Sorra pártolnak el Trumptól a csalódott szélsőségesek

Portfolio
Elpártolt Donald Trumptól a szélsőjobboldali Proud Boys nevű szervezet, amely egészen a Capitolium ostromáig az elnök egyik legvokálisabb, legismertebb és legerőszakosabb támogatója volt – írja a New York Times.

Novemberben még a Telegramon buzdította a Proud Boys vezetése a szervezet tagjait arra, hogy lépjenek fel az „ellopott választás” ellen, olyan szlogeneket kiáltva, mint például „éljen Trump-császár.” A csoport egyszerre „halálig tartó hűséget” is hirdetett novemberben Trump iránt.

A Proud Boys rendszeresen vett részt a Trump mellett szervezett tüntetéseken és jelentek meg ellentüntetőként a volt elnök elleni demonstrációkon is. Gyakran vettek részt olyan megmozdulásokban is, melyek erőszakba torkollottak. A Proud Boyshoz köthető számos olyan tüntető is, aki részt vett január 6-án a Capitolium elleni támadásban. Többet közülük őrizetbe vett a rendőrség és eljárást indítottak ellenük. A szervezet egyik vezetőjét, Joseph Biggst is megvádolták törvénytelen behatolással egy védett épületbe egy a hatóságok hátráltatásával.

Donald Trump elítélte a Capitolium elleni támadásban résztvevőket és teljes egészében kihátrált mögülük. A legtöbb republikánus politikus – Trump párttársai – szigorú fellépést kértek az erőszakos demonstrálók ellen, volt, aki terroristának nevezte őket, mások pedig „Antifa-ügynöknek” hívták a tömeget.

A Proud Boysban sokan remélték, hogy Trump erőszakkal ragaszkodik majd a hatalomhoz, még olyanok is voltak a szervezetben, akik polgárháborúban reménykedtek. Trump végül békésen távozott az elnöki székből és semmilyen segítséget nem nyújtott azoknak, akik az ő buzdítására megrohamozták a Capitoliumot.

Miután Trump hátat fordított legelkötelezettebb híveinek, a Proud Boys-on belül is megváltozott az elnökhöz való hozzáállás.

A szervezet egyes tagjai „shillnek” (ez a kifejezés egyfajta politikai bábot jelent), illetve „példátlanul gyengének” kezdték el hívni az elnököt közösségi oldalaikon, később pedig a szervezet hivatalos oldala is kiírta Telegramra, hogy „Trump úgy vonul be a történelembe, mint egy teljes kudarc”. Voltak, akik kifejezetten kérték a szervezet tagjait, hogy többet sem Trump, sem a republikánus párt tüntetéseire ne menjenek el.

Nagyon úgy néz ki, hogy a Proud Boys teljesen kiállt Trump mögül, az iránytalanná vált szélsőséges szervezet most valószínűleg keres majd egy másik vezetőt, aki mögé beállhatnak.

"Nacionalisták vagyunk elsősorban és mindig. Trump csak egy ember volt és a végére kiderült, hogy példátlanul gyenge" - fogalmazott az egyik szélsőséges. 

A Proud Boyson kívül más szélsőséges szervezetek és politikai személyek is elkezdtek kihátrálni Trump mögül. Az Oath Keepers, az America First és a Three Percenters szervezetek tagjai is kritizálni kezdték az elnököt, Nick Fuentes, az America First és a Groyper-mozgalom vezetője pedig azt írta, hogy Trump Capitoliumra adott válasza „példátlanul gyenge volt” és már „nem ugyanaz a srác, aki 2015-ben is indult.”

Címlapkép: Evelyn Hockstein/For The Washington Post via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF