Lassan befejeződik a Yettel hálózatfejlesztése

Portfolio
A Yettel idén befejezi a több mint 4 ezer bázisállomásból álló hálózatának modernizálását, jelenleg a munka 90 százalékánál tartanak. Ez több új szolgáltatás elérhetővé tételére nyitott lehetőséget - mondta Koller György, a Yettel műszaki vezérigazgató-helyettese annak apropóján, hogy 1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven.

A fejlesztések eredményeképpen elérhető már a mély beltéri hálózati lefedettség növelését segítő Voice over WiFi (VoWiFi) szolgáltatást, ami az épületen belüli WiFi hálózat segítségével egészíti ki a mobilhálózatot és olyan helyeken is hanghívásokat és SMS-küldési lehetőséget biztosítanak, ahova a külső mobiljel már gyengén, vagy egyáltalán nem jut el. Elindult a VoLTE roaming, ami már internet alapú mobil hanghívást biztosít a Yettel ügyfeleinek külföldön – a szerződött partnerországokban –, így az erre alkalmas készülékekkel olyan helyeken is telefonálhatnak és mobilnetezhetnek, ahol rövidesen mind a 2G, mind a 3G korábbi technológiákat kivezetik, például az USA-ban.

A Yettel 2020-ban átfogó, többéves hálózatmodernizációs projektet indított. Ennek során az elavult 3G technológiát kivezette. Az országosan lakosságra vetített 99,5 százalékos lefedettségű 4G-hálózat kapacitása a korábbi 2-3x-osára növekedett és a fejlesztés utat adott az 5G-technológia elterjedésének.

A Yettel hálózatán a 2010-es évektől évente mintegy 30 százalékos adatforgalom-növekedés figyelhető meg, ami az 5G és az otthoni szolgáltatások megjelenésével a legutóbbi évben már 80 százalékra nőtt.

Az eseményen azt is elmondták, hogy az otthoni szolgáltatások felhasználói köre megközelíti a 100 ezer főt.

Korábban kétség volt, hogy a Yettel kibírja-e a versenyt kizárólag mobil alapú szolgáltatóként. Mára bebizonyosodott, hogy ezek a félelmek alaptalanok voltak - tette hozzá Szafonov Olga, a Yettel lakossági kereskedelmi igazgatója.

Egy átlagos otthoni internetfelhasználó 300 gigabájt forgalmat generál, ha pedig tévészolgáltatást is kér, akkor ez a szám 730 gigabájt. Ennek a kiszolgálása 4G-vel nem lett volna lehetséges. A Yettel folyamatosan teszteli, hogy egy 5G cellára hány ügyfelet tehetnek.

Ennek a maximuma 140 előfizetés, amelyet Mosonmagyórávon értünk el

- mondta a szakember.

Ha egy 5G-cella környezetében betelik a kapacitás, akkor a Yettel nem ad el több előfizetést, hiszen ellenkező esetben minden ügyfélnél lassulna az internet - hangsúlyozta.

A jelenlegi hálózat szinte minden igényt kielégít, kivételt a profi netes játékosok jelentik, akiknek hatalmas adatforgalmi igényük van és a hálózat sebessége is kritikus fontosságú.

1994. március 26.

30 évvel ezelőtt, 1994. március 26-án a mai Yettel hálózatán elsőként indult Magyarországon kereskedelmi GSM szolgáltatás, mindössze 3 évvel a világ első ilyen szolgáltatását követően. Ezidőtájt a vezetékes telefonokhoz is hosszas várakozási idővel lehetett csak hozzájutni, azonban a mobil megjelenésével kialakult távközlési versenyhelyzet a vezetékes világot is gyorsításra sarkallta, és hirtelen lerövidült a hagyományos telefonok bekötéséhez szükséges várakozási idő.

A kezdeti tervekben az ezredfordulóig 100 000 előfizető elérése volt a cél, de a vállalat erre a céldátumra már egymillió előfizetővel rendelkezett. A mobil előfizetések száma országosan 2001-ben már megelőzte a vezetékestelefon-előfizetések számát. Rövidesen a 3G-vel megjelent az érdemben használható internet a mobiltelefonokon, majd a 2010-es években a 4G, ami már nagyképernyős internetezéshez (laptopon, számítógépen) is elegendő kapacitást biztosított. Ennek további fejlesztése és az 5G 2019-es megjelenése tovább erősítette a mobil alapú adathálózatok jelentőségét.

Címlapkép forrása: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF