, hogy az autóipari beszállításban megjelenő fejlesztési igény a védelmi iparban is elérhető, ugyanakkor a hadiipari trendek és megrendelői igények gyorsan változnak. A szakember beszámolt arról, hogy nagy energiákat fektetnek a kutatásfejlesztésbe, számos megoldásuk még nem került ki a piacra. 

Győri Imre, a Magyarmet Finomöntöde Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a védelmi ipari beszállításhoz különleges engedélyek, speciális jogosultságok szükségesek – a szigorú szabályoknak megfelelő cégek azonban hatékonyan meg tudnak jelenni a piacon. Hozzátette azonban, hogy tapasztalata szerint sok esetben nem könnyű a magyar leányvállalatokon keresztül elérni az iparágban működő globális cégeket.

Stukovszky Tamás, az N7Holding Zrt. stratégiai igazgatója nagy lehetőségeket lát az ún. dual use, azaz kettős (civil és katonai) felhasználású termékekben. Ilyenek érkezhetnek a magyar autóipari beszállítóktól is, ugyanakkor fontos, hogy a magyar cégek teljesítsék a rendkívül szigorú biztonsági kritériumokat. Sok cég ugyanakkor azzal sincs tisztában, hogy termékei mindkét felhasználási területen alkalmazhatóak. 

Címlapkép forrása: Portfolio - Stiller Ákos

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF